letartóztatás
- (H)arctér
Egy ügyésszel és egy bíróval is végezni akart a frissen szabadult gyilkos
A nyomozó ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki azt tervezte, hogy végez három emberrel: a haragosával, egy…
- Címlap
Szijjártó Péter: Ez fenyegetés és komolyan is vesszük! – Letartóztattak egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfit
A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján szerdán a bíróság a törvény által biztosított egy hónapra letartóztatásba helyezett egy kémkedéssel is gyanúsított…
- (H)arctér
Északmacedón diszkótűz – lakat alatt a település korábbi és jelenlegi vezetői
Letartóztatták annak a településnek a korábbi polgármestereit Észak-Macedóniában, ahol nyolc nappal ezelőtt egy diszkótűzben 59 ember vesztette életét, további 155…
- (H)arctér
Hollandiában letartóztattak két férfit, akik a gyanú szerint az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni
Hollandiában letartóztattak két fiatal férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet által ellenőrzött területre akartak eljutni, hogy…
- (H)arctér
Az ügyészség is megerősítette, hogy őrizetbe került az óbudai polgármester a kerületi korrupciós ügy miatt
Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben kihallgatták szerdán a gyanúsítottak között Kiss László III. kerületi polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a…
- (H)arctér
Őrizetbe vették az egyik orosz LMBT-csoport vezetőjét
A rendőrség házkutatást tartott egy LMBT-aktivista otthonában az oroszországi Volga-vidéki Szamara városában, miután a „szélsőséges szervezettel” való kapcsolata miatt eljárást…
- (H)arctér
Letartóztatták az ukrán férfit, aki egy szórakozóhelyről elcsalt és megerőszakolt egy debreceni nőt
Szexuális erőszak miatt elrendelte a Mezőkövesdi Járásbíróság egy ukrán férfi letartóztatását, aki február 11-én megerőszakolt egy debreceni nőt – közölte…
- Keresztényüldözés
Líbiában amerikai tanárokat vettek őrizetbe keresztény hittérítés gyanújával
Őrizetbe vettek egy nap különbséggel két amerikai tanárt Líbiában, mert keresztény hittérítő tevékenységgel gyanúsítják őket – jelentették be a líbiai…
- (H)arctér
Vád alá helyezték, de ártatlannak vallotta magát Donald Trump
Ártatlannak mondta magát az ellene felhozott vádakban Donald Trump volt amerikai elnök a New York-i bíróság előtt, miután kedden hivatalosan…
- (H)arctér
Donald Trump arra számít, hogy jövő héten letartóztatják
Donald Trump volt amerikai elnök szombaton azt közölte a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon, hogy tudomására jutott, hogy jövő hét…