Ki kér előbújás-napi Oreo kekszet?

Most siessen, aki szereti az Oreót! Aki kiposztol az Instán egy képet arról, hogy miként jelenik meg életében az LMBTQ+-közösség, illetve annak támogatása, talán még elcsíphet egy csomag exkluzív, szivárványszínű kekszet, szivárványos szívecskés csomagolásban.

Inspirációként a lelkes pályázók az előbújás világnapja (ilyenünk is van már) alkalmából készített háromperces megható kisfilmet is megtekinthetik, amellyel az Oreo az LMBTQ-fiatalok családját ünnepli (spoiler: csajszi hazaviszi barátnőjét, apja enyhén távolságtartó mosollyal szemléli enyelgésüket, de aztán hepiendként túlkompenzál, és szivárványosra festi a ház kerítését). Aki pedig úgy érzi, alaposabban tájékozódna a témában, annak elég felkeresnie az Oreo Twitter-oldalát, ott már meg is tanulhatja, hogy néz ki a pánszexuális büszkeség zászlója, színes kekszecskékből kirakva (teljesen másmilyen ugyanis, mint a biszexuális büszkeség zászlaja, és még csak nem is hasonlít a leszbikus büszkeség zászlajára – tényleg hasznos egy kekszgyár tweetjeit figyelni, mert ezekre mind rácsodálkozhat az ember).

De gondoltam magamban, ne legyél már ennyire paranoiás, ez még egyáltalán nem egy újabb bizonyíték a már-már szürreális méreteket öltő LMBTQ-nyomulásra, ez most csak az októberi kampányuk,

minden kekszmárkának lehet ilyen, miért ne.

Csak lejjebb kell görgetni, és ott majd teljesen más posztok fognak sorjázni, meglásd, biztos valami szeptemberi tanévkezdési móka… És akkor görgetek lefelé naivan, majd szembejön egy halom efféle tweet: „Most, hogy megkezdődött a tanév, itt a remek alkalom, hogy utánanézz az LMBTQ-könyveknek és -történelemnek”.

Tehát hangsúlyoznám: nem a Transzbüszke Unikornis Lobbicsoport, hanem az Oreo nevű amerikai pilótakeksz közösségimédia-oldalairól van szó. Ahol iszonyú komolyan veszik a társadalmi felelősségvállalást, de az anyák napjának sikerült egy darab (teljesen fantáziátlan) bejegyzést szentelni, az egészségügyi világnapnak (a járvány első hullámának kellős közepén) szintén egy tweet járt, a házasság hete nem kapott figyelmet. A júniusi Pride ezzel szemben húsz tweetet érdemelt, lazán maga mögé utasítva még a Nemzeti Oreo Napot is (16 tweet), de az első helyezett eddig kétségkívül az előbújás napja – 22 tweetet sikerült megszámolnom.

Persze tudom, ilyenkor jön a kérdés: milyen keresztény az, aki amiatt hisztizik, hogy világmárkák az Ikeától a Converse-en át az Oreóig az elfogadást és a szeretetet hirdetik?! Csakhogy fura az az elfogadás és szeretet, amely következetesen egyazon csoportra irányul, és még véletlenül se másra.

Teljesen hajlandó lennék elfogadni, hogy egy édesipari cég kampányt indít a comingoutoló LMBTQ-fiatalok bátorítására – ha hasonló kampányba kezdene például a magzatukat megtartani kívánó megesett lányok érdekében is.

Mert nyilvánvalóan dráma, ha a szülők kitagadják homoszexuális fiukat, de nem kisebb dráma az se, ha várandós lányuknak azt mondják, vagy elmész abortuszra, vagy többé haza se gyere. Ráadásul nem kizárt, hogy utóbbi gyakoribb – mégse látni gondos vállalatokat, amelyek a változatosság kedvéért ezzel a problémával is foglalkoznának, ha már. Innentől kezdve pedig kérdésessé válik, vajon tényleg az önzetlen szeretet és az elfogadás vezérli-e a különféle multicégeket, vagy inkább egyes jól meghatározott fogyasztói rétegek lekenyerezésének, illetve kinevelésének vágya.

Amire természetesen lehet azt mondani, hogy na és, senkinek nem kötelező az Oreo hirdetéseit bújni vagy prájdos tornacsukát vásárolni. Ez így is van. De kérdés, mennyire érvényesülnek a fogyasztók jogai ott, ahol egyre több márka áll bele teljes mellszélességgel a genderérzékenyítésbe. Ha ugyanis nem szeretném pénzemmel a progresszió propagandáját támogatni, egyre kevesebb termék közül választhatok – mondjuk

tény, hogy kekszből eleve jobbat sütök, mint az Oreo, ezért azt simán bojkottálom (legalábbis amíg a lisztek csomagolásán meg nem jelenik a transzlobbi), de sportcipőt nehezen készítünk házilag.

És ha az ellenzéki szavazó nem akar „NER-közeli tulajdonban” álló, de egyébként tökéletesen politikamentes szállodában megszállni, akkor talán az is jogos, hogy én meg nem kívánok liberális tulajdonban álló, plusz még harsány liberális propagandát is toló termékeket vásárolni. És nem bánnám, ha maradnának cégek, ahol a magamfajta konzervatív igényeit is figyelembe veszik. Ha ugyanis a kisfilmjükben szereplő apától elvárják, hogy ellenérzéseit leküzdve keblére ölelje leszbikus menyjelöltjét, akkor maguktól a cégektől is elvárható lenne némi nyitottság a másképp gondolkodó vásárlók iránt.

 

Francesca Rivafinoli

A szerző további cikkei között IDE kattintva böngészhet.

 

A jó ellenzéki még véletlenül se örül semminek

Vívmány-e egy transznemű miniszter?

Legyél múmia, s a haza fényre derül!

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.