Karácsony eseménye az a titokzatos isteni tett, amellyel Ő elkötelezte magát az embernek. Közénk jött Názáretben és Betlehemben, hiszen Anyja, Mária, miután fogant és világra szülte gyermekét „pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kapott helyet a szálláson”.
Isten oda kötötte magát egy csecsemő tehetetlen alakjában az emberhez, mert szeret minket.
Ideje, hogy sürgősen fölismerjük szabadságunk igazi természetét, mely akkor bontakozik ki és erősödik meg, ha elfogadjuk a szeretet által való függőségünket. Valójában minden szeretet kapcsolatot eredményez, amely kötelék, ajándék, és szabad függőség szeretetünk alanytól. „Ám korunk embere azzal a gyanúval él, hogy Isten szeretete függőséget hoz létre, és hogy ebből a függőségből neki szabadulnia kell, hogy teljesen önmagává legyen” – írja Benedek pápa egy helyen. Ennek következményeképpen tagad mindent, ami őt meghatározza, méltóságával ellentétesnek tartja, hogy bármit elfogadjon.
Így például a tényt, hogy anyától és apától függ, a nevelésben szabadsága megsértését látja, mely akadálya önteremtésének.
Még inkább megalázó és elidegenítő számára, hogy egy teremtő Istentől való függés tényét elfogadja. Ezen logika szerint tagadnia kell magát az emberi természetet, vagy a nemiség tényét, amelyet nem választottunk, mint ahogy a szüleinket sem.
hirdetésHolott az embervoltunk lényegéhez tartozik, hogy adósok és örökösök vagyunk. Fölszabadító tudat, hogy azért létezem, mert valaki szeret engem. Milyen megtermékenyítő valóság, hogy egy történelem, egy civilizáció, egy nemzetség adósa vagyok. Nem hiszem, hogy árvának kellene ahhoz születnem, hogy valóban szabad legyek. A másoktól való függőségünk létünk lehetőségi föltétele. Ennek elutasítása teljes szabadság- és identitásvesztés.
Karácsony titka arra sarkall, hogy elfogadjuk az élet Urától való származásunk tényét; hogy megértsük, másokból élünk és magunk is felelősek vagyunk másokért; hogy a szeretet kötelékeinek vállalása fölszabadít saját elégtelen énünk börtönéből. A valódi szabadság szeretetkötelékeink vállalása. Nincs fárasztóbb dolog, mint annak állandó hárítása, hogy elkötelezzük magunkat másoknak, hogy odaszenteljük egész személyünket mások boldogságának szolgálatába.
Fáradjunk bele inkább a szolgálatba, mintsem szolgalelkűen éljünk értelmetlen magányunkban.
Milyen beszédes az, amikor két ragyogó, szerelmes fiatal házasságot köt: oda köti magát a szeretett személyhez, s ettől kezdve szabad, értelmes, beteljesedő, bőgyümölcsű életet él.
Segítsen minket az Isten, aki Jézusban odakötötte magát emberségünkhöz és egészen kiszolgáltatta magát nekünk!
Dr. Osztie Zoltán
Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia plébánosa
Adventi üzenetsorozatunk:
Lezsák Sándor: A pásztor, akinek társai elmentek Megváltót nézni
Bese Gergő: Mondjunk nemet a fogyasztói társadalom elvárásaira!
Kiemelt képünk forrása: Tóth Gábor/Vasárnap.hu
