Az adventi dicsőítők – nincs mese – dalra fakadnak!
Dávid mestere volt Isten szüntelen dicsőítésének. Megszervezte a 0-24-es dicsőítő és imaszolgálatot. Külön erre a feladatra rendszeresített szolgálókat tartott fenn, hogy Isten magasztalása valóban folyamatos lehessen. Milyen beszédes a Máté-féle evangélium felütése: Jézus családfáját mutatja be nekünk a szent író. A hosszas felsorolás végén aztán a lényeget is kiemeli: „Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék”.
A tizennégyes szám a teljességet fejezi ki. Dávidnak megígéri az Úr, hogy az ő házából származik majd a Messiás. Érdekesség, hogy Dávid nevének számokat jelentő betűi is éppen ezt a tizennégyes számot teszik ki. Dániel próféta abban a babiloni fogságban „erősít rá” a Megváltó érkezésére, ahonnan a napkeleti bölcsek – épp ezeknek a próféciáknak a hatására is – i.e. 7-ben, a csillagot követve, elindultak a zsidók újszülött királyát felkeresni.
A dávidi ígéret örökösei mintha a parittyás pásztorlegényből Izrael királyává felkent dicsőítő attitűdjét is a génjeikben hordoznák. Egy régi hagyomány szerint a Messiás, mivel Dávid utóda, aki pásztor volt Betlehem környékén, azokon a mezőkön fog megjelenni. Nem véletlen, hogy a pásztorok is szereplői a karácsonyi születéstörténetnek. Ahogyan az sem, hogy egyszerű hitük Isten magasztalására indítja őket. A Megváltó édesanyja pedig a szívébe véste a szavaikat.
Ez a názáreti fiatal lány minden bizonnyal meglepődhetett, amikor az angyal a legünnepélyesebb módon üdvözölte őt.
A messiási jövendölések esetében találunk még ehhez hasonló örvendezést. Mária ezt érdemeli ki az angyaltól, mintha csak azt mondaná: „Örülj, mert érkezik a Megváltó!”
Gábrel utalása – „a Magasságbeli borít be árnyékával” – utalás a felhőre, amely a szent sátort beborította (Kiv 40,35). Ebben is a dávidi párhuzamot fedezhetjük fel. Amikor Dávid felhozatja Jeruzsálembe a szövetség ládáját, boldogságában azt kérdezi: „Hogyan is lehetséges, hogy az Úr ládája eljön ide hozzám?” (2Sám 6,2-11). Ugyanezt kérdezi – a feltehetőleg Áron papi családjából származó – Erzsébet is rokonától, Máriától: „Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja eljöjjön hozzám?”
Mária az új Frigyláda, aki méhében hordozza az üdvösséget, a Messiást, és Erzsébet úgy köszönti őt, mint valaha Dávid a Frigyládát. Ugyanezt teszi a magzati életét élő Keresztelő Szent János is: „Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek.” A később a pusztába vonult, Jézus előtti utolsó próféta ugyanezt a dicsőítést folytatta, amikor
sáskát és vadmézet evett. Ezek azon a vidéken ínyencfalatoknak számítanak.
Mintha csak mindig rántott húst ennénk sült krumplival (bár lehet, hogy nem mindenkinél fekszik ez a párhuzam). Amikor pedig megkérdezik tőle, hogy ő-e a Messiás, akkor „megvallotta, nem tagadta, megvallotta”, hogy ő nem az. A dicsőítés következő formájával találkozunk itt, amikor az ember alázattal képes belátni, hogy ki nem ő. Nem Isten, nem világmegváltó, nem popsztár… Ekkor minden a helyére kerül, és Isten dicsőítése akadálymentessé válik.
Erzsébet ujjongó köszöntésére a felelet a Mária ajkairól feltörő himnusz. Egy konkrét dicsőítő dal, amely elmondja, hogy Isten kicsoda. „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”
Máriáéhoz hasonló magasztalást hallunk Keresztelő János apjától, Zakariástól is. Némaságából éneklés lesz, minden átmenet nélkül: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről.”
Dávid házának leszármazottja ugyanezt teszi az Istenre figyelő csöndes engedelmességében. Védelmezi a gyermeket és anyját. Szolgál Isten szolgálóleánya mellett. Mária igenje mellé odateszi a saját igenjét Isten hívására és üdvözítő akaratára. Mi ez, ha nem a dicsőítés csúcsa?
Mintha földi apja ugyanazt az engedelmességet élte volna meg életében, amelyre a Getszemáni kertben Jézusnak is igennel kellett felelnie, hogy engedelmességében megdicsőítse az Atyát.
Isten az édenkertben megígért asszony „mellé állítja Szent Józsefet, aki nem biológiai apja Jézusnak, hanem jobban apja, mint a mi biológiai apánk, mert közvetlenül Isten rendeli mellé” – fogalmaz Barsi Balázs ferences atya.
„Apai szívvel: így szerette József Jézust, akit mind a négy evangéliumban »József fiának« neveznek” – írja Ferenc pápa a Patris corde kezdetű apostoli levelében. A Szentatya hozzáteszi: „Tudjuk, hogy egy egyszerű ács volt (vö. Mt 13,55), Mária jegyese (vö. Mt 1,18; Lk 1,27); »igaz ember« (Mt 1,19), aki mindig készen állt Isten akaratának teljesítésére, mely az Isten által adott törvényben (vö. Lk 2,22.27.39) és négy alkalommal álomban tárult fel előtte (vö. Mt 1,20; 2,13.19.22). Egy Názáretből Betlehembe megtett hosszú és fárasztó út végén látta megszületni a Messiást egy istállóban, mert máshol »nem volt hely számukra« (Lk 2,7). Tanúja volt a pásztorok és a mágusok imádásának (vö. Lk 2,8–20; Mt 2,1–12), akik Izrael népét és a pogány népeket képviselték.”
És talán ne felejtsük ki az evangéliumi dicsőítők felsorolásából azokat sem, akik a Gyermek megjelenését személyes adventjük beteljesedéseként élik meg. A gyermek Jézust elviszik a szentélybe, ahol Simeon és Anna felismeri őt. A Messiás a templomban találkozik népével.
Simeon karjába veszi az Üdvözítőt, és ezzel az énekkel áldja az Istent: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Ehhez a dicsőítéshez csatlakozott aztán Anna prófétaasszony is, aki egyszerűen csak „odajött”, bár ez nem esett nehezére, hiszen soha nem hagyta el a templomot: „Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.”
Elleshetjük az adventi dicsőítők fortélyait. Nem szégyen kihallgatni a karácsonyi angyalok énekét. Bátor szívvel csatlakozhatunk Mária Magnificat-jához, a szégyenlősebbek követhetik József csöndes, ám következetes, Isten akaratára kimondott igenjét – vagy választhatjuk Keresztelő Szent János előre örvendező ínyenckedését is.
Végül is mi magunk is adventi dicsőítők lehetünk, hiszen Jézus bennünk is meg akar születni ezen a Karácsonyon!
Gável András
Forrás: Székely János, Az Újszövetség teológiája, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2008.
Barsi Balázs atya, Csókay András és Böjte Csaba testvér könyveit megvásárolhatja a Szent Gellért Kiadó weboldalán!
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:
Kiemelt képünk forrása: Wikipédia (Leonardo da Vinci: Keresztelő Szent János)
