– Hogy került kapcsolatba a hittel, a vallással?

– Gyermekkorom óta járok templomba, római katolikus családunkban ez kötelező volt annak ellenére, hogy az akkori romániai iskolákban tiltották a gyerekeknek a vallásgyakorlást. Édesanyám nagyon bölcsen azt mondta, hogy ha bárhová kerülünk is az életben, de ott bemegyünk egy templomba és egy dolgot kérünk, az mindig teljesülni fog. Persze nem a lottóötöst, hanem egy komoly szándékot. A jóisten, Szűz Mária megsegít. Ahogy teltek az évek, érlelődtek bennem a dolgok, és ha komolyan el akartam érni valamit, akkor mindig kértem Istent, és a kérésem teljesült.

– Megkérdezhetem, hogy mennyire lát és hall?

– Hát, három méterről már nem ismerek meg senkit sem, a bal fülemre egyáltalán nem hallok, a jobbal hallókészülékkel valamennyire, csak a teret nem érzékelem.

hirdetés

– Ennek ellenére 2016-ban el mert menni a legkeményebb zarándokútra, az El Camino-ra.

– 2015-ben részt vettem a Louredes-Santiago-Fátima zarándok-körúton, ahol találkoztam egy tanárnővel, aki már végigjárta a Szent Jakab utat. Ő mesélt róla, hogy milyen érdekes, különleges. Gondoltam, ha egy ilyen cingár kis nő végigcsinálta, akkor én miért ne tudnám? Ez egy 800 kilométeres út, ami a francia határtól egészen Santiago de Composteláig tart, ami egészen közel van Spanyolország atlanti-óceáni partjához.

– Erre az útra egyedül indult el. Miért fontos a zarándoklásban a magány?

– Azért, mert ha ismerőssel indul el az ember, akkor a folyamatos párbeszéd, a közös gondolatok lekötnek, nem tudok figyelni a friss impulzusokra és magamra sem, így nehezebb a bűnbánás, a vezeklés. Ezért a mobiltelefont se tartottam bekapcsolva, csak amikor már megérkeztem egy-egy állomásra.

Mivel nem látok jól – az útjelző táblákat sem – ezért sokszor kell segítséget kérnem. Amikor megérkeztem a kiindulási pontra, Saint-Jean-Pied-de-Port-ba, a hátizsákos embereket kezdtem követni, mert őket valamennyire érzékeltem, s tudtam, hogy onnan mindenki az El Caminóra indul. Kérdezősködtem, és segítettek eljutni a zarándokirodába, ahol hivatalosan regisztráltak. Megkaptam a zarándokútlevelet, melybe aztán az út folyamán 53 helyen nyomták bele az ottjártamat igazoló pecsétet.

A francia határnál (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

Szálláshelyeket is mindig mások segítségével találtam. Összebarátkoztam texasi, koreai zarándoktársakkal, és az egyik szálláson megismerkedtem egy fiatal magyar hölggyel is, aki szintén sokat segített. A Pireneusokon is együtt mentünk át. A folyamatos emelkedők miatt elég nehezen haladtam. Három napig gyalogoltunk együtt, de mivel már fiatal sem vagyok, a szívem se tökéletes, meg asztmás is vagyok, nagyon elfáradtam.

Váltanom kellett a tempón, ezért egyedül mentem tovább öt napig. Már az is felmerült bennem, hogy autóbuszra ülök, de aztán csak összeszedtem magam, és sikerült az egész zarándokutat gyalog megtennem.

El Camino – félúton (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

Az úton megismerkedtem egy spanyol újságíró-üzletemberrel is, aki felajánlotta, hogy kössünk üzletet: én tartsam karban a lábát, masszírozzam, hogy bírja a gyaloglást, ő meg ellát engem koszttal. Úgyhogy vele is együtt zarándokoltam egy jó darabon, így sokkal könnyebb volt. Itt is az történt, hogy kértem a Jóisten segítségét és meg is kaptam.

El Camino – a zarándok (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

– Hogy lehet felkészülni egy ilyen hosszú túrára?

– Először is erős akaratra van szükség, hogy az ember akarja végigcsinálni. Rengeteg hasznos információt kaptam a budapesti El Camino klubtól. Például azt is, hogy van egy bolt a fővárosban, ahol – ha az ember elmondja, hogy hová, milyen útra megy – a zoknitól a bakancson át az esőkabátig és a hátizsákig mindent összeállítanak neki, amire szüksége lesz. Fizikailag nem volt könnyű a felkészülés, mert indulás előtt három héttel volt egy lágyéksérv-műtétem, így tulajdonképpen lábadozó betegként vágtam neki az útnak. Ha az ember hisz valamiben és nagyon akarja, akkor sokkal többre képes, mint gondolná.

– 2018 novemberében eljutott Mexikóba. Oda is magával vitte a magyar lobogót?

– Igen, és már a repülőtéren nagy sikert aratott, köré csoportosult az egész magyar zarándokcsapat, mindenki vinni akarta. Guadalupe a világ leglátogatottabb zarándokhelye, ahol csoda történt. 1531. december 9-én megjelent Szűz Mária egy idős indiánnak, Juan Diegónak és azt kérte tőle, hogy menjen el a püspökhöz, és mondja el, hogy ő azt szeretné, ha ezen a helyen építenének egy templomot. Először nem hittek neki, a püspök tanúbizonyságot kért tőle. A Szűzanya ekkor december 11-én a tél ellenére bimbózó rózsacsokrot adott neki, amit a köpenyében elvitt a bíborosnak. Amikor kiborította a virágokat a püspök elé, a köpeny fölött lebegve megjelent Szűz Mária képe. Ekkor már elhitték, amit mondott, felépítették a templomot.

A Guadalupei bazilikában (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

Amikor elindultam Mexikóba, csináltam egy listát, amiben megfogalmaztam a kéréseimet Szűz Máriához, hogy miben szeretném, hogy megsegítsen bennünket, magyarokat. Ezt nagyon sokan aláírták, és ezt az ívet elhelyeztem a bazilikában a Szűzanya képénél. Azért mentem oda, hogy imádkozzak a nemzetemért, mindenkiért, akinek segítségre van szüksége.

A Popocatepetl hegységnél (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

– Tavaly novemberben részt vett egy háromhetes ázsiai körúton. Az milyen volt?

– Öt országba látogattunk el, a négy egykori francia gyarmatra: Vietnámba, Kambodzsába, Burmába és Laoszba, valamint Thaiföldre. A csoportban volt egy nemesvámosi katolikus pap, Márk atya, akivel egy szobában laktunk, ő segített mindenben. Ha véletlenül „elvesztem”, lemaradtam, megkeresett. Először Saigonba látogattunk, ahol megismerkedtünk az 1880-ban épült Notre Dame katolikus templommal, amely előtt a Béke Királynője, Szűz Mária szobra áll.

Szent József Katedrális, Hanoi (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

Utána Hanoiba utaztunk, ahol meglátogattuk a Szent József barokk stílusú templomot, amit szintén a franciák építettek. Részt vettünk az esti misén, és amikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, megtapsoltak bennünket. Sok a helyi katolikus, rengeteg a fiatal. Nagyon szépen kiöltöznek a misére, mindenkin fehér felső, sötét nadrág van, megadják a tiszteletet.

Buddha szobor – Laosz, Vientián. (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

Aztán megnéztük a Mekong-deltát is. Kambodzsában meglátogattuk Angkort, amely a khmer templomok ősi városa, az ország szívében a IX. században létrejött Khmer Királyság fővárosa volt 802–1432 között Laoszban megnéztük, ahogy a buddhista szerzetesek reggel 6 órakor kijönnek a templomukból, végigjárják az utcákat és elfogadják a nekik felajánlott ételeket. El is mentem a templomukhoz és hallgattam, ahogy mantráznak.

A Kwai folyónál (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

Kambodzsából átmentünk Burmába is, ott megnéztük a Szent Júdás Tádé templomot, amelyben a Lourdes-i Szűz Mária szobrának másolata van. Vietnámban Tay Ninh városában meglátogattuk a monoteista kaodaizmus templomát is. Ez egy viszonylag új vallás, a 20-as években hozták létre. Alapelve, hogy valamennyi vallás ugyanazzal az isteni eredettel rendelkezik. Három ázsiai vallás – az indiai buddhizmus, a kínai taoizmus és konfucianizmus – világszemlélete mellett felhasználja a katolikus kereszténység tanítását is.

A vietnámi kaodista templom (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

– Csodás helyeken járt eddig. Nem tudom elkerülni a kérdést, hogy mégis mit látott, tapasztalt ezekből a csodákból?

– Hát látni valóban nem sokat láttam, nekem már az is öröm, ha egy szép árnyékot meglátok. Hallani még egész jól hallok, így az emberek beszédét, a madarak énekét is hallom. Hálistennek, az illatokat jól érzem, így azok is jó emlékek maradnak bennem, például a Mekong deltában az az iszapos illat, vagy a kókuszé, aminek a levét szinte minden sarkon árulják frissítőként. Ha elmegyek egy zarándokhelyre, egy templomba, akkor érzem az emberek szeretetét, a közös élmény örömét.

– Ezek az utak nem olcsók. Hogyan tudja finanszírozni?

– Állapotom miatt rokkantnyugdíjas vagyok, és bár már betöltöttem a 66 évet, még dolgozom. Nagyon egyszerű, puritán életet élek, nincsenek különösebb kiadásaim. Korábban volt egy kis kertes házam, ahol megtermeltem magamnak a legfontosabb zöldségeket, gyümölcsöt. Sajnos ezt fel kellett adnom, mert rájöttem, hogy már nem bírom fizikailag. Az utazás maradt az egyetlen kedvtelésem.

Fátimában (Forrás: Horváth Lajos magángyűjteménye)

– Mit adtak önnek ezek a zarándokutak? Változott valamiben?

– Kevesebbet beszélek, többet figyelek. Megtanultam, hogy ha problémával találkozom, azt mielőbb meg kell oldani. Erősödött a tartásom, a hitem abban, hogy a Jóisten mindig megsegít.

Krisztus király szobor – Almada, Portugália (Forrás: Lendvay Zoltán János plébános)

Portugália jelképe a Cristo Rei, ami egy 82 méter magas talapzaton álló, 28 méter magas Jézus-szobor. Annak a talapzatára több nyelven, így magyarul is az van írva, hogy „Isten a szeretet”. Ez az én hitvallásom is. Három dolog fontos az életben: a hit, a szeretet és a bűnbánás.

Isten a szeretet. (Forrás: Lendvay Zoltán János plébános)

– Mi lesz a következő út?

– Most elsősorban olyan magyarországi helyeket szeretnék felkeresni, ahol Szűz Mária gyógyított. A zarándokutak egyre több erőt adnak ahhoz, hogy azokat a terheket, amiket kaptam, méltósággal vigyem tovább. Akármennyi súly is legyen rajtam, mindig előre nézek.

Prófusz József

A szerző korábbi írásai itt olvashatók

Kiemelt képünk forrása: Vasárnap.hu/Prófusz József