Akik a templomokat meg akarják fosztani díszeiktől, mind korunk júdásai

Noha rengeteg párhuzamot lehetne vonni Júdás és a ma élő emberek között, most csak egyet emelnék ki. Még Barsi Balázs atya hívta fel a figyelmemet egy lelkigyakorlat alkalmával a betániai vacsorának is nevezett igehelyre (Jn. 12, 1-8; Mt. 26, 6-13; valamint Mk. 14, 3-9.). Tehát Jézus és a tanítványok megszállnak egy asszonynál, aki illatos olajat hoz, majd megkeni vele az Úr Jézus Krisztus lábát. Ahogy a szoba betelik az olaj kellemes illatával, Júdás rögtön méltatlankodásba kezd: „Miért nem adták el inkább az olajat 300 dénárért, s miért nem osztották szét a szegények közt?” Jézus azonban nem ad neki igazat, mondván: „szegények mindig lesznek, de én nem leszek mindig veletek”.

Júdás minden bizonnyal Jézus helyeslésére számít álszent humanizmusában, csakhogy pont a lényeget veszíti szem elől. Az asszony cselekedete ugyanis már Krisztus kereszthalálát vetíti előre (mint ahogy ő is megjegyzi: az asszony ezt „temetésem napjára teszi”), az olajjal való megkenés az elhunyt test méltó búcsúztatását előlegezi meg. Júdás tehát az Isten méltó dicsőítését szembeállítja a szociális szempontokkal;

egy mindenkor jelen lévő, orvosolhatatlan problémára hivatkozva elmulasztaná Jézus dicsőítését, és szeretete kifejezését Ura és Istene iránt.

Jézus reakciója kiemeli, hogy az asszony tette nem áll szemben a szeretetparanccsal, vagyis a szegényekről való gondoskodással.

Az istentisztelet nem jelenti anyagi javaink és energiánk pazarlását!

Különösen is sokatmondó, hogy (Márk és Máté evangéliumában) ezt az igehelyet mindjárt Júdás árulása követi…

Ugyanígy Júdásként viselkednek mindazok, akik álszent humanizmusukban azt követelik az Egyháztól, hogy a templombelsőket ürítse ki, a díszeket, liturgikus eszközöket és a templomokat adja el, a befolyt összeget pedig ossza szét a szegények között – mondván: „Jézus is ezt hirdette”. Ugyanez a júdási fókuszvesztés figyelhető meg náluk, hiszen Isten tiszteletét, méltó dicsőítését is sutba dobnák csak azért, hogy előadhassák, mekkora pártfogói a szegényeknek, és elmondhassák – „én jó ember vagyok”. Nem értik meg, hogy a templomok által teremtett méltó környezet nem értünk, hanem Isten dicsőségéért van.

Azok, akik a templomokat meg akarják fosztani díszeiktől, mind korunk Júdásai!

Chvála Márton