A sorosista liberálisok szerint a kereszténység egy elnyomó világnézet – Azbej Tristan a Hadjárat podcastban

A világon egyedülálló módon Magyarország hozott létre olyan kormányzati szervet, amelynek egyedüli célja az üldözött keresztények megsegítése. Ennek ellenére a magyar humanitárius programnak külföldön és belföldön is vannak ellenzői, akik szerint valójában nem is léteznek üldözött keresztények – jelentette ki Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a Vasárnap.hu Hadjárat című podcast műsorában.

Azbej Tristan a műsorban elmondta: az államtitkárság célja, hogy az üldözött keresztények hangja legyen, mivel

 Jézus követői több mint nyolcvan országban szenvednek diszkriminációtól, sőt bizonyos esetekben népirtásnak is ki vannak téve.

Az államtitkár szerint a magyar humanitárius program külföldi és belföldi kritikusai egyaránt megpróbálják elbagatellizálni a keresztények szenvedését. Mint elmondta, számos magas rangú nyugati politikus és diplomata szerint nem is léteznek üldözött keresztények. Szerintük – például – a nigériai keresztény települések Al-Kaida általi lerohanása, a lakosok elégetése és templomaik mecsetté alakítása végeredményben a terményekért folytatott harcról szól, és a klímaváltozás egyik áldatlan hatásának tekintendő – és valójában nincs mögötte vallási megfontolás.

A magyar humanitárius program alkalmazottai gyakran a helyszínre utazva gyűjtenek információkat, szereznek tapasztalatokat, és a pusztítások tanúit is igyekeznek bemutatni. Ez pedig frusztrációt vált ki a kritikusokban, akik aztán azzal vádaskodnak, hogy Magyarország politikailag motivált provokációt folytat.

Azbej  Tristan leszögezte:

a gondosan kinevelt sorosita liberális politikusok legutolsó érve nem más, mint hogy a kereszténység egy elnyomó, jogfosztó világnézet.

A magyar kormány a Hungary Helps Programon keresztül immár 100 000 üldözött keresztényt mentett meg – vagy segített hozzá ahhoz, hogy a szülőföldjén boldogulhasson. Ha egy szunnita vagy síita embert üldöznek, úgy a térség muszlim országai azonnal a segítségére sietnek – egy üldözött keresztény azonban hiába várja a nyugat segítségét, az nem érkezik meg.

A nyugat már rég nem keresztény, mert megtagadta kulturális alapjait.

Arra a kérdésre, hogy vajon a migráció miatt előbb-utóbb Nyugat-Európában is kialakulhat-e keresztényüldözés, az államtitkár azt válaszolta: az üldöztetésnek több foka van. Először is megpróbálják izolálni a közösséget, majd kirekeszteni; ezután jön a fizikai agresszió, ami első körben tárgyakat, intézményeket érint; végül elérkezik az egészen konkrét, személyek elleni erőszak – amely olykor tömeges atrocitások, sőt a rendszerszintű népirtás, üldöztetés formáját ölti.

 A keresztényüldözés legelső lépcsőfokai már a nyugati kultúrkörben is megjelentek…

Azbej Tristan úgy véli, hogy bár az európai ultraliberálisok, keresztényellenes körök és militáns ateisták korábban megmaradtak a szellemi keresztényüldözés terén, mára azonban a tettlegességhez közeli szintekig jutottak. Ennek egyik hazai példáját jelenti Niedermüller Péter nemrégiben tett kijelentése.

Ez a folyamat mindaddig nem teljesedhet ki, ameddig a magyar társadalom ellenálló képessége megfelelően működik, és míg a magyar kormány elhivatottan védi a keresztény embereket – jelentette ki az államtitkár a Hadjárat legújabb adásában.

A teljes műsort ide kattintva hallgathatják meg.

 

Kassab Adonis

 

Azbej Tristan: Szégyenletes örökségére csak Dobrev Klára büszke

Azbej Tristan: A Hungary Helps Program a magyarok szolidaritásának megnyilvánulása

Azbej Tristan: Minden magyar felelős minden magyarért

Kiemelt képünk forrása a Vasárnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre