Mecsetek ellen szerveztek támadásokat

Németországban egy csoport feltételezett szélsőjobboldali terrorista ellen emeltek vádat, akik a szövetségi legfőbb ügyészség szerint merényleteket terveztek mecsetek ellen.

A vádirat szerint a terrorista szervezetet alkotó csoport minél nagyobb pusztítással, a lehető legtöbb halálos áldozattal és sebesülttel járó támadásokat akart végrehajtani mecsetek ellen, hogy feltüzelje a szélsőséges iszlamistákat, és így országszerte polgárháborús állapotokat idézzen elő.

A végső cél Németország állami és társadalmi rendjének, demokratikus berendezkedésének megdöntése volt.

A vádlottak valamennyien német állampolgárok, kivétel nélkül férfiak. Tizenegyen közvetlenül a magát Gruppe S-nek nevező szervezet tagjai voltak, a tizenkettedik embert a csoport külső támogatásával vádolják.

A szövetségi legfőbb ügyészség irányításával februárban csaptak le rájuk. Terrorelhárító egységek mozgósításával egyszerre öt tartományban tartottak razziát. A nyomozók akkor még úgy látták, hogy a csoport terrorcselekményre vállalkozó magjához öten tartoznak, és a többiek pénzzel és fegyverekkel segítették volna őket, vagy későbbi akciókban vettek volna részt. Időközben kiderült, hogy a Gruppe S jóval szervezettebb és kiterjedtebb.

A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal legutóbbi, júliusban kiadott éves jelentése szerint a biztonsági szerveknél nyilvántartott szélsőjobboldaliak száma a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett, meghaladta a 32 ezret.

Közülük mintegy 13 ezer embert sorolnak a politikai meggyőződésüket akár erőszakkal is érvényre juttatni hajlandó szélsőjobboldaliak közé.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön német rendőrök letartóztatják a koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi és gazdasági korlátozások megszüntetését követelő tüntetők egyikét a müncheni Theresia-mezőn 2020. május 16-án. MTI/EPA

Iratkozzon fel hírlevelünkre