– VI. Pálnak foglalkoznia kellett egy témával, amelyet XII. Pius említett a bábákhoz intézett híres beszédében. És ez volt a Humanae Vitae.

– Igen, 1968-ban a Humanae Vitae enciklikában VI. Pálnak a házasságra és a születésszabályozásra vonatkozó tanítása soha nem látott keserű kritikazuhatagot indított el. A pápa nagy intelligenciával és az Egyház tanításához tökéletes hűséggel a házassági aktus két elválaszthatatlan szempontját emelte ki: az egyesülést és a nemzést.

„Ez a Tanítóhivatal által többször kifejtett tanítás azon az Istentől alapított, feloldhatatlan kapcsolaton nyugszik, amely a nemi aktus egyesülés és termékenységet adó jelentése között fennáll, s amit az ember saját kezdeményezésével nem törhet meg.

A házasélet aktusa ugyanis – miközben a maga belső természete szerint a legszorosabb kötelékkel egyesíti a férjet és a feleséget – alkalmassá teszi a házasokat arra, hogy a természetükbe írt törvény szerint új életet fakasszanak. Ha mindkét lényeges szempontot (ti. az egyesülés és a termékenység szempontját megőrzik, a házasélet megtartja kölcsönös, igaz szeretet értelmét és az ember legmagasabb hivatására szóló rendeltetését, amely a szülőség.Úgy gondoljuk, hogy a mai kor emberei nagyon alkalmasak arra, hogy megértsék, ez a tanítás mennyire megegyezik az emberi értelem józan felismerésével” (Humanae Vitae, 12. pont).

hirdetés

A tiltakozások ellenére a pápa soha nem akart belemenni a szabadelvű gondolkodás hamis vitájának logikájába. VI. Pál közreadta szövegét, majd csendben maradt, minden nehézséget az imában viselve. Haláláig, 1978. augusztus 6-áig nem írt több enciklikát.

Péter utódja tudta, hogy hű maradt az igazsághoz. […]

– 1969-ben VI. Pál volt az első pápa, aki nagy utazást tett Afrikában.

– Ez felejthetetlen volt számunkra. Ugandában mondotta ezt a meghatározó mondatot: „Krisztus új otthona Afrika.” Majd hozzátette: „Ti, afrikaiak, ti vagytok saját magatok misszionáriusai.”

VI. Pál úgy látta, hogy mi voltunk saját földrészünk evangelizálásának első felelősei, és minket nagyobb bátorságra buzdított. Azt gondolom, hogy ő megszentelte a mi hivatásunkat. Igen, Afrika késői evangelizációt ismert meg. Ám, ha figyelmesen olvassuk a Kinyilatkoztatásról szóló zsinati szöveget, megállapítjuk, hogy

ez a földész mindig a világ üdvösségéhez volt kapcsolva.

Nem felejthetjük, hogy Afrika fogadta és védte meg a gyermek Jézust Heródes kezétől, aki meg akarta ölni. Nem felejthetjük, hogy a férfi, aki segített Krisztusnak a keresztet a Golgotára vinni, egy afrikai volt, cirenei Simon!

„Nova Patria Christi Africa.” Ezzel a történelmi kijelenttéssel VI. Pál azt akarta világosan kifejezni, hogy Afrika mennyire elválaszthatatlanul az üdvösségtörténethez kötődik. Majd a zsinat utáni, az 1995-ös Ecclesia in Africa apostoli buzdításában II. János Pál pápától elhangzott egy mondat, amely elkötelez minket abban, hogy Krisztussal meg vagyunk feszítve a világ üdvösségéért.

„Nézd, a tenyerembe rajtoltalak (Iz 49, 16).  Igen, Krisztus kezeibe, amelyeket a keresztre feszítés szögei vertek át. Mindegyikőtök neve, afrikaiak, erre a kézre van vésve.

Ez a pápa felhívta Afrikát, hogy járuljon hozzá az egész világ lelkiismeretéhez. Isten nem hagyja el az afrikaiakat, mint ahogy nem hagyja el az emberiséget. Úgy gondolom, hogy Afrika – a krízis idején, amelyen most átmegyünk – szerényen tudja adni azt a vallási érzést, amely áthatja. Afrika emlékeztetheti az Egyházat arra, amit az Úr vár tőlünk: Isten mindig számít a szegényekre, hogy szembeszálljon a hatalmasokkal. Az afrikai nép, amely őrzi ártatlanságát, segíthet a válságban lévő társadalmaknak, hogy alázatossabbak, megfontoltabbak legyenek és jobban tiszteljék az életet és a természet értelmét. Mert Isten azt akarja, hogy újra megtaláljuk a bölcsességet és az emberiességet.

Afrika tudja, hogy Isten mindig megbocsát, az ember néha, a természet soha.

 

Cikkünk a könyvet kiadó Szent István Társulat engedélyével és segítségével jött létre. Sorozatunk vasárnap újabb résszel folytatódik.

Kiemelt képünk forrása: Vasarnap.hu