Van élet a Twitteren, a Facebookon és társaikon túl is

Donald Trump leköszönő amerikai elnök letiltása a mainstream közösségi médiafelületekről széleskörű felháborodást keltett, illetve valamiféle republikánus exodus is kezdetét vette ugyanezekről a felületekről. Az Egyesült Államok egyelőre még hivatalban lévő – legutóbb 74 millió ember által támogatott – elnökének letiltását sokan a szólásszabadság elleni merényletként értékelték, és olyan platformokra emigráltak, amelyek működésében garantálva látták a gondolat kifejezésének szabadságát, illetve a privát adatok tiszteletben tartását.

Ennek a folyamatnak lett nagy nyertese például a Signal üzenetküldő alkalmazás, amelyet január 6-a és 10-e között megközelítőleg 7,5 millióan töltöttek le, ami 4200 százalékos növekedést jelent a megelőző heti mennyiséghez képest. A legújabb precedens viszont, amely a szélsőjobboldali platformnak is nevezett Parler nevű közösségi oldal szerverszolgáltató általi korlátozását illeti, újabb aggályokat vet fel. A főleg jobboldali polgárok körében népszerű alkalmazást ugyanis nem egyszerűen elérhetetlenné tették az app store-ban, miután százezrekkel növekedett a felhasználói tábora, hanem működésének alapfeltételét, a szervertámogatást szüntette meg a vele már egyébként két éve együttműködő Amazon.

A Twitter cenzúrázza a Vasárnapot (is)

A működési szabályzat előírásait betartva a Parler nem használta fel kereskedelmi célra a felhasználók adatait (ahogyan egyébként a Signal sem), illetve nem alkalmazott mesterséges intelligenciát az oldalon megjelenő bejegyzések szűrésére. A közösségi irányelveknek ellentmondó bejegyzéseket jelentések útján törölték az adminok, az alkalmazás így kihasználta az utóbbi időben sokat emlegetett „Section 230” által garantált mozgásszabadságot. Ez a törvénycikk lényegében kijelenti, hogy egyes internetes platformok nem tehetők felelőssé a felhasználóik által közzétett bejegyzések hatásaiért, ugyanakkor megadja a jogot arra, hogy egyes platformok töröljék azokat a megnyilvánulásokat, amelyeket nem tartanak értékeikkel összeegyeztethetőnek.

Az egyre hisztérikusabbá váló politikai közbeszéd és a nyugati kultúrában megnyilvánuló liberális szabadosság dominanciájának láttán könnyen elbizonytalanodhatnak azok a keresztények is, akik nem gyűlölnek senkit, mindössze csak figyelmeztetni szeretnék a világot például arra, hogy nem kellene a biológia szabályait hanyagul felülírva férfitestbe börtönzött hercegnőkről beszélni. Lesz még olyan fórum, ahol ezt 5 év múlva is megtehetik?

Ifj. Lomnici a Vasárnapnak: Az USA senkin sem kérheti számon a demokráciát

Létezik keresztény válasz is a problémára?

Andrew Torba keresztény vállalkozó szerint biztosan. A férfi korábban a Szilícium-völgyben dolgozott, 2016-ban azonban megelégelte a techóriások által gyakorolt véleménykontrollt, és még ugyanazon év augusztusában Gab néven elindította saját közösségi oldalát. Emellett azonban, előrelátó módon, kiépítette a független működéshez szükséges támogató anyagi infrastruktúrát is.

Az oldal megjelenésében és funkcióiban nagyon közel áll a Twitterhez, ugyanakkor a Gab algoritmusai a igyekeznek a lehető legkisebb mértékben korlátozni a kommunikációt. Természetesen a törvény bármilyen formában történő megsértését és az arra való buzdítást nem engedélyezik, a szabad véleménynyilvánítást azonban csak obszcén tartalmak esetében korlátozzák, és hanyagolják a „fantasztikusan rugalmasan” alkalmazható, úgynevezett hate speech policy életbe léptetését. Nyilván ennek is köszönhetően az oldalnak 2020 áprilisában már több mint 1,1 millió regisztrált felhasználója, illetve 3,7 millió havi látogatója volt. Az elnök letiltását követően a platform kénytelen volt serény szerverbővítésbe kezdeni, ugyanis az utóbbi négy nap folyamán 1,7 millió új felhasználót szerzett, valamint begyűjtött 91 millió oldalmegtekintést is.

Az, hogy az óriások mellett ilyen független orgánumok is kezdenek elterjedni az Államokban, reményt jelent minden demokráciáért aggódó ember számára, tekintet nélkül a politikai irányultságára, hiszen ha valamiben, akkor abban mindannyian egyetérthetünk: a demokrácia sarokköve nem más, mint az eltérő vélemények kinyilvánításának szabadsága, illetve az álláspontok jóhiszemű ütköztetése.

 

Néma Balázs

Iratkozzon fel hírlevelünkre