Egyházellenes francia szabadkőművesek? – történésszel értelmezzük a kérdést

Amikor a keresztény-polgári társadalom elvesztette vagyonát, felborultak a korábbi társadalmi paktumok, és a hibáztató mentalitás került előtérbe – mondta a Vasárnapnak adott interjújában Kovács Kálmán Árpád történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár munkatársa, akivel a szabadkőművességet és zsidóságot hibáztató történeti narrációk nyomába eredtünk. A szálak a Német Császárság és a Francia Köztársaság közötti rivalizálásáig vezetnek.

– Vannak olyan történészi narrációk, melyek szerint a francia szabadkőművesség egyházellenes volt. Mennyire igazolhatóak ezek az állítások?

– Valóban létezik egy ilyen elgondolás, mely szerint a magyar szabadkőművesség gyökerei – vagy éppen magának a trianoni békediktátumnak az okai – a francia Grand Orient páholyig nyúlnak vissza, ahol már az 1880-as években elhatározták a katolikus egyházzal való leszámolást. A téma egyes kutatói megfeledkeznek arról a tényről, hogy a korszak Franciaországa egy revansista ország volt, ami mindig a bismarcki kultúrharc fázisaira reagált.

Kovács Kálmán Árpád történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Dualizmus-kori Kutatócsoport munkatársa (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

– Mit jelent ez pontosan? Milyen kapcsolat alakult ki a Német Császárság és Francia Köztársaság között?

– 1871-re megvalósult a Német Császárság, melynek eredményeképpen az évtized végéig igen jelentős kultúrharc folyt le az országban. Ennek egyik oka, hogy a protestáns jellegű Poroszország – amely a Rajna-vidéken addig is jelentős katolikus lakossággal rendelkezett – hirtelen olyan területeket integrált magába, mint például a többségében katolikus Bajorország. Ne legyenek illúzióink az eufemisztikusan „kisnémet”nek nevezett egység „nagyporosz” volt, ahol megnőtt a katolikus lakosság aránya.

Mára nehéz elgondolni, de sokáig alapvető kérdés volt, hogy a bajorok katolikus németek vagy német katolikusok.

Látszólag árnyalatnyi a különbség, de a kor embere számára fontos volt, hogy az identitásban mi az állítmány és mi a jelző.

A stuttgarti Királyi palota (Königsbau) 1900-ban készült fényképfelvételen. (Forrás: Fortepan.hu)

A viták hevességét mutatja, hogy ekkor még katolikus főpapokat is világi bíróságok ítélnek el. Ez a folyamat 1878-ban kezd megenyhülni, amikorra világossá válik, hogy a bajorok pártja, az úgynevezett Centrumpárt is integrálható a német politikai rendszerbe úgy, hogy az kormányszilárdító tényező legyen. Mondhatni, hogy ekkor engedték ki a katolikus pártot az évekig fennálló „politikai karanténból”.

Mindez veszélyesnek tűnt a Francia Köztársaság vezető elitje szemében, mivel saját katolikusai számára is egy működőképes modellt, alternatívát jelenthetett az állam és egyház kölcsönhatásában.

A francia republikanizmus mindezt nem akarta, nehogy a német modell importja egyúttal a Németországgal való szellemi ellenállást is gyengítse. Ezért alakult ki az a nézet, hogy „a jó katolikus” nem lehet egyszerre „jó francia” is. Ennek nyomán viszik végre a 1880-as évek kultúrharcos intézkedéseit Franciaországban.

– Ugyanakkor a Német Császárságban a német szociáldemokraták is új szerepekhez és lehetőségekhez jutottak.

– Igen, az 1890-es évekre ismét fontos változások történtek, amikor is Németországban már a szociáldemokraták is kikerülnek a korábbi politikai kegyvesztésből és ugyanabba a szerepbe léphettek be, mint korábban a katolikus centrumpárt. Egy újabb rendszerkritikus hang lépett rendszerszilárdító pozícióba. Fontos leszögeznünk, hogy a szociáldemokraták elleni állami fellépés megszüntetése a társadalmi önszerveződés szabadságát jelentette. A szociáldemokrácia főleg protestáns pozíciókat hódított el.

A berlin Volkspark Friedrichshain, 1914-ben. (Forrás: Fortepan.hu)

Mindezeknek több oka volt: Elsőnek is a katolikusokban erősebb volt a hagyományos vallásosság tisztelete a szekularizáltabb protestánsokkal szemben. Másodszor a katolikusokban még mindig élt a kisebbségi elnyomottság tudata, ami összetartásra késztette őket, valamint sikeresen érvényesítették az 1891-es Rerum novarum tanításait, amely már – egyházi befolyás alatt – igenlően állt a polgári önszerveződéshez, illetve – a keresztény társadalmi lelkiismeret égisze alatt – a szociális kérdés fölkarolására buzdított.

Volt végül egy harmadik ok is, mely szerint a protestánsokat elkényelmesítette az uralmi helyzetből eredő úgynevezett „degeneráló versenyelőny” jelensége.

Míg a katolikusoknak össze kellett tartaniuk, a szociáldemokratáknak meg kellett dolgozniuk minden egyes pártszervért, szavazatért és adománymárkáért. A tartományi egyházak protestáns lelkészei mindenképpen megkapták állami rendszerű fizetésüket, akár szervezték munkáskörzeteiket, akár nem. A protestánsoknak még a szellemileg legmobilisabb részei is kétségbeesve vették észre 1919-ben, hogy középosztályi vallássá váltak, és ennek megfelelően szó szerint kiszorultak a választási rendszer jelentős részét kitevő munkáskörzetekből.

Párizs, Notre-Dame épülete 1913-ben. (Forrás: Fortepan.hu)

– Miért idegenkedtek a franciák a XIII. Leó pápa által kiadott enciklikától?

– Az 1891-es Rerum novarum enciklika hatására a francia döntéshozók előtt az a rémkép merült föl, hogy a katolikus egyház ki fog lépni a hagyományos feudális kereteiből és gyorsan egy modern társadalomszervező erőként lép majd fel, ha pedig ezt megteszi – egyesületi és egyéb önszerveződés révén – akár még választások győztes erejeként is felléphet.

A német politikai modellnek volt még egy kevésbé ismert szála, a „német jellegű” antiszemitizmus, mellyel a társadalom nagy spektrumát tudták megszólítani. A Német Császárságban ezekben az évtizedekben történik meg az antiszemitizmus fellendülése, ugyanakkor II. Vilmos a nemzeti konszenzus miatt a 1,5 százaléknyi zsidóságot nem engedi bántani, vagy jogaikat csorbítani.

Ennek ellenére vannak antiszemita hangok – olykor elég befolyásos emberektől is – de a kormányzat működésére és a politikára ezek nem hatottak.

– Franciaország a katolikus egyház társadalmi előretörésétől tartott?

– Igen, valamint elsődlegesen a saját nemzeti egységének megőrzése miatt tartotta veszélyesnek a „német típusú” antiszemitizmus Franciaországba történő importálását. Kevésbé ismert, hogy a Dreyfuss-ügy a francia katolikus körök Lueger- típusú (tehát bécsi) antiszemitizmusának adaptációs kísérlete volt. Ebben az időben a vilmosi Németországból mutogattak elrettentő példaként a republikánus Franciaországra. Ha a kor emberét megkérdezték volna, hol várható nürnbergi típusú faji törvények meghozatala, inkább Franciaországra tippelt volna, mint Németországra.

Nem véletlenül álltak bele a francia republikánusok – akár szabadkőművesek, akár nem szabadkőművesek – olyan keményen ebbe a vitába.

1904-ben és 1905-ben létrejönnek azok a szeparációs intézkedések, amiket a katolikus körök úgy tálaltak mint nemzeti aposztáziát.

Strasbourg Münster, a katedrális nyugati kapuja, 1917-ben. (Forrás: Fortepan.hu)

Ugyanekkor azt a magántársulati-egyesületi jelleget, amire szorították, a francia katolicizmus egyáltalán nem tartotta sérelmesnek a francia hugenottákkal kapcsolatban. Fontos a történeti értékelések idézgetésénél is számba venni, hogy gyakran az „üléspont határozza meg az álláspontot”. A szabadkőműveseket sem feltétlenül a társadalom öncélú, dogmatikus átalakítása vezette.

Egyszerűen kiindultak a francia társadalom kultúrkatolikus, szekuláris jellegéből, ahol ezt az egyházzal már következmények nélkül meg lehetett tenni.

Sokszor egészen más politikai keretekben mozgunk a korban, és mások a döntések valós mozgatói, mint amint a visszatekintő szemlélet, egy-egy véleményt kiragadva, idézgetve állít.

– Miért jelenhetett meg az antiszemitizmus a kialakuló Német Császárságban, mi volt ennek az oka?

– Azt szokták mondani, hogy azokban az országokban, ahol gyorsan és nagyobb zökkenők nélkül lezajlott a kapitalista átalakulás, ott nem alakult ki az úgynevezett „zsidó-kérdés”. Ilyen volt például Hollandia, Svájc – főleg a városi, középhegységi területek – Anglia és maga az Amerikai Egyesült Államok, amely eleve egy állandó terjeszkedés, politikai és gazdasági szabadversenyes kultúra mentén jött létre.

A német területeken azonban a kapitalizmus megkésett volt. Az 1800-as években következett be az a gazdasági és társadalmi átalakulás, ami Hollandiában 200-250 évvel korábban már megtörtént.

Németországban megmaradt az értelmiségnek, a tisztviselői, és a katonatiszti éthosznak hagyományosabb szemlélete, mely egyfajta poroszos „kispolgári szemlélet” volt.

Ez az állam szolgálatát rendkívül fontosnak és előkelőnek, de a szabad gazdasági téren való érvényesülést méltóságon alulinak tartotta.

Németországban a zsidóság, mint egy rendkívül modern szemlélettel, vállalkozói perspektívában gondolkodó, nemzetközi kitekintésű társadalmi réteggé vált. Gyakran az új gazdasági fejlődés motorjává is tudtak válni és egyfajta hiánypótló szerepet töltöttek be, amit egy nemzeti-burzsoázia – itt a szó jó értelemben vett megnevezését értve – saját önerőből nem tudott kitermelni.

Hamburgi német polgárság 1917-ben. (Forrás: Fortepan.hu)

– Az első világháború sok mindent megváltoztatott. A nagy háború végére részben a zsidóság lett a vereség bűnbakja. Mi történt egész pontosan Németországban, hogy ennyire megváltozott a korábbi társadalmi konszenzus?

– Németországban is tapasztalattá vált, hogy az ipari, a kereskedelmi, a bank- és sajtóélet tereiben a 1,5%-i zsidóság meghatározó pozíciókkal bírt. Ehhez képest Magyarország még inkább egy elkésett fejlődést mutatott és itt különböző történelmi okoknál fogva a zsidóság számaránya is jóval magasabb lett, mint Németországban.

Az a fajta érzet is kialakult, hogy bizonyos nagy fejlődési perspektívákkal rendelkező pályákon a zsidóság felülreprezentált, és a megszerzett pozícióit további térfoglalásra használja fel.

Mindez azonban a Német Császárságban és a Magyar Királyság területén 1918-ig nem vált társadalomszakító tényezővé. Mindenki elismerte a zsidóság komoly felzárkóztató – Magyarországon ráadásul a statisztikai magyarosodásban játszott – szerepét is. A magyarosodásra hajlamos zsidóság ugyanis – több más nemzetiséggel szemben – a magyarság országos számarányát növelte, ami a korban az egyik legfontosabb politikai cél volt. Amíg a boldog békeidők tartottak, addig mindenkinek megvolt a perspektívája, életpályája. Ezen drasztikusan változtatott az első világháború, mely bizonytalan jövőképek millióit hozta el, továbbá irtózatos tőkéket vett ki a társadalom zsebéből.

Latour-en-Woëvre, a Szent Ágoston templom, előtérben lelőtt bombázórepülő. (Forrás: Fortepan.hu)

A központi hatalmak nem tudtak külső hiteleket felvenni, mert azt az antant blokád elzárta előlük, ezért kénytelenek voltak a társadalomhoz fordulni. Valamiből ugyanis finanszírozni kellett a háborút… A nemzeti elkötelezettséget hívták segítségül, a megtakarítások és vagyonkák hadikölcsönbe fektetését szorgalmazták.

Erre a társadalom hazafias része – a német típusú állam hagyományosan magas társadalmi tőkéje révén, de az államhoz kötött foglalkoztatás miatt is – hallgatott.

Ezek a vagyonkák a töredékükre, kilenced részükre olvadtak a háborús infláció hatására. Akiket viszont ilyen kötelmek, skrupulusok nem nyűgöztek le, azok hazafiatlanul üzérkedve, flexibilis módon forgatva a tőkéket „szinten” tudtak maradni. Fontos ugyanis megjegyezni: sokan hiszik, hogy a háború alatt a „zsidótőke gyarapodott”, de ez csak látszat volt.

A háború előtti szinthez és lehetőségekhez képest legfeljebb stagnáló helyzetről beszélhetünk, mert a háború mindenkit érintett. Az más kérdés, hogy amikor a társadalom rohamosan szegényedett, akkor minden, a háború előtt még normális luxus megőrzése, a „szemérmetlen, kivagyi úrhatnámság” példájává vált.

Amikor a keresztény-polgári társadalom elvesztette vagyonát, akkor felborultak a korábbi társadalmi paktumok, és a hibáztató mentalitás került előtérbe, hogy azok csak azért tudtak gyarapodni, mert „nemzetárulók” és „nemzetietlenek”.

Tóth Gábor

Kiemel képünk forrása: Strasbourg katedrális nyugati kapuja, 1917-ben (Forrás: Fortepan.hu)

További olvasásra ajánljuk:

Szakály Sándor a Vasárnapnak: Trianon ellenére is együvé tartozunk!

Duray Miklós a Vasárnapnak: Trianonban Magyarországra mint eszközre tekintettek

A Trianon-szindróma megöli a lelkeket – Bakay Kornél a Vasárnapnak