Veres András püspök: Mindenkit az igazság felismerésére szeretnék elvezetni

Európa folyamatosan távolodik a kereszténységtől az átlag ember szintjén

Veres András püspök kifejtette: sok keresztényellenes megnyilvánulás bizonyítja, hogy a keresztények, és azon belül is a katolikus egyház ellen nagyon sok atrocitás történik. A liberális nézetűek a keresztényekben látják a bajok forrását, holott éppen fordított a helyzet, hiszen ők relativizálják az emberi értékeket, a vallást és a tekintélyt. Az MKPK elnöke úgy látja: az államhatalom, az egyház, a szülők tekintélyének lerombolásával kezdődött minden. Ma az önkény természetessé vált a tekintély elfogadása nélkül. Ez az egész felforgatja a társadalmat, de a vallásos emberek életét is. „Azt teszek, amit akarok. Amikor nem akarja a másik ember jogát figyelembe venni, csak a saját jogait hangsúlyozza. Az egyén jogainak abszurd idealizálása zajlik, amely anarchiához vezet” – mutatott rá a győri megyéspüspök.

Relativizálás vagy örök érték?

„Ma olyan gondolkodás kezd kialakulni, amely kizárólag a saját gondolatait fogadja el, azokat abszolutizálja – mondta a főpásztor. Hozzátette: „A relativizálás olyan mértékű, hogy a mai ember számára nem léteznek örök értékek. Márpedig tudomásul kell vennünk, hogy a világ hierarchikusan épül fel és nem a demokrácia gondolatvilágában. A természet törvénye nem attól függ, hogy azt sokan fogadják el vagy kevesen, hanem az létezik, és azt tudomásul kell venni. A természeti törvények tőlünk függetlenül, önmagukban léteznek. A demokratikus világunkban is, amelyben élünk, létjogosultságuk van az örök természeti törvényeknek. Azokat a demokratikus gondolkodással nem lehet felülírni” – jelentette ki Veres András.


Hirdetés

A mesterséges megtermékenyítés nem egyezik a keresztényi gondolkodással?

A Magyar Hírlapban megjelent interjúra reagálva Veres András püspök úgy véli: „Sokan ebben a vitában azt próbálták rám bizonyítani, hogy amit ebben a kérdésben mondtam, az csak az én egyéni véleményem, pedig az a katolikus egyház hivatalos véleménye, amely szóról-szóra megtalálható a katolikus egyház katekizmusában.  Jó lenne, ha ez a gyakorlat megszűnne, mert ezzel rendkívül sok bűnt vonunk magunkra.” Hozzátette: a bűn fogalma sem világos sokak számára, hiszen ebben az esetben nem egy büntetőjogi, hanem egy erkölcsi kategóriáról van szó. A bűn tehát ebben az esetben arra a magatartásra utal, amely az adott erkölcsi törvénnyel szembemegy. Ez akkor is megvalósul, ha vannak, akik ezt nem tartják annak – magyarázta a püspöki konferencia elnöke.

„Az élet továbbadása és az élet szentsége megfellebbezhetetlen érték. Az élet értéke attól sem függ, hogy pár napos embrionális állapotban van, vagy megszületett és mondjuk egy kiváló élsportoló, vagy éppenséggel kilencvenegynéhány éves öregember. Nem juthatunk Taigetoszra. Minden megfogant emberi élet a fogantatás pillanatától egészen annak természetes befejezéséig szent és sérthetetlen, amelyet védelmeznünk és tisztelnünk kell” – szögezte le a hivatalos egyházi álláspontot.

Valakinek a lombikprogram az egyedüli út az élethez…

A főpásztor kifejezte együttérzését a gyermekre vágyó párok iránt: „Segítenünk kell őket, hiszen sokszor nem is biológiai, hanem mélyen húzódó pszichikai okai vannak a meddőségnek. Az egyház azt hirdeti, hogy van más út, mint a lombikprogram. Ajánlunk olyan megoldásokat és segítségeket, amelyek szemben a lombikprogrammal gyógyítják a sterilitást, természetes módon megtalálva a fennálló meddőség okait. Ezek az egyéb utak sokkal eredményesebbek.

Ilyen például a Napro módszer az Irgalmasrendi Kórházban”

– kínálta fel a megyéspüspök az egyházi alternatívát a meddőség kezelésére.

Kifejtette, hogy nem az ő feladata ítéletet mondani senki felett sem. Emellett hangsúlyozta: a lombikprgramban sem az ember teremtette meg az új életet, hanem Isten alkotta meg úgy a világot, hogy a két ivarsejt találkozásából új emberi élet születhet. Mondandójában aláhúzta, hogy

a mesterségesen fogant gyerekek ugyanúgy Isten teremtményei, ezért minden tiszteletet és méltóságot meg kell adnunk számukra is.

Lengyelországi egyházi támadások

A lengyelországi zavargásokra reagálva megismételte: vannak, akik a saját véleményüket erőszakkal kívánják másokra rákényszeríteni. Mások véleményét azonban semmiképpen nem hajlandók elviselni. Mint mondta: „Nem fogadják el, hogy lehet, hogy létezik egy nagyobb igazságrend az általuk megismertnél. Mi, hívő emberek erről az igazságról beszélünk. Hirdetjük azt, és mindenki szabadon eldöntheti, hogy elfogadja-e azt vagy sem.” Veres András szerint méltatlan a lengyelországi erőszakos fellépés a hívő emberekkel szemben. Úgy látja, hogy a támadóknak inkább nagyobb önvizsgálatra kellene eljutniuk.

„De értjük mi ezt: ez az egyház megalázására irányul, mert azt a liberális és szekuláris felfogást, amivel ők rendelkeznek a társadalommal kapcsolatban, azt a katolikus egyház a maga értékrendjével akadályozza. Ezért próbálják azt romokba dönteni.”

Abortuszpártiság kontra életvédelem

Az abortuszpártisággal kapcsolatban a püspök elnök úgy véli: „nem kell ahhoz vallásosnak lenni – elegendő egy minimális biológiai ismeret –, hogy beláthassuk, hogy az abortuszt pártolók valótlanságot állítanak. Elég csak belegondolni, hogy az anya méhében fejlődő, adott esetben fiú gyermek, az nem lehet a nő teste, hanem egy önálló emberi lény. Teljesen mindegy, hogy a kialakulásának melyik fázisában van, az egy emberi élet. Az emberi ivarsejtekből megfogant élet már ember. Nem megy át a törzsfejlődésen, mint azt korábban vélték. Azért mert a magzati periódusban van, nem jogosít fel senkit arra, hogy elpusztítson egy emberi életet.”  Veres András az egyház felháborodásának is hangot adott, amikor kijelentette:

„ma, törvényi keretek között, kórházakban gyermekeket gyilkolnak halomra. Ez ellen még nagyon sok tennivalónk van.”

Hogy miért nem igazodik jobban az egyház az adott korszellemhez és világi vélekedésekhez? Veres András a kérdésre azt felelte: „A természet törvényei nem attól függenek, hogy azt hányan fogadják el, ezért az egyház sem finomíthat a tanításán ebben a kérdésben. Ahogyan a víz és a levegő szennyezése önpusztítóvá válhat az emberiség szempontjából és ezért tisztelnünk és védenünk kell, ugyanúgy, mint az emberi életet a fogantatástól a természetes halálig” – mondta, hozzátéve, hogy még a rendellenességgel fejlődő magzati életek kioltása sem megengedett az egyház szerint, akiknek a gondozása ugyan szenvedéssel jár, de azoknak, akik az örök életben hisznek, nem értelmetlen küszködés.

Homoszexualitás

Az emberi élet szent és tiszteletet érdemel bármelyik életállapotában, bármilyen szexuális irányultságról is legyen szó – mondta el a homoszexualitás egyházi elfogadását magyarázva a katolikus püspök. Rámutatott: „Az egyház igyekszik a homoszexualitásban küzdő testvéreinket is ugyanolyan tiszteletben részesíteni, mint bárki mást.”

A Szentatyának a családszinódus után kiadott dokumentuma ugyanezt mondja, és mi ennek szellemében igyekszünk élni – tette hozzá az MKPK püspök elnöke, aki szerint ez nem jelenti azt, hogy természetesnek fogadjuk el azt az életformát, amely ugyanolyan jogokat vindikál magának mint a heteroszexuális kapcsolat, a házasság.

„A homoszexuális irányultságúaknak is van létjogosultságuk a közösségben való élethez. Erről szólt most nemrég a »Francesco« című filmben a Szentatya megnyilvánulása, amely szerint a homoszexuális embereket nem szabad kidobni a családból, hiszen nekik is joguk van emberi közösségben élni. De

a társas kapcsolatukat semmiképpen sem lehet a házassággal azonos rangúvá tenni, hiszen a természet mond ennek ellent: abból nem tud élet fakadni.

A győri megyéspüspök az azonos nemű párok gyermekek örökbefogadásáról egyértelműen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy amikor a homoszexuális párok örökbe akarnak fogadni egy gyermeket, ezzel már önmaguk is kifejezik, hogy az ő kapcsolatuk nem képes életet továbbadni, de vágynak arra, hogy egy életet neveljenek. Ezzel veszélynek tennék ki az egyébként valószínűleg heteroszexuális gyermek fejlődését az életpéldájukkal. „Szakemberek nyilatkoznak arról, hogy a másfajta nemi orientáció az legtöbbször

tanult magatartásforma, nem pedig születési rendellenesség. Ezt a jelenséget úgy is szoktuk nevezni, hogy megrontás

nyilatkozta a főpásztor, aki rámutatott, hogy az egyház ezért sem tudja támogatni, hogy a homoszexuális párok gyermekek nevelésével foglalkozzanak.

Veres András püspök az interjúban megismételte a katolikus egyház tanítását, miszerint a házasság szentség. Az egyház felfogása szerint Isten teremtette az embert férfinak és nőnek. Ezt a szeretet-szövetséget szentségi rangra emelte Jézus Krisztus. „Hisszük azt, hogy ahol vallásos meggyőződésből, az isteni szeretetre és természetre építve élik az életet, ott különös szentségi erő nyilvánul meg. Ezt más emberi kapcsolatoknak nem ígérte Jézus, még akkor sem, ha minden ember Isten kegyelméből élheti az életét – mondta.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az interjú során hangsúlyozta, hogy mindenki szabadon fogadhatja el azt az értékrendet, amelyet az egyház hirdet. Senkire nem erőltethető az rá. Az egyház feladata azonban az, hogy mindig beszéljen erről az értékrendről és hirdesse azt. „Nekem,

mint az egyház papjának, püspökének és prófétájának szólnom kell ezekről az erkölcsi kérdésekről »akár alkalmas, akár alkalmatlan«. Mindenkit az igazság felismerésére szeretnék elvezetni.”

– összegezte Veres András katolikus püspök.

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Veres András: A keresztényellenesség és a szekularizáció elleni küzdelem most a legfontosabb

LMBT-harc: Veres András is támogatásáról biztosította Krakkó püspökét

LMBT-harc: Veres András is támogatásáról biztosította Krakkó püspökét

LMBT-harc: Veres András is támogatásáról biztosította Krakkó püspökét

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb