2022-ben minden kerületért úgy kell küzdeni, mint a vasárnapiért

Ez a hét nyugodtan teljék azzal, hogy nevetünk az ellenzék mozgásképtelenségén, kiröhögjük a látszólag meghibbant ellenzéki vezetőket, Márki-Zay Pétertől Jakab Péterig – az elemzőiket, Lengyel Lászlót és Herczeg Zoltánt is beleértve. Örülnünk kell a sikernek, fürdőzzünk hát benne – egy kicsit. Emeljünk kalapot Koncz Zsófia és stábja előtt, mert átlépték az 50 százalékot egy olyan környezetben, ami egyáltalán nem hazai pálya.

Megjegyzem, az eszüket látszólag elveszítő baloldaliak bizonnyal azért viselkednek így, mert ők tényleg elhitték, hogy ez a történet meglehet. Vasárnap délután már nem, akkorra ők is látták, hogy nem sikerült a mozgósítás, nincs protesthangulat – de addig minden idegszálukkal hittek. Bizony, csúnya dolog a pofára esés, viszont méltósággal is lehet viselni. Nota bene, talán Bíró László volt az egyetlen, aki gratulált ellenfele győzelméhez.

 

És persze arról is beszélni kell, mégpedig sokat, hogy az események mostani állása szerint Hadházy Ákos egy sor ellenzéki pártvezetőt behúz valami szaftos büntetőügybe. Maguknak köszönhetik, meg persze ennek a félnótásnak, aki elszabadult hajóágyúként bármit is le akar tarolni, de azt a bármit aztán nagyon. Triumfáljunk, hangzatos fenyegetések után van rá okunk. 

Ám ez a hét is véget ér majd, és akkor marad a meló. Nemcsak a kampányt illető munkára gondolok, hanem arra a feladatra is, hogy számos kormánypárti szavazót meggyőzzünk a nyilvánvalóról:

2022-ben főszabályként minden választókerületért legalább ennyire meg kell küzdeni – és arra is fel kell készülni, hogy mindenhol legalább ennyire szoros lesz, mint most, Szerencsen.

Sajnos nem kevés olyan, az eredményen fanyalgó hozzászólót is hallottam, aki intő jelnek tartja a szoros – valójában azért, hála az égnek, annyira nem is centire kimért – eredményt. Emberek, minden egyes kerület egy csatatér lesz másfél év múlva! A vasárnapi siker pont azért is volt nagyon fontos, mert megerősítést kaptunk arra nézve, hogy az új leosztással sem kaptak csodafegyvert a baloldalon.

Az ellenzéki pártok demonstrációja Budapesten a Szabad sajtó útján 2019. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján. Középen Bősz Anett (Liberálisok), Jávor Benedek (Párbeszéd), Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője, Gyurcsány Ferenc felesége, Donáth Anna (Momentum), Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő. MTI/Mónus Márton

Mindenki szeme előtt a lengyel elnökválasztás lebegjen! Egy éve ki gondolta volna, hogy akár bárki is megközelítheti Dudát? Pedig ez történt. A baloldali erők minden olyan helyen megtalálják az összefogás lehetőségét – és ne féljenek, meg is indokolják –, ahol a jobboldal tetemes előnnyel és társadalmi támogatottsággal bír. Nekünk 2022-ben minden egyes választókerület egy lengyel elnökválasztás lesz, ahogy egyébként Lengyelországban is hasonló felállással kell majd szembenézniük a kormányerőknek.

Nincs ebben se kishitűség, se pesszimizmus, még kevésbé ijedelem; egyszerűen el kell fogadni, hogy a Jobbik balra tolásával, majd bedarálásával 2019-ben új korszak kezdődött, és egy 9 éves, kegyelmi időszak véget ért. Ez sem volt kevés.

Így arra buzdítok mindenkit, hogy ma és holnap is élvezze a tegnapot, a vasárnapot, aztán a hétvégével a mulatság részét letudtuk, legalábbis a lebecsülést illetően. Ha nem így tennénk, azzal azt üzennénk, hogy nem tartjuk az ellenfelet veszélyesnek – holott nagyon is veszélyes. Egyrészt saját jogon is akadnak náluk okos, gátlástalan gazemberek, másrészt megbízást teljesítenek, a megbízóknak pedig tengernyi pénze és befolyása van. Persze, sokszor halljuk, hogy a következő – és mindig éppen a következő – választás sorsdöntő lesz, de ez most valóban így van. Ők is tudják.

Szerencsére kizárólag rajtunk múlik, hogy győzni fogunk-e. És miért ne tennénk? Csak melózni kell – és komolyan venni a veszélyt.

 

Trombitás Kristóf

A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.