Talán nem túlzás azt állítani, hogy Szabó Lajos bácsi játékait mindannyian ismertük és szerettük – legfeljebb nem tudtuk, hogy neki köszönhetjük őket. Interjúnkban őszintén elmondta nekünk, hogy számos sikeres játéka nyugati „koppintás” volt, igaz, alkotásaiba mindig belevitt valamilyen egyediséget is. Interjú egy örökké kísérletező játékkészítővel – nem csak kicsiknek!
– Hogyan lett önből játékkészítő?
– Végzettségemet tekintve gépésztechnikus vagyok, pályám elején a Magyar Felvonógyárban dolgoztam mint tervező. Az üzemben csak felvonókat terveztünk és gyártottunk, én viszont mindig valami mást, többet szerettem volna… Nagy nehézségek árán megszereztem az iparengedélyt, de nem volt könnyű a maszekélet, mert velünk az állami vállalatok nem igazán álltak szóba – nem hogy még megrendeléseket is adjanak.
Minden nehézség ellenére azért éreztük, hogy a Jóisten valahogy mindig megsegített minket, minden nap egy picit előrébb tudtunk jutni.
Szabó Lajos a bólogató fejű autóskutyával (Fotó: Tóth Gábor/Vasárnap.hu)
Akkoriban még voltak olyan utazó kereskedők, akik járták az országot és még a legkisebb falvakban is terítették a maszekok termékeit. Kialakult erre egy jó iparág: a játék és ajándéktárgy. Mi is ezen indultunk el, belekezdtünk és elég jól helyt is álltunk. Abban az időben annyi rendes és tehetséges emberrel találkoztam, hogy azt nem lehet elmondani. A lefojtott zseniknek nem volt lehetőségük a kibontakozásra, talán a játékkészítés volt az, ahol megtalálhatták a számításukat. Mérnökök, fizikusok, kémikusok is próbáltak megélni a játékkészítésből.
– Sokan foglalkoztak a gyermekjátékokkal?
– Úgy huszonöten-harmincan lehettünk, de nem egyforma szintűek voltak a játékaink. Volt azonban hat-nyolc olyan pályatársam, akiről nyugodtan állíthatom, hogy világszínvonalat képviseltek.
Akkoriban nem kis nehézséget jelentett, hogy nemcsak a gyártáshoz szükséges gépekben volt hiány, hanem magukban az alapanyagokban is. Évente összesen két kilogramm műanyagot kaptunk kiutalásra! Az mindösszesen arra volt elég, hogy az ember átmossa a hengert, amikor színt váltott…
hirdetés
Szabó Lajos mindig ügyelt arra, hogy játékait csomagolja is (Fotó: Tóth Gábor/Vasárnap.hu)
Nem lehetett sehol sem műanyagot beszerezni, ezért erre a hiányra létrejöttek a „darálósok”, akik mindenféle rincs-roncs műanyag tárgyat, amit fel lehetett hajtani az országban, megszereztek, megdaráltak, aztán értékesítettek.
Ez az oka, hogy nálunk a műanyag játékok eleinte mindenféle tirke-tarka színűek voltak.
Elsőnek az egyik kollégánk, Genath János készítette ezzel az eljárással a játékkatonáit. Mivel neki se volt műanyaga, így a benzinkutasoktól megvásárolta az olajflakonokat, de mivel nem tudta jól kimosni, az alján mindig maradt egy kis olaj, és így darálták össze, majd öntöttek belőle figurákat. Olyan büdösek voltak azok a katonák, hogy ha az ember bement egy trafikba, akkor már tudta, hogy kinek a játékait árulják… Akkoriban mindenki a túlélésre játszott, ügyeskedett-okoskodott, hogy hogyan lehetne valamiből valamit gyártani, ami még eladható is.
– Melyek voltak a legsikeresebb játékai?
– Eleinte a játékautók. A szerszámkészítő gyárakban megkerestem azokat az embereket, akik hajlandóak voltak otthon fusizni és kisautó alkatrészeket készíteni. Ilyen körülmények között gyártottuk le az első autóinkat. Készítettem matchboxokat, melyek nagyon sikeresek voltak, a keleti piacon rengeteget lehetett értékesíteni belőlük.
Magyar „Matchboxok” sorakoznak a vitrinben (Fotó: Tóth Gábor/Vasárnap.hu)
– Valóban Matchboxoknak nevezték az autóit?
– Igen, de mi magunk között csak „bocsmaxnak” neveztük, mert egyszer a fülünk hallatára egy nagymama így kereste a játékautónkat a trafikban. Keleten Matchbox néven futott, ez egy vasfüggönyön túli koppintás volt, de velünk a nyugati játékkészítők nem tudtak mit csinálni. Ettől függetlenül törekedtem arra, hogy ne másoljam le egy az egyben az eredetit. Mi is éreztük, hogy ugyanazt nem szabad megcsinálni. A világ akkor ilyen volt. A magyar mosószergyártók is egy az egyben lemásolták a nyugat-németeket.
Akkor olyan viszonyok voltak, hogy ezt nem tudták nyugatról szankcionálni, mert az ő szabályaik ránk nem vonatkoztak.
– Hogyan jutottak akkoriban nyugati játékokhoz?
– Sehogy. Minden évben elmentünk a világ legnagyobb játékkiállítására Nürnbergbe, hogy ott ötleteket szerezzünk, hogy legyen egy kis rálátásunk arra, mi történik a világban, mit gyártanak és mire van kereslet.
Akkor csak két éjszakára lehetett kimenni, ezért amikor kiértünk, a feleségemmel rohangáltunk fel-alá a standok között, hogy összegyűjtsük a prospektusokat, katalógusokat! Alaposan meg is voltak döbbenve a vámosok, hogy nem televíziót meg illatszert hoztunk a csomagtartónkban, csak egy rakás brosúrát. Idehaza meg rongyosra lapoztuk őket, és amiről úgy láttuk, hogy meg tudjuk csinálni és eladható a hazai viszonyok között, azt nekiálltunk legyártani.
– A „Matchboxokon” kívül volt más koppintása?
– Hogyne! A másik húzójátékunk a Moncsicsi volt. Magyarországon azt csak mi készítettük.
Valamint egy hasonló ihletből fejlődött ki életem legerősebb cikke: a mozgó fejű autóskutya.
Egyszer láttam egy bólogató fejű farkaskutyát. Nagyon megtetszett, elhatároztam, hogy készítek én is egy effélét. Nem akartam farkaskutyát, hanem valami kedvesebbet, egy kis tacskót. Megterveztettem egy fiatal magyar szobrásszal – és valóban egy nagyon bájos kutya lett belőle. Nekem a kis tacskó a névjegyemmé vált, úgy is hívtak a szakmában, hogy a „Kutyás Szabó”.
Szabó Lajos az MZ 150-es motormakettjével (Fotó: Tóth Gábor/Vasárnap.hu)
Sikerült fejlesztenünk, eleinte magunk építettük a kézi fröccsgépeket, később már tudtunk venni használtakat az NDK-ból is. Ez annyira felfutott, hogy már fémet is fröccsöntöttünk. Sok játékot szállítottunk a keleti piacra a Kisiparosok Exportra Termelő Irodáján keresztül.
– Milyen játékokat készített még?
– Nyugaton láttam, hogy készülnek motormásolatok, amelyek nagyon keresettek. Gondoltam, én is csinálok egyet, de nem nyugatit akartam, hanem keletit – az MZ 150-est. Amikor elkészült, akkor csak letettem az ágyam mellé és gyönyörködtem benne. Ezek a dolgok éltettek.
Kicsi az ország, kicsi a felvevő piaca, így hamar telítődik, ezért mindig új játékokat kellett csinálni, de ezt nagyon szerettem. Rengeteg játékot készítettünk, volt felhúzható zenélőszerkezetünk, Kojak-pisztolyunk, babaházunk. A rendszerváltás előtt pedig beszereztem egy fémgőzölő berendezést. A játékokat akkor már tudtuk fémgőzölni, ami nagyon exkluzív volt. Mivel ez az ezüst fényezés nem kötött le minden kapacitást, ezért jött az ötlet, hogy készítsünk karácsonyfadíszeket is…
Szabó Lajossal készült interjúnk – karácsonyfadísz-készítésről szóló történetekkel – a jövő héten folytatódik!
Tóth Gábor
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Sok generáció óvodása nőtt fel az általa gyűjtött mondókákon, játékokon
