Kerényi atya: Már be is oltottak. Ezzel nagyobb biztonságban vagyok

Az oltás fontossága mellett áll ki Kerényi Lajos piarista atya is, aki egészségügyi dolgozóként már megkapta az első vakcinát. 93 évesen még mindig aktívan látogatja a kórházakat mint lelki gondozó, oltás nélkül azonban a covidos betegekhez nem mehet.

A nyomorult emberiséget az igazi értékekre kell beoltani, a transzcendensre való nyitottságra – nyilatkozta a Piarista.hu-nak adott interjújában Kerényi Lajos. A piarista atya természetesen a valóságos oltás beadatására is buzdít – egészségügyi dolgozóként az elsők között kaphatott a koronavírus elleni vakcinából, két hét múlva kapja a második adagot.

Ez azért is fontos számára, mert ma is aktívan jár a betegekhez, hogy erőt adjon nekik az elesettségben. „Ez nagyon fontos az életemben, azért is, mert majdnem orvos lettem. Úgy is mondhatnám, hogy a szegényeket segíteni az nekem fontos, a vallásosságomhoz tartozik” – fogalmazott Lajos atya.

Újságírói kérdésre elmondta: nem érzi, hogy kivételezett lenne azzal, hogy kórházlelkészként már most megkapta az oltást. „Ez hozzá tartozik a kórházi ellátáshoz, és én így be tudok kapcsolódni a munkába. 93 éves vagyok. Számomra elsősorban az volt a fontos, hogy én ne fertőzzek meg másokat azzal, ha elkapnám a betegséget. Így nyugodtan megyek betegek közé. Egyébként annyi dolgon mentem keresztül a háborúval és az életem során, hogy én már nem félek” – tette hozzá.

Kerényi Lajos atya biztatja az időseket, hogy ne féljenek

A Gulág hatalmas istenélmény volt – Kerényi Lajos piarista a Vasárnapnak

Kerényi Lajos: Orvos hajlamommal lelki gyógyító lettem

(Forrás: Piarista.hu)