Minden határon túlmegy a Planned Parenthood elnökének újévi kijelentése

The Washington Post megkérdezte Alexis McGill Johnsont, a Planned Parenthood tavaly kinevezett elnökét, hogy mit gondol arról, hogy a mamutcég neve szinte egybeforr az abortusszal az emberek szemében. Az elnök boldogan azt válaszolta: „Mi egy büszke abortuszszolgáltató vagyunk. Hisszük, hogy az abortusz egészségügyi ellátás, és alapvetően úgy gondoljuk, hogy az önrendelkezés, a szabad akarat azzal kezdődik, hogy képesek vagyunk irányítani a saját testünket.”

Alexis McGill Johnson, a Planned Parenthood elnöke (Forrás: The Chritian Post)

Mire büszke tulajdonképpen Alexis McGill Johnson? Hogy milliónyi megszületendő gyermek életét olthatja ki? Csodálom, hogy tükörbe tud nézni – azok után, hogy nyilvánvalóan az Amerikában végzett abortuszok oroszlánrészét az ő klinikáikon végzik. Büszke arra, hogy a Planned Parenthood is hozzájárul ahhoz, hogy ott tartunk: a világ vezető halálozási okai között szerepel az abortusz? Igen, nem félreolvasás: tavaly 43 millió ártatlan gyermeket gyilkoltak meg világszerte a Worldometers statisztikai oldal adatai szerint.

Ezzel a terhességmegszakítás háborús időket és világjárványokat is megszégyenítő tempóban tör előre a vezető halálokok listáján, megelőzve például az AIDS-et is…

Esetleg büszke arra, hogy a meggyilkolt magzatok szerveivel kereskedik a szervezet? Egy kiszivárgott felvétel révén ugyanis nyilvánossá vált, hogy a cég a terhességmegszakításokat kifejezetten úgy végzi el, hogy az embriókat a későbbi szervkereskedelem során a lehető legoptimálisabban lehessen majd felhasználni.

Újabb videó bizonyítja: abortált babák szerveivel kereskedett a Planned Parenthood

Netán azért veri a mellét a mamutcég, mert számtalan esetben „elfelejtette” jelenteni a hatóságoknak, hogy a náluk abortuszműtéten átesett személy kiskorú volt, vagy erőszak hatására esett teherbe?

A kép forrása: Pixabay

Vagy talán arra büszke, hogy az afroamerikai George Floyd halála kapcsán kiállt a rasszizmus ellen – úgyszólván „életvédőként”???  Mennyire nevetségesnek hangzanak ezek az üres frázisok… hiszen épp a Planned Parenthood az, amelynek hatalmas szerepe és felelőssége van abban, hogy naponta 649 fekete babát abortálnak az Egyesült Államokban – ezáltal az abortusz a kilencedik vezető halálok a fekete bőrűek körében!

A PP egyébként rendszeresen hangsúlyozza, hogy a klinikáján nemcsak abortuszokat hajtanak végre, hanem egyéb egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtanak. Igen, persze – körülbelül 5 százalékban…

Mindezek mellett még arra is büszke lehet a vállalat, hogy pubertásblokkolókkal látja el a legfiatalabb generációk identitáskereső tagjait, akik zavarodottságukban, kiskorúként gyakran belemennek a végzetes folyamatokat elindító eljárásokba. A gyerekek aztán gyakran megbánják a döntésüket – de akkor már nincsen visszaút.

Pubertásblokkoló gyógyszert ajánl transznemű gyerekeknek a Planned Parenthood

Nem folytatom a sort, pedig sajnos lehetne…

Nyilatkozata végén a Alexis McGill Johnson határozottan kijelenti, hogy ne féljenek lépni a nők, ha az élet úgy hozza, mert „nem szégyen az abortusz”. Kit érdekel a szégyen…? Az abortusznak nem az a fokmérője, hogy mennyire szégyenteljes dolog. Itt már régen nem arról van szó, hogy a társadalom elfogadja-e, hogy valaki így dönt, hanem arról, hogy Isten szemében minden egyes abortusszal egy már megfogant, élő embert gyilkolunk meg. Arról nem is beszélve, hogy ez akkora fájdalmat, sőt sokkot jelent az édesanyáknak, hogy még hosszú évekkel később sem tudják kiheverni, megbocsátani maguknak a döntésüket. 

A Planned Parenthood elnöke talán nincs tisztában a szavak valódi jelentésével – mert ha tisztában lenne, az abortusszal kapcsolatban biztosan nem ejtette volna ki a száján a büszkeség szót…

 

Forrás: The Christian Post

Iratkozzon fel hírlevelünkre