Terence Hill: A magyarok vigyáznak rám
– Ön Bud Spencer és Terence Hill munkásságának nagy tisztelője, mindkettőjükkel volt alkalma személyesen találkozni, sőt – könyveket is írt róluk. Nemrégiben jelent meg a Terence Hill életútját bemutató kötete, a Zsugabubus. Mit jelent önnek ez a két színész? – Igen, tavaly jelent meg a Piedone nyomában című könyvem, ami idehaza bestseller lett. Ezt követően merült fel bennem, hogy a Bud Spencerről szóló könyv mellé érdemes lenne készíteni egy Terence Hill életéről szóló kötetet is – így készült el a Zsugabubus.
Számomra sokat jelent ez a két személy, hiszen a generációm az ő filmjeiken nőtt fel. Általános iskolás koromban, amikor születésnapi összejövetelek voltak, mindig Bud Spencer és Terence Hill filmeket néztünk, eleinte VHS-kazettákon és fekete-fehérben!
A két olasz színész a gyermekkorom része lett, az irántuk érzett szeretetem és kötődésem máig megmaradt.
A mostani könyvek részben küldetéstudattal készültek; egyrészt hálás vagyok a Jóistennek, hogy olyan különleges helyzetbe kerülhettem, hogy egyedüli magyarként mindkettőjükkel találkozhattam, interjút is készíthettem velük. Másrészt valamit vissza is szeretnék adni a példaképeimnek is, akik a filmjeikkel annyi örömet okoztak, így a két kötet részemről egyben köszönetnyilvánítás is.
– Az olasz színészlegendák hite is szerepet kap a könyvekben?
– Természetesen! Isten külön fejezetet is kap, hiszen Bud Spencer és Terence Hill is mélyen vallásos ember. Az ő életük, döntéseik, morális helytállásuk nem is lennének megérthetőek a hitük nélkül. Hill tudatosan visszautasította azokat az amerikai felkéréseket, amelyekben erőszakos filmszerepeket kellett volna játszania. Ilyen volt többek között a Rambo, mely végül Sylvester Stallone főszereplésével került bemutatásra.
Terence Hill lehetett volna amerikai akcióhős, de ő a rögösebb utat választotta, és beérte az európai hírnévvel.
Jó tudni, hogy Bud Spencernek és Terence Hillnek kik a példaképei. Terence Hillnek például a szentek! Elsősorban Assisi Szent Ferenc. Azt gondolom, az ilyen hiteles személyek képesek más szemüvegen keresztül látni és láttatni a világot, ezért is érdemes az életük felé fordulni. Fontosnak érzem, hogy a fiatal generációk is hasonló lelkiségben és szellemiségben nevelkedjenek –
azt hiszem, nincs is jobb annál, mint ha az emberek saját példaképeik életútja alapján találnak rá Istenre.
Meggyőződésem, hogy jó ügyet szolgálnak nemcsak a filmjeikben, hanem a való életben is. Mindketten házasok, példaértékű családapák – Bud Spencer esetében sajnos már a múlt időt kell használjam –, amelyre egyre nagyobb szükség lenne a fiatal generációk életében is.
Bud Spencer és Terence Hill mély hite és istenszeretete példa lehet számunkra. 
– Terence Hill évek óta reverendát hord filmjeiben.
– Isten központi szerepet játszik az életében. Nem véletlenül öltözik papi reverendába nemcsak a Don Camillo, a Morcos misszionáriusok, vagy épp Az ördög jobb és bal keze című filmekben. Számára a hit fontos, és úgy véli, hogy színészként ilyen szerepekkel tudja a jó ügyeket szolgálni. Húsz éve játssza a Don Matteo című sorozatban a katolikus pap szerepét. Hogy mennyire képes a hitét megjeleníteni a vásznon, és hogy mennyire hiteles ezekben a szerepekben? Nos, olyan is előfordult, hogy valaki azért kereste fel, mert gyónni szeretett volna nála…
Benne már nem is a színészt, hanem a papot látják.
– Hogyan fogadta a két színész a magyarok érdeklődését? Hogyan tekintenek ránk?
– Tudták, hogy Magyarországon óriási rajongótáboruk van, de az ő szívükben ettől függetlenül is különleges helyet foglaltunk el, elsősorban Bud Spencerében, aki többször is járt nálunk. Már vízipólós korában számos alkalommal játszott a Margit-szigeten a nemzeti pólócsapatunk ellen. Kárpáti György személyében pedig egy kedves magyar barátja is volt.
Bud Spencer mindig különleges népnek nevezte a magyarokat. Terence Hill pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy a magyarok a legdiszkrétebbek, legkedvesebbek.
„Bármerre járok a világban, ordítoznak, üvöltöznek körülöttem, míg a magyarok vigyáznak rám.”
Bud Spencerhez hasonlóan Terence Hill is rendkívülinek tartja az országunkat, ahol nem rátörnek a rajongók, hanem oltalmazzák. Ez a dicséret nem mindennapi – meg kell becsülnünk. A kötet készítése során még a ’70-es években megjelent nyilatkozatait is elolvastam, és soha, senkiről nem mondott hasonlót, pedig rengeteg országban járt, megannyi helyen nyilatkozott. 
– Hill magánéletéről csak keveset tudunk. Találkozott olyasmivel az életrajzíráskor végzett kutatómunkája során, ami még önt is meglepte?
– Azt tudtam, hogy 1974-ben, a Különben dühbe jövünk című film müncheni forgatásán örökbe fogadta Ross Hillt. Az viszont nem volt ismert előttem, hogy még ugyanebben az évben egy thaiföldi kisfiút is „örökbe fogadott”. Noha sohasem találkozott ezzel a fiúval, de a tanulmányait finanszírozta, boldogulását segítette. Erről mindössze egyetlen alkalommal beszélt a nyilvánosság előtt. Ez egy nemes és szép gesztus, ami példaértékű lehet sokak számára. Ha valaki ténylegesen nem is tud maga mellé venni egy gyermeket, azért még segíthet rajta.
– Ross Hillt a Lucky Luke forgatása alatt tragikus baleset érte. Hogyan változtatta ez meg a színész életét?
– Ezzel kapcsolatosan nagyon kevés információ áll rendelkezésre. Az újságírók között nyílt titok, hogy erről soha senki sem kérdezi Terence Hillt. Ismert, hogy a végzetes baleset után súlyos depresszióba esett, amelyből nagyon lassan, mély hite által tudott csak kilábalni.
Magát tette felelőssé az eset miatt – ő adta oda 16 éves fiának az autóját, amelyben végül a halálos baleset érte.
Amennyire tudom, nem akarta odaadni az autót, de a fiú annyira könyörgött neki, hogy végül megesett rajta a szíve.
A tragédia után megváltozott Hill élete, zárkózottabb lett – jó időre abba is hagyta a filmezést. 
– Gyermekkori példaképeiről már írt könyvet. Lehet még ezt a sort folytatni?
– Lehet, mert van egy harmadik gyermekkori kedvencem is, Jean-Paul Belmondo! Vele kétszer is volt szerencsém találkozni Párizsban – egy kedves, közvetlen ember benyomását keltette. Olyannyira, hogy a novemberben megjelenő Ennio Morriconéról szóló A Maestro című könyvem ajánlóját is ő írta! Eddig soha nem írt könyvajánlót, velünk, magyarokkal viszont kivételt tett, nagyon szeret ugyanis minket és a kultúránkat.
Találkozásunkkor fejből sorolta az Aranycsapat játékosait!
Kedvenc bokszolója pedig Papp László volt. Belmondo élete szintén nagyon színes, és úgy vélem, a magyar közönség számára is bemutatásra érdemes.
Tóth Gábor
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Kiemelt képünk forrása: Flickr.com
