Hegedűs D. Géza: Mi, kommunista művészek

Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színész, az SZFE egykori rektorhelyettese és tanára, az SZFE körüli verbális csetepatéban többször is megszólalt. Legutóbb az Ódry Színpadtól búcsúzó szöveget tett közzé, melyet több internetes portál is átvett.

A neves művész ezt írja:

„Búcsú az Ódrytól

Vas utca 2/C. Lakatra zárt, kirabolt üres terek. Még a csönd is betiltva, leltárba véve, bedobozolva. Tilos a ház is, a kövek, a falak, az irodák, a kollégiumi szobák. Be van tiltva 63 év. Tilos az Ódry Színpad, a függöny, a lámpák, a nézők, minden előadás. Visszavonva, betiltva a taps, a lábdobogás. Érvénytelen minden felvételi, minden eskü- és búcsúvevés. A mesterek törölve, osztályok kiiktatva. In effigie kivégezve hat évtized nemzedékei.
De a ház tudatalattija őrzi tanáraim, osztálytársaim, barátaim, növendékeim minden szavát, hangját, mozdulatát.
Ódry Árpád nevét is, aki szerint:
’A színpad nem fölösleges fényűzése a világnak, hanem lelki szüksége, ezért nem kell tartani attól, hogy valaha is megválik tőle.
[…] Ne higgyék azonban, hogy ez a tudat magában elegendő biztosítékot nyújt. […] Mi mindent kell magában hordania annak a színésznek, akit százféle ember százféle érzéssel hallgat?! Úgyszólván az egész világot. […] Üres lélekkel a színpadra lépni: csalás. És színház csak akkor kerül igazán válságba, amikor színészei nem éreznek magukban a közönséges megélhetésnél magasabb célokat.’
Ezek a mi szavaink is. A krédónk. A kiűzetés nem szétszóratás, hanem az újra kezdés potenciális lehetősége, együtt, az üres térben.”

Tavaly szeptemberben – Breuer Péter Pirkadat című műsorában – a művész arról beszélt, mennyire fontos a Biblia ismerete, osztályvezetőként mindig megfelelő szakembert kér föl a bibliaismeret oktatására. Magával is vitt a stúdióba egy termetes Bibliát, hosszan olvasott Mózes ötödik könyvéből. A műsorvezető értetlenkedett: „mi a baj akkor az SZFE-vel? Még ha a Lenin-összesből olvasna föl, értené, de így?”. Hegedűs D. Géza mosolygott, s annyit mondott: „Én sem értem”.

Nem óhajtok ítélkezni, mert én is ismerem valamelyest a Bibliát, s megtanultam a parancsot: ne ítélj, hogy meg ne ítéltessél. Csupán annyit tettem, hogy picit beleástam magam a művész úr életrajzába. Azokra a mozzanatokra voltam kíváncsi, melyekről ma talán kevesen és keveset tudnak. Tények közlése pedig nem ítélet, mert a valóság, az igazság jobb megismerését szolgálja. S azt is tudjuk a Bibliából, hogy

az igazság szabaddá tesz.

Hegedűs D. Géza, ha nem tévedek, már főiskolás korában KISZ-titkár volt. 1979-ben KISZ-díjat kapott, az indoklás szerint „átütő erejű színészi alakításaiért, a mai fiatalok érzéseit, világlátását, problémáit megfogalmazó szerepek megformálásáért, a színházi párt- és KISZ-szervezetben végzett közösségi munkájáért”. (Ifjú Kommunista 1979. május 1., 33. o.). Négy évvel később a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 66. évfordulója alkalmából KISZ Érdemérmet vehetett át. (Magyar Ifjúság 1983. november 11., 10. o.) Ezt a két díjat nem találom a Vígszínház honlapján föllelhető életrajzában feltüntetett kitüntetések között.

Hegedűs D. Géza a kommunista diktatúra utolsó évtizedében a Vígszínház párttitkára volt.

1981-ben a KISZ Központi Bizottságának a tagja lett (Magyar Ifjúság 1981. június 5., 28. o.). Küldöttként vett részt az MSZMP XIII. kongresszusán, sőt a kongresszus elnökségébe is bekerült (Népszabadság 1985. március 26., 1. o.). Három évvel később szintén küldöttként vett részt az MSZMP májusi pártértekezletén – ekkor menesztették Kádár Jánost, akinek a posztját Grósz Károly vette át. A pártértekezlet után nyilatkozott is a Népszabadság című pártlapnak, mondandóját így kezdte: „Nekem az alapélményt az értekezlet szellemi értelemben vett magas színvonala jelentette.” (Népszabadság 1988. május 28., 7. o.)

A pártértekezlet kezdetén a Népszavának még azt fejtegette, osztja Karvalits Ferencnek, a Zala megyei pártbizottság első titkárának álláspontját:

„Nagyon egyetértek azzal a véleményével, hogy a dolgok mai állásért nem fejeket kell követelni, nem bűnbakokat kell keresni, hanem a testületeknek és a testületek tagjainak egyénileg is szembe kell nézniük magukkal.”

(Népszava 1988. május 21., 7. o.) Ekkor még senki, vélhetően a művész úr sem sejtette, hogy néhány nap múlva Kádár Jánost eltávolítják a párt éléről, s a pártvezetésből kikerül sok-sok főelvtárs.

A szikár életrajzi tények után lássunk két Hegedűs-nyilatkozatot az 1980-as évekből. A XIII. pártkongresszus évében a Forradalmi Ifjúsági Napok nevet viselő KISZ-rendezvény kapcsán ezt mondta a művész:

„Szereplőként és mint a közönség tagjaként egyaránt gyakori résztvevője voltam és vagyok az ünnepségeknek. Tapasztalataim szerint nagy hatással vannak a fiatalokra. A Múzeum kertből és a Gellérthegyről egyaránt szép emlékeket őrzök, de egy-egy iskolai, üzemi vagy KISZ-alapszervezet rendezte ünnepség is sokat jelenthet. Fontos, hogy kihasználjuk ezeket az alkalmakat, hiszen viharos történelmünkben kevés az olyan örömteli ünnep, mint március 15., március 21. és április 4. Nagyon jó, hogy a magyar társadalom eljutott abba a felnőtt korba, amelyben már minden mellékzönge nélkül ünnepelhetünk nemzeti és internacionalista módra egyképpen gondolkodva.” (Ifjú Kommunista 1985. február 1., 46. o.)

Március 21. – a Tanácsköztársaság kikiáltásának a napja. Az 1919-es kommunista terror kezdete (akkori terminus technicus-szal élve: a „dicsőséges 133 nap” nyitánya) „örömteli ünnep”? Április 4. – Magyarország szovjet megszállásának emléknapja. Ez is „örömteli ünnep” volt az egész magyar népnek – „egyképpen gondolkodva”?

Néhány évvel korábban a KISZ hetilapja több közéleti személyiséget is megszólaltatott az MSZMP XII. kongresszusa kezdetén. A nyilatkozók között volt Hegedűs D. Géza, mondandóját csonkítatlanul közlöm:

„Sokan azt hiszik, a színészeket nem érdekli a politika, csak rohan egyik próbáról a másikra, előadásról előadásra. Ez nem így van. Bennünket is foglalkoztat a pártkongresszus, hiszen annak céljai nagy hatással vannak a színház jövőjére is. Nem szakíthatjuk ki magunkat a társadalomból; mi is érzékeljük azokat a gazdasági nehézségeket, amelyekről most oly sok szó esik. Nekünk is takarékosabban kell ’előállítani’ a jövőben előadásainkat. De úgy, hogy a művészi érték ne sérüljön, sőt, ha lehet, emelkedjen a színvonal. Ez tőlünk, művészektől nagyobb odafigyelést, több belső fegyelmet követel.

Mit várok a kongresszustól? Hogy útmutatást ad az elkövetkezendő néhány évben. Ez egyszersmind nekünk is konkrét feladatot jelent,

hisz ennek a politikának mi első számú propagálói vagyunk. Egy-egy előadás nem csupán közművelődési feladat, hanem politikai tett is.

Ez nagy felelősség. Az elmúlt évben a Vígszínház művészei összesen félmillió néző előtt játszottak.
Nekem mint a színház párttitkárának meghatározott feladatokat is adnak a kongresszus határozatai.

Ezek konkrét cselekvési programot jelentenek nekünk, kommunista művészeknek.

Mit várok még? Realitást, értelmes célokat. Ezeréves történelmünkben ritkán adatott olyan időszak, amikor a sorsot formáló döntéseket valóban a nép hozhatta. Tudom, hogy az ismert problémák ellenére, olyan céljaink vannak, amelyek legyőzhetővé teszik az akadályokat, és lehetőséget teremtenek munkánk magasabb szinten való folytatására.
Mint magánember? Jó közérzetet, kevesebb agresszivitást és idegeskedést, kevesebb rohanást, több nyugalmat várok a következő évektől.” (Magyar Ifjúság 1980. március 28., 8. o.)

Világos beszéd. A kommunista művész mint a Vígszínház párttitkára, „útmutatást” várt a párttól, hiszen a színészeket a kádári politika „első számú propagálói”-nak tekintette. Akkor ez volt az ő „krédója”. Tudjuk, abban az időben a politika rátelepedett a kultúrára (is).

Színházvezető csak politikai szempontból megbízható ember lehetett, a színházak éves műsortervét pedig az illetékes szervnek kellett jóváhagynia. Tudjuk, abban az időben a három T (támogat, tűr, tilt) elve érvényesült. Az elmúlt harminc évben egyetlen kormány sem várta el a művészektől az épp aktuális politikai kurzus „propagálását”, a művészek (Istennek hála!) nem vártak pártkongresszusi „útmutatást”, s a három T kultúracsonkító mechanizmusát is maguk alá temették a régi világ romjai.

Keresgéltem, de nem találtam olyan régi Hegedűs-nyilatkozatot, amelyben Ódry Árpádtól idézett. Olyat sem, amelyben a Biblia fontosságáról elmélkedett.

Tényekről írtam.

Tempora mutantur et nos mutamur in illis.

Szalay László