Három egyházi műsort szüntet meg a svájci köztévé

A három vallási műsor felszámolásának hírét az elmúlt napokban jelentette be a helvét közszolgálati média vezetése. Sajtóközleményükben arra hivatkoztak, hogy a vírusjárvány, a karantén és a megnövekedett digitális érdeklődés miatt kialakult válság következtében még inkább visszaestek a reklámbevételek.

Ezért a svájci német nyelvű televíziónak és rádiónak további költségmegtakarítási és átalakítási intézkedésekre van szüksége azt követően, hogy már 2018-ban és 2020-ban is sor került ilyen lépésekre. A költségcsökkentés következtében 250 főállású munkahely is megszűnik a jelenlegi 5500 közül a média intézménynél.

Alain de Raemy püspök, a svájci püspöki konferencia kommunikációs bizottságának elnöke és a svájci római katolikus központi konferencia, valamint a konföderáció kantonjainak egyházi társulatai és szervezetei meglepetésüknek és csalódottságuknak adtak hangot a döntés kapcsán.

Azt kérik, hogy állítsák vissza a felszámolt egyházi műsorokat.


Hirdetés

„A svájci német nyelvű televízió és rádió küldetésének része, hogy hírt adjon az egyházaknak és a vallási közösségeknek a társadalmi kohézióhoz való hozzájárulásáról. A hit kérdései sok ember számára fontosak” – jelentette ki Renata Asal-Steger, a római katolikus központi konferencia elnöke a helvét katolikus hírügynökségnek.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Hogyan akarják baloldalra navigálni az egyház hajóját?

Egyházellenes francia szabadkőművesek? – történésszel értelmezzük a kérdést

Katolicizmus: német út helyett hagyománytiszteletet!

Kiemelt képünk forrása: Vatican News Facebook oldala

'Fel a tetejéhez' gomb