E világ polgára, de az istenin gondolkodik, miközben a gyümölcsfához térdel

„Úgy tapasztalom, hogy Isten bőkezűen osztogatja a talentumokat. Sokan vannak, akik sokféle érdeklődéssel lettek megáldva. Szívesen kutatják az élet több területét is, és bármelyiket meg tudják élni élethivatásként”. Kocsorák János teológussal beszélgettünk.

– Egész életedben közel állt a szívedhez a gazdálkodás. Honnan ered a föld szeretete?

– Amióta az eszemet tudom, a szüleim gazdálkodtak. Eleinte bérelt területeken, majd ahogy telt az idő, egyre több saját földünk lett. Mára majdnem húsz hektárt művelünk itt, Hodászon és a környéken, ennek több mint fele gyümölcsös. A jó termés „titka” a szántóföldön egyszerű: megfelelően elő kell készíteni a termőföldet, a növénynek pedig a növekedés első szakaszában megadni mindent, hogy gyorsabban nőjön, mint a gyom – és bízni kell az időjárásban. A gyümölcstermesztés ennél bonyolultabb: végig figyelemmel kell kísérni a gyümölcsfa és a gyümölcs életét, s ebbe beletartozik maga a betakarítás is. Így fordulhatott elő velem már gyermekkoromban, hogy két hétig egyfolytában gyümölcsöt szedtem… Nem ez volt a kedvenc elfoglaltságom, viszont mi gyerekek kötelességünknek éreztük, hogy segítsünk a szüleinknek. Mára már a betakarítás lényegesen könnyebb munka az automatizálásnak köszönhetően.

– Izgalmas, ahogy a technikai fejlődés gyümölcstermesztésben is ennyire konkrétan megjelenik.

– Bizonyos tekintetben egyszerűbb lett a technológia által a munka, de változás történt a gyümölcstermesztés más szegmenseiben is. Az elmúlt években az idős fákat új, rezisztens és „divatos” fajtákra cseréltük le, ami egyúttal új feladatok elé is állított bennünket. Míg korábban a fa erőnlétének és a termés minőségének megőrzése volt a cél, most már a fiatal csemete gondozása, fejlődése áll a középpontban. Őszintén szólva ez a vártnál jóval több küzdelmet hozott számomra, mint számítottam rá. A száraz, szeles tavaszi hónapok és a csapadékban a megszokottnál is gazdagabb nyár nagyban nehezítette a dolgunkat. Előbbi a talajban való megragadást és a nedvkeringés beindulását hátráltatta, utóbbi pedig magát a fejlődést akadályozta a sebesen növekvő gyomnövények miatt. Persze a korszerű technika erre is talált megoldást, a neve: intelligens sorközművelő. A nehézség ezzel csupán annyi, hogy amíg a csemete nem ér el egy bizonyos törzsvastagságot, addig a gép gyomnövénynek „tekinti”, nem kerüli ki, hanem bedarálja. Ezt a problémát úgy próbáltuk kiküszöbölni, hogy vastag botot szúrtunk minden kis fa mellé, amit aztán a gépezet kikerült. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy édesapám a leglassúbb fokozatban haladt a géppel, én pedig mellette futólépésben, minden csemete mellé leszúrtam egy karót, hogy azt érzékelje a gép. Ez amúgy remek edzés, de még mindig nem elegendő, hiszen sok esetben kézzel kell a fa tövét megtisztítani. Így fordulhat elő, hogy évente 3-4 alkalommal is le kell térdepelni a csemetékhez… Ez sokszor nem éppen kellemes a déli hőségben, a rovarokkal teli gazban, és abban a tudatban, hogy a gyomnövény gondozás nélkül is gyorsabban fejlődik, mint a kultúrnövény… Ilyenkor aztán sokszor eszembe jutnak a szentírási szavak, amit immár saját bőrömön tapasztalhatok meg: „…a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. 18 Tövist és bojtorjánt terem számodra….” (Ter, 3,1.)

A gyümölcstermesztés tehát embert próbáló. Sok türelmet, kitartást igényel, és gyakran csak később hozza meg a munka eredményét. Tavaly ősszel lehetőségem volt részt venni egy németországi szőlőszüreten. A borvidék egyik nagygazdája azt mondta nekem: a mezőgazdaság olyan, mint egy óriási bank. Egész évben teszed bele a pénzt, s csak reméled, hogy a végén visszakapod.

Tehát kitartás kell és türelem – ennyiben nagyban hasonlít a gyümölcstermesztés a gyermekneveléshez vagy a tanításhoz is.

– Ez a hasonlóság a számodra egyértelműbb, hiszen korábban pedagógusként dolgoztál, majd teológiai diplomát szereztél. Most mégis a mezőgazdaságban dolgozol. Miért, hogyan történt a váltás?

– Ezt így tudnám megfogalmazni a legjobban: több világ polgárai vagyunk. Az egyház szerint e világé és a túlvilágé is. Annyival egészíteném ezt ki, hogy számomra fontos az is, hogy én éppen Magyarország polgára vagyok. Úgy tapasztalom, hogy Isten bőkezűen osztja a talentumokat, sokan vannak, akik sokféle érdeklődéssel lettek megáldva. Szívesen kutatják az élet több területét, és bármelyiket meg tudják élni élethivatásként. Aki szerencsés, az még össze is tudja kapcsolni ezeket az érdeklődési köröket. Nálam két ilyen csapásvonal van. Az egyik a lélektan, a filozófia és a művészet, a másik pedig az állattenyésztés, a gyógyászat, ami most a növénytermesztéssel egészült ki. Az, hogy jelenleg az utóbbi vonalon vagyok aktív, nem jelenti azt, hogy az előbbit elhanyagolnám. Sőt, a teológia közelében töltött évek alatt szerzett átfogó és ökológiai ismeretek, tanulmányok most önkéntelenül is bevillannak egy-egy mozdulat vagy munkafolyamat kapcsán.

A természet felemelése, a keresztény ember felelőssége a világ megszentelődésében, a teremtett világ megőrzése, az élet értéke és tisztelete, most csak pár a legfontosabb iránymutatás közül,

amik sokat formáltak a szemléletemen és tettek felelősségteljesebbé a munkában. A későbbiek során viszont szeretném egymással párhuzamosan művelni e két vonalat.

– A kettő voltaképpen egymásba illeszthető?

– Igen. És ezen a ponton eszemben jut még egy pillanat a már említett szüretről. A szezon végét rendszerint a templomban ünneplik meg a helyiek egy istentiszteleten. Egy ilyen kiemelten fontos pillanatnak lehettem részese tavaly, amikor megláttam a fentebb idézett gazda arcát. Mély áhítattal és átszellemült tekintettel kulcsolta imára a kezét, és adott hálát azért, hogy végül is mindent visszaadott a „bank”, méghozzá kamatostól.

– Ezek szerint a természetben való munka segíti a transzcendens felé való nyitottságot, érzékenységet?

– Két dolog elvitathatatlan. Az egyik, hogy a mezőgazdaságban mindig lesznek kiszámíthatatlan tényezők. Másik pedig, hogy az emiatti kiszolgáltatottság az alázatba emeli ez embert, teremtett voltunk esendőségébe. 

– Hogyan kapcsolódik az haszonállatok tenyésztéséhez és a gyümölcstermesztéshez a gyógyítás?

– Mint minden átlagos gyermek, én is rajongtam a kisállatokért, minden állaton segíteni akartam – ez az évek múlásával kiszélesedett a szárnyasok hobbiszerű tenyésztéséig. Amikor már tudtam olvasni – de persze még nem volt világháló -, mezőgazdasági szakirodalomból képeztem magamat, hogy segíteni tudjak a beteg vagy sérült jószágokon. Ezt a fajta érdek nélküli szolgálatot különben a maguk módján észlelik az állatok. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem riadnak meg tőlünk vagy nem támadnak bennünket. Mezőgazdasági pályafutásom során azt vettem észre, hogy így vagy úgy, de a növények jutalmazzák, meghálálják az önzetlen szeretetet.

De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak az önzetlenség vezérel a mezőgazdálkodásban. Idén csatlakoztam szüleimhez, közösen megvásároltunk egy egészen nagy gyümölcsöst, közel kétezer meggyfával. Így már mindjárt jobban érdekelt lettem a dologban… Másrészt pedig illett eltanulnom ezt-azt, mivel egy szem fiúként egyszer majd nekem kell művelnem a többi földet is. Ha nem élnék ezzel a lehetőséggel, akkor az földbe elásott talentum lenne.

De evés közben jött meg az étvágyam, nagy érdeklődéssel szívtam magamba minden új ismeretet, vagy hasonlítottam össze azzal, amit a gyakorlatban alkalmaztunk. Különösen a növényvédelem volt rám nagy hatással, ami nem csoda, hiszen az állatgyógyászatban is lenyűgözött, hogy mikre képesek különböző elemek, vegyületek. S valahol ettől lesz az egész személyes, a tiéd: tudod, hogy nélküled nem lenne olyan erőnlétben a növény, nem tartana ott, ahol…

– Nem lenne a te rózsád talán…

– Pontosan. Már most tudom, hogy minden egyes fa, amihez odatérdepelek, később édesapám és az én kezem munkáját fogja hirdetni: ezek a növények egyben emléket állítanak nekünk. S később majd büszkén mesélhetem el a fiamnak, hogy „ezt még én és a nagyapád ültette és gondozta ilyen szép nagyra”.

 

Kiemelt képünk forrása: Pexels.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!