Akkor születik meg bennünk a béke, ha tisztában vagyunk értékeinkkel

Mi, katolikusok gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy amikor valami elhatározásunk nem megy saját erőből, akkor fogadalmat kötünk hozzá, hogy „mostantól így és így cselekszem majd mindig”, – amiből, mondanom sem kell, csak annyi szokott származni, hogy nem csupán megmarad a rossz szokás, de már fogadalmat is szegek utána. Miért nem sikerül (még a fogadalom ellenére sem) megküzdeni ezekkel? Több oka lehet, persze, de egy valami gyakran visszatér: azért, mert valami olyan szokásommal szeretnék leszámolni, amely egy belső, mélyebb gyengeséggel, sebbel kapcsolódik össze. 

Az újévi fogadalmak ezért reménytelenek. A szükséges háttérmunka nélkül esélyünk nem lesz leszámolni a rossz szokásainkkal. Persze, vágynánk rá, hogy csettintésre változzunk, vagy még inkább változzon a világ, de sajnos a felnőttek világában már hiába várjuk a jótündért!

Az új év hajnalán érdemes tehát inkább azt elhatározni, hogy komolyabban veszem a belső világomat, és komolyabban szeretnék megismerkedni önmagammal, hogy megértsem és alakítani tudjam az életemet. 

Január 1-je a Béke világnapja is. Ezt a békét hitünk szerint az istengyermeki létünk teszi elérhetővé. Gyakorlatilag Isten a mi kezünkbe adta a hatalmat, hogy békét teremtsünk a Földön. Ám ez a béke, ahogy az Egyház tanítja, nem a „fegyverek nyugvása”, hanem az igazság gyümölcse. Vagyis megfoganni az én lelkemben tud, nem a körülményekben, vagy a külvilágban. A forrása maga a Megtestesült Ige, azaz Jézus Krisztus, Akiről Mikeás próféta azt mondja: „Ő maga a béke lesz” (5,4). Mit jelent ez? Nagyon egyszerűen: Jézus születésében kinyilatkoztatást kaptunk, hogy Isten ránk, a bűnös emberekre meri bízni magát, mert a természetünket nem tudta tönkre tenni egészen a bűn. Isten elkötelezte magát mellettünk, s ezzel „hatalmat adott, hogy Isten gyermekei lehessünk” (vö.: Jn 1,12). 

A nyugtalanság leggyakrabban abból adódik, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, mert kevésnek, kényelmetlennek, elfogadhatatlannak, vagy szégyenletesnek éljük meg azt. Amikor azonban megértjük, kivé tesz minket Krisztus, hirtelen minden átértékelődik! Akik sok testvér közt nőttek fel, ismerik azt az alaptapasztalatot, amikor mindig a másik játéka a menőbb, arra vágyódunk jobban. Mindig pont azzal szeretnénk játszani, amivel éppen a másik játszik. Gyermekkorunk eme egyszerű tapasztalata egy életre szóló tanulságot hordoz: az az ember, aki nem tanul meg saját maga iránt irgalommal lenni, elfogadni azt, ami van és megelégedni azzal, az sosem fogja megtalálni a szíve nyugalmát.

Ám akkor könnyű ezt a nagy lépést megtenni, ha meglátjuk a valódi értékünket! Ha végre megértjük, hogy mi is Isten gyermekei lehetünk! Valójában innen fakad fel a béke bennünk. 

Hirtelen a helyére kerül minden. Megértjük, akárcsak egy határhelyzetben, hogy mi számít igazán, hogy minek van súlya az életben. S világossá válik számunkra, hogy az emberi szeretetkapcsolatok, az Istenhez való kötődésünk, az eredeti méltóságunk és a felkínált üdvösségünk teszi értelmessé földi létet. Akkor már nem nehéz lemondani, elengedni, vagy éppen ki sem alakítani kötődést a mulandósággal összekötött valóság tárgyaival, mert ami igazán lényeges, az már a miénk.

Így születik meg a béke mint az igazság és a szabadság gyümölcse bennünk. S csak így születhet meg a világ békéje is, amit naponta kell szolgálnunk.

 

Molnár Miklós

A szerző katolikus pap, aki mostantól vasárnaponként közli elmélkedéseit, írásait a Vasárnapon.

 

Kiemelt kép: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!