Abortált magzatok maradványait tárolta garázsában az orvos – lezárult a nyomozás

Mintegy 2400 apró holttestet lopott el Klopfer. Már nincs kit felelősségre vonni

Lezárult a nyomozás a szörnyű ügyben, de válaszok nem születtek, és senkit sem lehetett felelősségre vonni. A tettes ugyanis már halott. Most azonban nyilvánosságra kerültek a helyszínen készített felvételek – számolt be a V4NA.com.

A több mint 2400 abortált magzat maradványait az elhunyt orvos családja találta meg, még 2019 őszén. Ulrich George Klopfer Indianában praktizált, és a saját klinikáin hajtotta végre az abortuszokat. Az egykori orvos a magzatok holttesteit egyrészt a garázsában, másrészt autója csomagtartójában tárolta. 

A helyszíni vizsgálat lezárultával a hatóságok elszállították a tetemeket, majd elhantolták őket a város temetőjében.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a szabályszerűen tartósított holttestek South Bend abortuszklinikájáról származtak. Az intézmény igazgatója Klopfer volt, egészen 2015-ös felfüggesztéséig, melyet amiatt szabtak ki rá, mert nem jelentette be, hogy abortuszt végzett egy 13 éves kislányon.

Az orvos családja semmit nem tudott a borzalmakról. A megyei seriff – elmondása szerint – 31 éves munkája során soha nem találkozott még ilyen üggyel, mint a mostani. Mivel azonban Klopfer már halott volt, mire kiderültek a szörnyűségek, a nyomozás véget ért, a helyszínen készült felvételek és képek pedig nyilvánosságra kerülhettek. Így az emberek láthatják, hogy mi fogadta a kiérkező hatóságokat, milyen szörnyűségekkel találták szembe magukat az orvos házánál.

A helyszínen készült felvétel. Fotó: Chicago.cbslocal.com

Nem derült ki, hogy Klopfer miért követte el ezt a szörnyűséget. Egyik kollégája szerint trófeaként őrizhette meg a testeket, hogy emlékezzen rájuk. Dr. Geoffrey Cly elmondása szerint

az orvos nem bajlódott azzal, hogy a megfelelő technikával végezze el az alapvető beavatkozást,

a magzati szöveteket ellenben nagyon is szakmai módon őrizte meg. A magzati maradványokat vegyi anyagokban tárolta, egyes esetekben hűtőcsomagolást is alkalmazott.

A német származású Klopfer egyébként korábban arról számolt be egy interjúban, hogy Drezda második világháborús bombázása nagy szerepet játszott az emberi természettel kapcsolatos álláspontja kialakításában. A támadást gyerekként élte át, és mint elmondta, sok halottat csak évekkel később találtak meg. Éppen úgy, ahogyan ez a babákkal is történt a garázsában…

Schittl Eszter: Hadd szüljek olyan orvosnál, aki nem oltotta ki egy másik születendő gyermek életét

Megfélemlíti és kényelmetlenül érinti az abortuszpárti aktivistát mások imája

Minden határon túlmegy a Planned Parenthood elnökének újévi kijelentése

Forrás: V4NA.com; képek forrása: Chicago.cbslocal.com