A szélsőbalos agitpropnak a szexuális erőszak is igazolható

Elek Ferenc és Pálmai Anna Elfriede Jelinek A királyi úton című színművének próbáján a fővárosi Katona József Színház Kamra színpadán 2019. október 4-én. A darabot Máté Gábor rendezésében 2019. október 5-én mutatták be. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nem tudom, mennyire ment el a radar alatt Máté Gábor legújabb interjúja, amit Veiszer Alindának adott; mindenesetre most, amikor ezt a cikket írom – a csütörtök esti órákban,–, persze látom, foglalkozott vele a sajtó – csak hát, meglátásom szerint messze nem eleget. Pedig egy újabb, lesújtóan sanyarú megnyilvánulását láttuk annak, hogy ez a bizonyos réteg – nevezzük őket a csepűrágók céhének – hogyan is látja az alapvető morális kérdéseket.

Veiszer Alindának – az embernek, aki személyes sértésnek veszi, ha a katasztrófavédelem nem vonul ki a sárba ragadt kocsijához, mégpedig vezényszóra – van egy műsora a Belvárosi Színházban. Interjúkat készít, most éppen Máté Gábort és Mácsai Pált kérdezte. Elhangzottak itt a tudósítás szerint érdekességek – aki a teljes beszélgetést látni akarja, annak fizetnie kell, én nem akartam a teljes beszélgetést látni –, Mácsai például elmondja, hogy most már védelem alatt állnak, így bátrabban nyilváníthatnak véleményt politikai kérdésekben…

Hadd kérdezzem meg, csak ilyen pusztába kiáltott szavak módjára, hogy korábban ki akadályozta bármilyen politikai véleménynyilvánításában Mácsai Pált? Ki előtt volt titok, hova húz a szíve? Kitől kapta színházigazgatói kinevezését? Milyen védelmet is élvez most, azon túl, hogy a fővárosban gyakrabban hallhatja a neki tetsző véleményeket? Miért kell még mindig ezeket a lózungokat hallgatnunk? És Máté Gábor milyen színű önkormányzattól kapta a kinevezéseit? Kitől kellett félni?

Jó, mindegy, ismerjük már a megélhetési rettegők minden típusát, akik akkor sem tudnak elvonatkoztatni a régi, jól bevált recepttől, amikor arra már nincsen szükség. Ez önmagában nem is lenne érdekes. Ami itt számunkra fontos, az az újra és újra megnyilvánuló, mindig a sötétből előbukkanó, pőrén megmutatkozó gumierkölcs. Nem, ez túl megengedő jellemzés.

A baloldaliság legszéle ez, maga a satanicitas–diabolicita, amikor a legszentebb, egyértelmű, bizony, fekete-fehér tisztaságúan elbírálható erkölcsi tetteket helyezik el az egyrészt-másrészt birodalmában. Mert Máté Gábor így járt el.

Azt mondta, jelen pillanatban senkit sem biztatna arra, hogy kiálljon egy zaklatási üggyel… Mégpedig azért nem, mert azzal az egész színház kerülhet bajba. Szóval a színházigazgató, a rendező, a színész, aki bizonnyal ismeri azokat a darabokat, amelyekre mindjárt hivatkozok, úgy lép fel, mint azok antagonistája.

Hiszen Kreón az, aki arra kényszeríti Antigonét, hogy ne temesse el bátyját tisztességesen, mert szerinte tettei miatt ezt nem érdemli meg. Kreón Máté Gábor, aki azt tanácsolja minden áldozatnak, minden Antigonénak, hogy ne beszéljen az őt ért erőszakról, mert azzal a színháznak okoz sérelmet. És mit üzen Szophoklész? Azt, hogy nem vagy valami kedves, Máté Gábor – menj a fenébe. Antigoné ugyanis eltemeti a saját testvérét, a parancs – hiszen minden jó szándékkal érkező tanács a királytól, avagy a színházigazgatótól, végül is parancs – ellenére. És vállalja ezért a halált.

Aztán Máté Gábor a szenátor Sartre-nél, és minden áldozat vele szemben Lizzie. Milyen kár lenne, ha a valódi bűnös börtönbe kerülne, nem igaz, Lizzie? Ezzel valójában az egész társadalom járna rosszul. Hát miből áll egy kicsit hazudni, Lizzie? Cselekedj csak a meggyőződéseddel szemben, hiszen azzal valójában egy nagyobb célt szolgálsz! Csak nem akarod, hogy a színházad – átvitt értelemben az otthonod – veszélybe kerüljön? Jó, ezért le kell nyelni pár békát, de ennyi igazán belefér, nem igaz?

Máté Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező és Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író beszélget a Kortárs magyar dráma-díjak átadásán a budapesti Rózsavölgyi szalonban 2020. február 25-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

És a legszomorúbb, hogy a híradások szerint senki sem volt, aki azt mondta volna, hogy Gábor, azért ez nagyon gáz. Először is azért, mert ab ovo ilyen ocsmányságot javasolsz, kiejtesz a szádon. Másodszor meg azért, mert mindezt igazgatóként teszed, szavaidnak tehát hatalmadnál fogva erejük van, és ez bizony joggal keltheti egy áldozatban azt a meggyőződést, hogy rendben, akkor most mégsem szólok, inkább igyekszem elkerülni az erőszakot. Ha meg nem sikerül, így jártam, hiszen fontosabb dolgok forognak itt kockán.

Nem szólt sem Veiszer Alinda, sem Mácsai Pál. A kultúremberek, ugye, a magyar színházi szabadság élharcosai. Ez újfent ráirányítja a figyelmet arra, hogy attól a közegtől akar az egész világ erkölcsi tanácsokat elfogadni, amely a legnagyobb fertőt okádja. Amely közegben teljesen valid gondolatként megfogalmazódhat, hogy a bűnös maradjon leleplezetlenül, ha azáltal a színházakban fennmaradhat a status quo.

Miért kell nekünk komédiások, táncos-komikusok megfontolásaira támaszkodnunk? Miért van tele az egész világ azzal, hogy a szélsőbalos elit a százmilliós táborokat megszólító Instagramcelebek hátán hirdeti társadalmi igazságait?

Talán azt gondolja bárki is, hogy a régi világ gondolkozása, amely direkt távol tartotta magát ettől a rétegtől, hibás volt? Mind drukkolunk Liliomfinak, de ilyenkor gondoljunk bele, hogy ettől féltette a normalitást a társadalom, egészen az elmúlt évtizedekig.

Igen, rengeteg helyes gondolkozású színművész létezik, mi is ismerünk közülük számosat. Azokat, akik úgy művészek, hogy közben a normalitás alá soha nem buktak. Tisztelet nekik – és hallathatnák még sokkal többször a hangjukat.

Mert így mindent elborít az a mocsok, ami legutóbb Kreón, a szenátor, azaz Máté Gábor száján bucskázott ki.

Szégyenletes az egész.

Az első képen sem agitációs-propagandát látunk, igaz?

 

Trombitás Kristóf

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja. 

 

Kapcsolódó írásunk: 

Rendszerváltoztatást akarunk a kultúrában is