Bogár László: Csapdába csalták az emberséges világért küzdő amerikaiakat

„Életveszélyes illúzió azt hinni, hogy az úgynevezett forradalommal, tömegmozgalmakkal bármit is el lehet érni a pusztításon kívül” – nyilatkozta lapunknak Bogár László közgazdász, akivel az összetört amerikai álomról, a Capitolium elfoglalásáról és a mögötte meghúzódó okokról beszélgettünk.

– Novemberi beszélgetésünk utolsó mondatában úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államokban egyre nagyobb egy polgárháború esélye. Mi történt tegnap a Capitoliumnál?

– Ma már nem fenyeget a polgárháború – konkrétan a polgárháború kellős közepén van az Amerikai Egyesült Államok. Nem volt erre olyan nehéz ráérezni, mert a problémák gyökerei mélyre nyúlnak. Ahogy korábban beszéltünk róla, az amerikai birodalom háborúban áll a saját nemzetállamával, mivel a világot már nem tudja szabadon fosztogatni, ahogy azt korábban megtette, ezért saját lakosait fosztja ki. Évek óta azt láthatjuk, hogy a jobb sorsra érdemes amerikai társadalom nem érti, mi történik vele.

Az, amit ma polgárháborúnak látunk, nem más, mint az a háború, amit a szerencsétlen amerikai társadalom visel önmaga ellen,

mivel nem érti, hogy negyven éve miért romlik folyamatosan a helyzete, és hogy hova lett az amerikai álom. Kétségbeesésében vélt vagy valós törésvonalak mentén önmagával fordul szembe, mert nem látja, hogy a birodalom fosztja ki.

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatóinak egy csoportja megostromolja az amerikai törvényhozás washingtoni épületét (Forrás: MTI/FR159526 AP/Jose Luis Magana)

– Trump mennyiben felelős azért, hogy a törésvonalak ennyire elmélyültek az elmúlt években?

– Trump igyekezett a nemzetállam feletti birodalmat képviselő deep statet felszámolni, vagy legalább korlátozni, de ez nem sikerült neki. Elindult ugyan ezen az úton, de a világtörténelem leghatalmasabb médiagépezete volt az ellensége! – Nem az ellenfele: ellensége. Nem tudta elbeszélni az amerikaiaknak a valós problémákat és a mögöttük álló erők kilétét sem volt képes felfedni,

ezért az indulatok felerősödtek, most pedig polgárháborúba zuhan az amerikai társadalom.

– Mi történt pontosan, kik lehetnek felelősek a tegnapi eseményekért?

– A lélek tartósan nem tudja elviselni a kiszolgáltatott állapotot, ezért csinál magának egy hamis és zavaros képzetet arról, hogy mi is a baj, miért is van ilyen nehéz helyzetben. A tegnapi eseményekben, a Capitolium elfoglalásában ezt is láthatjuk.

Hogy pontosan mi is történt, azt még nehéz megmondani, annyi bizonyos, hogy az események előtt egy hatalmas tömeggyűlés volt. Nem árt megismételni azt a régi igazságot, hogy csak az vigyen utcára nagy tömegeket – bármilyen igaz ügyről is legyen szó –, akire ez a tömeg hallgat. Trump szemmel láthatóan nem tudta – és lehet, hogy nem is akarta – uralni az embertömeget, vagyis rendkívül felelőtlenül járt el. Ugyanakkor gyorsan hozzá kell tennem azt is, hogy a Capitolium elfoglalásában provokáció is szerepet játszhatott.

Biztosra veszem, hogy rászerveztek a tüntetésre, mert magától a nép ritkán szokott rombolni.

A Capitolium elfoglalása mögött ott van a jogos történelmi indulat, de egészen bizonyosan lehet mögötte más, tudatosan provokatív cél is. Ez a kettő kapcsolódott össze tegnap, rendkívül tragikus módon.

Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatóinak egy csoportja a rendőrkordont áttörve megpróbál behatolni az amerikai törvényhozás washingtoni épületébe, a Capitoliumba (Forrás: MTI/AP/John Minchillo)

– Mit hozhat így a jövő az Egyesült Államokban?

– Kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni, annyi azonban bizonyos, hogy az eseményeket a pszeudonemzetállam mögött meghúzódó amerikai birodalom a legpusztítóbb célokra fogja felhasználni – mint ürügyet. Trump Amerikát mint nemzetállamot akarta naggyá tenni, azonban az őt támogató erők nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a tegnapi esemény révén, és ezzel sokat ártott.

Életveszélyes illúzió azt hinni, hogy az úgynevezett forradalommal, tömegmozgalmakkal bármit is el lehet érni a pusztításon kívül.

A háttérben meghúzódó valódi ellenfél csak ezt várja – és most tapsol örömében! Sikerült ugyanis csapdába csalni azokat az erőket, amelyek egyszerűen csak emberségesebb világot szeretnének Amerika számára.

 

Tóth Gábor

 

Nógrádi György: Felbujtott tömeg tiltakozott a Capitolium előtt

Bogár László: Trumpot a háttérhatalmak likvidálták

Forrnak az indulatok Amerikában, ostrom alatt állt a törvényhozás épülete

Kiemelt képünkön: Rendőr áll egy betört ablaküveg mögött a washingtoni Capitoliumban 2021. január 6-án, miután Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatói közül néhányan betörtek az épületbe. MTI/EPA/Michael Reynolds

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!