Egy csomó pénzt kapsz piára, ha beoltatod magad!

Valószínűleg nem ússzuk meg: amíg el nem készül az Összefogás jelöltlistája, hasonló heteknek nézhetünk elébe, mint amilyennel most ajándékoztak meg minket az ellenzék pártjai. „Ki mond minden tét nélkül erősebbet és durvábbat, amivel egy estére tematizálja az Egyenes Beszédet, hátha akkor legalább a saját körzetében nem túrja majd ki a DK az előválasztáson”– ez lehet a bajnokság lényege, és el kell ismerni: a Jobbik igen erős próbálkozásai ellenére ezúttal a Momentum húzott be egy pontot.

Mégpedig kitűnő javaslatával, miszerint kapjon mindenki (értsd: mindenki, Mészáros Lőrinctől kezdve Orbán Gáspáron át a minden fillérét drogra költő heroinistáig) százezer forintot, ha beoltatja magát, merthogy ez mintegy Redbullként adna szárnyakat a gazdaságnak. Bevallom, én hosszú percekig a fejemet tettem volna rá, hogy egy pihent troll hekkelte meg a Momentum elnökének fiókját, de még jó, hogy nem tettem, mert amikor aztán az egészségügyi miniszteri tárca potenciális várományosa, Cseh Katalin is kiposztolta az ötletet, derengeni kezdett: ezt teljesen komolyan gondolják.

Igaz, Donáth Anna annyit finomított a dolgon, hogy a pénz csak „bizonyos jövedelmi szint alatt” járna az oltakozásért – persze az sem emeli különösebben a párt fényét, hogy az elnök írásba adja, a százezer mindenkinek járna, majd a párt EP-képviselője lazán újradefiniálja a „mindenki”-t (gondolom, így nézne ki a „minden pénzt kórházakra és iskolákra” ígérete is: minden pénzt, kivéve, amit nem) –, Fekete-Győr András mindenesetre sietve rátett a dologra még egy lapáttal:

lelkendezve rámutatott, hogy az ATV szavazásán 58% jó ötletnek tartotta a pénzosztogatós elképzelést. Márpedig számára az ATV ezen felmérése „tökéletes kiinduló helyzet”.

Az ATV szavazási eredménye mint perdöntő bizonyíték uszkve 600 milliárd forint kiszórásának helyességére, óriási. Az a párt, amelynek egyik politikusa egyenesen a szavazati jogot is megvonta volna az idősebbektől, és amelynek tipikus szavazója maximum a Netflixért kapcsolja be a tévét, most egyszerre komplett költségvetési politikát alapozna az ATV nézőközönségének véleményére.

A gyakorlati részletekre persze nem tértek ki (minek is, hiszen üres süketelésről van szó), pedig érdekes kérdés például, miként képzeljük el a GDP kollektív felszökkentését és a hátrányos helyzetűek életének felívelését:

Pityu bácsi a százezer kézhezvételének napján nem jelenik meg törzshelyén a sarki ivóban, hogy rátöltsön a májzsugorára, hanem inkább szalad megcsináltatni a fogát? A mélyszegény zsákfaluban az uzsorás azt mondja, éljen a haza, nem hajtom be tőletek ezzel a lendülettel a felgyülemlett kamatokat, hogy elköltsem az Alibabán, hanem menjetek, és vegyetek a pénzből inkább jószágokat? A drogos vajon felkiált, hoppá, egy összegben százezer, hát akkor már megyek is a rehabra?

A legérdekesebb azonban mégis az apróbetűs rész. Fekete-Győr András ugyanis rendre azt nyilatkozza, az ötlet simán fedezhető lenne a Budapest–Belgrád vasútvonal árából, a Momentum blogján azonban megjelent egy kifejtősebb magyarázat, melynek záró mondata: „Aztán, amikor jól megy a gazdaság, vissza lehet majd szedni a pénzt, ideálisan progresszív adóemelés formájában”.

Ideálisan. Az ideális esetet tehát úgy képzeljük el, hogy miután megvolt a populista helikopterpénz-szórás, csönget a kuláknál a Momentum, hogy figyu, te burzsuj középosztálybeli, te, aki a pandémiát is végiggürizted, miközben három gyerek táncolt a fejeden, s te, prudens vállalkozó, aki világjárvány idején is termelted a bruttó hazai terméket, mint a kisangyal, akkor most állni kéne ezt a cechet.

Hogy nézhet ki vajon a mérsékelten ideális eset? Államcsőd?

Részemről javasolnám, hogy ha a Momentum feltétlenül pénzért szeretne bizalmat vásárolni, ne az én zsebemben kotorásszon, hanem oldja meg. Kiváló csapatépítő projekt lehetne az Összefogás számára: Fekete-Győr András telepít egy csomó kisméretű atomerőművet a házaik tetejére, és az így megtermelt zöld áramból simán kibányásszák a szükséges összeget bitcoinba’. Csak minket hagyjanak békén.

 

Francesca Rivafinoli

Szerzőnk további cikkeit ide kattintva olvashatják

 

A kettős nyájimmunitás éve

Le az adócsökkentéssel?

Tordai Bence lesújt a terelőszalaggal

Kiemelt képünk forrása: Asia School of Business 

'Fel a tetejéhez' gomb