Keresztény egység – önfeladás nélkül
A „világnézet” és az „eszme” kifejezést gyakran alkalmazzák egymás szinonímájaként, holott a két fogalom merőben eltérő létszemléleti minőséget képvisel. A világnézet – mint azt a neve is mutatja – a világmindenség kérdéseire adott válaszok legkomplexebb összefogása, vagyis azt fejezi ki, hogy miként látjuk a lét aspektusainak összességét. Ez egyfelől kiterjed a látható-érzékelhető (tapasztalati) világra, vagyis materiális ismereteinkre és különféle e világi szükségleteinkre, ugyanakkor túl is mutat ezeken, hiszen keretei közt a transzcendens valóságra – így Isten létére, tulajdonságara, az ember halál utáni életére stb. – vonatkozó kérdések is megválaszolásra kerülnek. Magyarán a világnézet meghaladja a különböző szaktudományok és diszciplínák nyújtotta ismeretek egymástól elhatárolt, partikuláris egységeit, hiszen azokat egymással egyeztetve és szerves egésszé összegyúrva jeleníti meg a lét magyarázatát. Így a bölcselet és a „bölcselet királynője”, a teológia, a maga „interdiszciplinaritásával” a legmagasabb fokú, legtökéletesebb létszemléletté teszi a világnézetet.
Ennél egy tökéletlenebb létszemléleti sík az eszme/ideológia. Ez tulajdonképpen a világnézet „e világi megfelelője”. Amennyiben a világnézet az örökkévaló igazságok összessége, az eszme ezeknek az igazságoknak a mindennapi élet számára közvetített kivonata.
Például a katolikus világnézetből fakadó igazságok nem találhatóak meg az ateista világnézetben, amelyből a liberális/marxista eszmeiség is táplálkozik. Így a katolikus módon felfogott „család” eszméjétől merőben eltér a „család” liberális fogalma, eszméje. Ugyanakkor a katolikus és protestáns világnézet között fennálló különbségek a családfogalom esetében nem érezhetőek, így a két egyház egységes frontot képezhet a liberális családfogalommal szemben az eszmei – tehát egy, a világnézetinél alacsonyabb rendű – síkon.
Ezt az e világi eszmeiséget/ideológiát (az „izmusokat”) programszerűen a pártállás képviseli – egy még alacsonyabb létszemléleti síkon. Előző példánknál maradva: az eszméből (és ezt megelőzően a világnézetből) fakadó családfogalom a politikai képviselet szintjén „manifesztálódik” a családi létet szabályozó törvények, kötelességek, jogok stb. keretében.
Ugyanakkor a primordiális, teremtésből fakadó természetes egyenlőtlenség révén nem minden egyén képes koherens világnézet kialakítására/felismerésére. Sokak „világnézetévé” az eszmeiség vált, ami nagyban köszönhető a hazánkban fél évszázadon át tanyázó, magát világnézetként feltüntető marxista ideológiának.
Világnézet nélküli pártok kora
A politika idővel „hozzábutult” a tömegek világnézettelenségéhez. Ma már nem találhatóak a közéletben – vagy ha találhatóak is, csupán elenyészően kis számban és marginális befolyással – világnézeti pártok. Hazánkban ilyen világnézeti párt volt egykor a Katolikus Néppárt. Egy efféle politikai formáció esetében a világnézet határozza meg a politikai programot – ahogy annak lennie kell. Példának okáért a gazdaság vonalán a katolikus világnézet irgalom- és igazságosság-fogalma eszmei síkon a keresztényszocializmusban és a hivatásrendiségben manifesztálódott (XIII. Leó pápa Rerum novarum és XI. Piusz pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikája nyomán).
A katolikus világnézeti alapon álló pártok a politikában ezen eszmeiséget képviselve döntöttek kereskedelmi, valamint adó- és egyéb gazdasági ügyek kapcsán, ez alapján határozták meg a gazdasági programjukat. Vagyis normális esetben a világnézet ilyen módon „ereszkedne alá” a pártpolitikába és a -programba.
Azonban, mint mondtam, a jelen politikai paletta – az általános világnézettelenség miatt – nem rendelkezik ilyen pártokkal. A világnézet hiánya pedig zavaros, heterogén, inkoherens eszmeiséget eredményez. Innentől kezdve a pártokat napi politikai haszonlesés és pragmatizmus befolyásolja, és ez hat vissza az eszmeiségükre. (Így jöhetett létre az eszmei síkon elvileg merőben különböző ellenzéki pártok elvtelen összefogása is).
És innen tekintve már meg is van a probléma: az alantasabb aspektus az, ami meghatározza a felsőbbrendűt. Ennél pedig nem sok károsabb dolog van, hiszen a jól működő hierarchia egy olyan teremtésből fakadó, primordiális aspektus, amelynek hiánya természetellenességet eredményez. A természetellenes dolog pedig értelemszerűen káros.
A szellemi összhang legalsó foka
Jogosan merül fel a kérdés, hogy a fentebbi megállapítások mennyire érvényesek a jobboldalra, és mennyiben játszanak szerepet az ökumenizmus és interkonfesszionalizmus kérdésében? Lehet-e egységes eszmeiséget és politikai programot kovácsolni két különböző világnézetből? Ehhez Jacques Maritain filozófus-teológus időskori gondolatát idézném: „Az összhang spontán módon jöhet létre, nem közös spekulatív gondolkodás, hanem közös gyakorlati gondolkozás alapján, nem azáltal, hogy mindenki egy és ugyanazon felfogást teszi magáévá a világról, az emberről és a megismerésről, hanem úgy, hogy valamennyien a cselekvést szabályozó meggyőződések egy és ugyanazon együttesét fogadják el. Ez kétségtelenül kevés, ez a szellemi összhang legalsó foka. Mégis elegendő ahhoz, hogy egy nagy mű elkészítésébe fogjunk”.
Vagyis a katolikus világnézetből származó eszmeiség és a protestáns világnézetből származó eszmeiség helyenként egyezhet, tehát gyakorlati egységet lehetséges képezni közöttük – ha világnézetit nem is.
Ily módon válhat a nemzeti-keresztény eszmeiség egységessé: nem az ökumenikus világnézeti spekulatív egység hajszolásával, hanem alsóbb szinten, az intekonfesszionális, felekezetek közötti összefogás gyakorlati síkján.
Katolikus hitünk azonban nem alku tárgya, így világnézeti síkon semmilyen indok hatására nem tehetünk engedményeket. Politikai egység lehet keresztény felekezetek között, de világnézeti-vallási nem. Ökumenizmus helyett interkonfeszionalizmust!
Chvála Márton
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
