Felvirradt a nagy nap: éjfélkor mindenki megkönnyebbülten sóhajthatott fel kicsi karanténjában, és reményekkel telve fogalmazhatta meg vágyait az új esztendőre („ejj, ha egyszer ismét jóízűen eltüsszenthetném magam anélkül, hogy örökre rám égne a bioterrorizmus vádja!”, „hallod, ha újra lehetne úgy áldozni, hogy közben egyáltalán nem kell a maszkkal zsonglőrködni!”, „elismerem, tavaly túlzás volt a brazil körutat megcélozni – de ha esetleg idén eljuthatnék a Mariahilfer Straßéig!”).
Hiszen már látszik az alagút vége előtti utolsó kanyarhoz vezető tábla, érkeznek a vakcinák, a szó szoros értelmében karnyújtásnyira a megoldás, még az idén nyájimmunitás lesz itt, akárki meglássa.
Csakhogy volna itt egy nagyobb meló is: nem ártana preventív jelleggel azt is megoldani, hogy az év végére a Covid19 mellett a Bolsevizmus22 ellen is rendelkezzen a társadalom 60-70 százaléka a szükséges ellenanyaggal (és így ők kvázi biztosítsák a fennmaradó 30-40% védelmét is).
Suttyomban felnőtt ugyanis egy nemzedék, amelynek pontosan annyi személyes és gyakorlati tapasztalata van a szocializmussal, a diktatúra mibenlétével, vagy akár csak a vérbeli baloldali gazdaságpolitikával kapcsolatban, mint egy random Che Guevara-pólós nyugat-európai kortársának: nulla. Így aztán e fiatalok szervezetében eddig egyszerűen nem tudtak kitermelődni a megfelelő antitestek.
Ráadásul ahogy a koronavírusban is nehéz hinni lázadó tinédzserként, ha mindenki riogat vele, plusz még a kocsmákat is bezárják, sőt, a Balaton Sound is elmarad, miközben a nagyi él és virul, úgy a gyurcsányozás is könnyen tűnhet a befeszült, monomániás boomerek paranoiájának. Menő Helly Hansen pulóverben sütőtököt főz a jutubon, a Feri, és ha azt mondják neki, hogy vegye le közben a sapkáját, simán leveszi – nehogy má’ ettől a jámbor fazontól parázzon valaki, mondja a mai gimnazista, aki 2006. október 23-án valamelyik külvárosi játszótéren hintázott boldogan, frissen kapott tiszta pelenkában.
hirdetésKét éve volt egy felmérés a V4-ek körében, ahol többek között azt tudakolták a 18 és 24 év közöttiektől (is), hogy véleményük szerint pozitív fejlemény volt-e a kommunizmus 1989-es bukása. Míg a másik három országban a fiatalok nagy többsége (Csehországban 94%-a) egyértelmű igennel válaszolt, Magyarországon a megkérdezettek csupán szűk fele nevezte pozitív vívmánynak, 42 százalék pedig egyszerűen passzolta a kérdést – nem tudja megmondani, jó-e, hogy megbukott az a rezsim. Tehát a’ Orbán rendszere bukjon, merthogy itt nincs szólásszabadság (a múltkor is volt erről valami a hávégében, ja nem, a négynégynégyen, ja nem, a telexen, ja nem, a Klubrádióban, ja nem, az RTL Klubon, ja nem, a fészbúkon, vagy már nem emlékszem, de ki tartja számon ezeket), a ’89 előtti szamizdatos, írógépekről írásmintát vevős, röplapokért előállítós rendszer viszont akár jó is lehetett, ki tudja – a jelek szerint számos fiatal ebben a szellemi állapotban fogja fogadni az év második felében felpörgő kampány üzeneteit.
Mondhatni vannak itt bizonyos alapbetegségek, amelyek eleve hajlamosítanak az „alapjövedelmet most!”, az „európai minimálbért” és a „ha mi lennénk kormányon, megszűnne az egyenlőtlenség” jellegű ígéretek súlyosabb benyelésére. Tehát érdemes oltani.
A helyzet annyival bonyolultabb, hogy ezt a vakcinázást kinek-kinek saját hatáskörében kellene elvégeznie: az unokáival türelmesen elbeszélgető (és nem csak papoló) nagyszülőnek, a keresztgyerekét baráti sörözésre meghívó nagybácsinak, vagy éppenséggel a jófej szerepmodellként példát mutató és egyben gondolkodóba ejtő konzervatív szomszédnak. Nem könnyű feladat, az bizonyos – de legalább pont alkalmas kihívásnak az új esztendőre.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait ide kattintva olvashatják.
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Kiemelt képünk illusztráció. A Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcinát adja be egy páciensnek egy ápoló egy moszkvai kórházban 2020. december 5-én. Oroszországban orvosok és tanárok ezrei jelentkeztek a mai napon kezdődött tömeges beoltásra.
Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin
