Szabó Lajos három évtizede foglalkozik karácsonyfadíszek készítésével, a legnevesebb európai üveggömb-készítők közé is beválasztották. Szép kora ellenére ma is aktívan részt vesz a munkákban. A hazai karácsonyfadísz-készítés ismeretlen története következik.
– Mikor kezdett karácsonyfadíszeket készíteni?
– Régi álmom volt, hogy karácsonyfadíszeket készíthessek. A ’80-as évek végén szerettem volna minden erőmmel ezzel foglalkozni, ezért a gyermekeimre hagytam a játékgyártást. Az volt az elképzelésem, hogy a villanyégők üvegbúráit fogom átalakítani gömbdísszé, melyet majd külföldön értékesítek. A ’80-as évek végén elkezdtem járni a Tungsram-telepeket, és megvásároltam a kiselejtezett gépeket. Mechanikus vezérlésű körforgógépekkel kezdtem meg a gyártást.
Mint minden kezdet, ez sem ment könnyen, számos technikai nehézséget kellett áthidalni. Az üveget sorozatban gyártani problémás, mert nagy a selejtveszteség. Eleinte – a vékony üveg miatt – nem tudtuk megoldani a villanykörte nyakának leszűkítését. Végül, számos technikai nehézséget legyőzve, sikerült tökéletes gömböket kialakítanunk.
– A ’80-as évek végére minden adva volt egy jól működő magánvállalkozás beindításához?
– Majdnem… jött a rendszerváltoztatás, és sok minden a feje tetejére állt. A fordulat előtt nem sokkal eljutottam az Amforához, amely egy állami kereskedelmi cég volt, és elsősorban üvegtermékek külföldi értékesítésével foglalkozott. A változás érezhető volt, hiszen engem mint maszekot akkor már nagy örömmel fogadtak. Megmutattam a karácsonyfadíszeimet, amelyek megtetszettek nekik.
Pár nap múlva megcsörrent a telefon, elmondták, hogy a törökök 30 ezer, az olaszok 10 ezer kisüveget rendeltek…
Sőt, megjelent nálam egy magyar származású amerikai öregúr, aki Magyarországról akart díszeket vásárolni. Elkezdtek érkezni a megrendelések, én pedig a tömeges gyártáshoz elkezdtem átalakítani a gépeket, gyártani a szükséges formákat, sablonokat.
Megkezdtük a gyártást, majd úgy két-három hét múlva visszamentem az Amforához, hogy a megbeszéltek alapján megmutassam az új formákat, mintapéldányokat. Amikor beléptem az ajtón, földbe gyökerezett a lábam. Már csak egy teljesen üres irodát találtam – kiderült, végleg lehúzták a rolót. Ahogy sok minden abban az időben, ez az állami export-import vállalat is azonnal tönkrement. Megpróbáltam a külföldi, keleti partnerekkel felvenni a kapcsolatot, de az ottani vállalatok ugyanúgy jártak, mint a magyarok.
– Ennek ellenére sikerült talpon maradniuk?
– Dehogy. A Tungsram-gyárból korábban átcsábítottam pár kiváló szakembert, akik értettek az üveggyártáshoz, de mivel nem tudtam őket fizetni, el kellett bocsátanom őket. A ’90-es évek elején pedig ott álltam a hatalmas csarnokban a roncsgépekkel, megrendelések és pénz nélkül.
Tönkrementünk.
– Akkor hogyan tudnak máig is megélni a karácsonyfadísz-készítésből?
– Úgy, hogy makacs voltam. Hittem abban, hogy minden nehézség ellenére mégiscsak a karácsonyfadísz-gyártás lesz a kiút. A ’90-es években már másképpen kezdtem neki. Előszor is lemondtam arról, hogy géppel, nagyobb példányszámban gyártsak díszeket.
Tudtam, hogy a nagy, külföldi, elsősorban kínai vállalatokkal nem lehet versenyezni.
A játékok gyártásánál is tapasztaltuk, hogy a kínai dömping padlóra fog küldeni mindenkit. Gyengébb minőségűek voltak a játékaik, de az alacsony árak és az elfogadható csomagolás miatt mégis sokan választották őket.
Az üvegdísz-gyártás hagyományos módjára tértünk át: az asztali üvegfújáshoz. Mindezt azért is tudtuk megtenni, mert ahhoz nem kellettek költséges gépek és nagy berendezések. Elégséges volt egy asztal és egy gázégő, amelynél az üveg melegítése történik. A családi házunk pincéjében kezdtük újra. Ott fújtuk az első üveggömböket, én is össze-vissza égettem magam, mire kitanultam a szakmát. Az első „márkaboltunk” pedig a garázsunk volt, ott fogadtuk a vásárlókat. Természetesen később már rendezettebb körülmények között tudtuk a gyártást és az értékesítést biztosítani.
– Mi tette ezt lehetővé?
– Az, hogy a gazdasági helyzet javulásával egyre többen kezdték keresni az egyedi díszeinket, melyeknek az a varázsa, hogy hagyományos technikákkal készülnek, illetve az, hogy mi nem fémgőzöljük a gömbjeinket – mint az ázsiai vállalatok –, hanem valóban ezüstöt használunk! Az ezüst természetesen jóval drágább, cserébe viszont a díszek sokkal csillogóbbak tőle, élőbbek, nem olyan mattok, mint a nagy áruházakban megvásárolható példányok.
– Az évtizedek során számos európai vásárban járt, ismeri a szakmát. Milyen most a kontinensen az üvegdíszgyártás?
– Sajnos nagyon visszaszorultak az európai gyártók. A kínaiak olyan technikákat alkalmaznak, amelyek az európaiak számára leutánozhatatlanok. Az ottani beruházások mértéke felfoghatatlan. A németek nem hagyták magukat, megpróbáltak felkapaszkodni, de végül nem sikerült nekik. Számos olyan német, francia és olasz nagymenő karácsonyfadísz-gyártó céget ismerek, amely az elmúlt évtizedekben teljesen tönkrement.
Akik még talpon vannak, azok is jóformán kínai alapanyagból, készen hozzák a fémgőzölt, festett üveggömböket.
Az elejétől kezdve bíztam kézi gyártásunk sikerességében, és reméltem, hogy az emberek igényelni fogják. Jó látni, hogy valóban egyre több embernek számít mindez. Keresik a minőséget, megunták az olcsó, kínai díszeket. Nagy örömmel tölt el, hogy évről évre emelkedő pályán vagyunk.
– Sikerül külföldön is értékesíteni?
– Nem, exportra már nem jutunk, nem állnak szóba az emberrel. Nem úgy van, mint régen, amikor bekopogtam a hónom alatt egy táskával és megmutattam, hogy miket tudok készíteni. Ugyanakkor a frankfurti karácsonyi vásáron előszeretettel vásárolják meg a díszeinket, sőt: a német és osztrák kollégák is a szívükbe zártak. A ’90-es évek elejétől érdeklődéssel és barátságosan fogadtak.
Még az az öröm is ért, hogy beválasztottak minket a legjobb karácsonyfadísz-készítők táborába.
Nagy megtiszteltetés volt ez kettőnknek, a feleségemnek és nekem. A kezdetektől ketten vittük a vállalkozást. Sajnos ő pár éve nincs közöttünk. Rengeteget dolgozott, nagyon sokat foglalkozott a minták, díszek megfogalmazásával. Élvezte ezt az igazi alkotást. Több száz mintát tervezett, ezeket a mai napig is használjuk a díszeinken, így tehát a munkái velünk együtt tovább élnek.
– A családra továbbra is számíthat a gyártásban?
– Természetesen! Lányom és unokáim is itt dolgoznak, mára ők bonyolítanak szinte mindent. Minden egyes nap bent vagyok én is, mindig foglalatoskodom valamivel. Jelenleg egy új ezüstözési eljáráson dolgozom. Mindig is szerettem a kihívásokat, nagyon örülök, hogy életemben sok problémát meg tudtam oldani és sikerült a nehézségeken úrrá lenni. Nagy boldogság, hogy – bár nem folytatunk semmilyen marketing tevékenységet – egyre többen keresik egyedi, kézzel készült üveggömbjeinket.
Örülök, ha az általunk készített díszekkel sikerül kicsit szebbé tenni a karácsonyt!
Tóth Gábor
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Az ismeretlen magyar játékkészítő, akinek a replikáin felnőttünk
Újabb bugyutaság, avagy hogyan került a Grincs-fa az asztalra?