Párbeszéd az európai baloldal módjára: a rituális öngyilkosságban kiegyeznének

Történjék akármi, nekem idén tavasztól az fog eszembe jutni Vera Jourováról, hogy tessék, íme az ember, aki nyílt színen is megmutatja, hogy jár az az európai vezető, aki egyszer, csak egyetlen alkalommal is kiszól a kórusból – és nem alkalmazkodva szerepe szabályaihoz, őszintén beszél. Tudják, objektíven.

Emlékeznek még arra, amikor Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke azt nyilatkozta a koronavírus-törvényről, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót, illetve nem sért semmilyen jogállamisági elvet, amit vizsgálnia kéne a Bizottságnak? Valami furcsa véletlennek köszönhetően pontosan azóta az EB furkósbotja Magyarország ellen épp Jourova. Ugye milyen érdekes egybeesésekre lehetünk figyelmesek? Mert az elmúlt fél évben nagyjából hetente hallgathatunk meg valami újabb sirámot, amiben biztos asszony temeti Magyarországot, sértegeti a magyarokat és mielőbbi beavatkozást sürget.

Ezt hívják vezeklésnek. Kanosszát jár az európai elit felé, minden erejével azt igyekszik bizonyítani, hogy ilyenre többé nem kell tőle számítani – mindenki megnyugodhat és hátradőlhet.

Nehéz nem túlbuzgóságnak nevezni azt, amikor valaki – felelőssége teljes tudatában – halálosan komolyan beszél arról, hogy a magyar sajtószabadság veszélyben van. Régi, bejáratott duma ez – bizony, mint annyi mindent, ezt is a hazai elvtársak kezdték el terjeszteni még a ’90-es évek legelején külföldi barátaik felé, akik persze semmit sem tudtak az események valódi kiváltó okairól, de egy jó barát mondta, hát biztosan igaz; ilyetén módon pedig, tűnjék elsőre bármilyen meglepőnek is, egyenes kapcsolat van az 1992-es bolsik és Cate Blanchett között – nem is lepődött meg senki.

Amikor minden egyes alkalommal elkezdjük bizonygatni, hogy nem, ez nem igaz, és felsoroljuk az ellenzéki orgánumokat, akkor valójában egy kicsit az ő kottájukból játszunk. Elfogadjuk a problémafelvetésüket – ilyen módon egyszersmind valóságszerűvé tesszük, átemeljük a saját kommunikációnkba –, így pedig bevisznek minket az utcájukba.

Brüsszel, 2020. szeptember 30. Vera Jourova, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke sajtótájékoztatót tart, ahol bemutatja a testület első jogállamisági jelentését Brüsszelben 2020. szeptember 30-án. Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

Nyilvánvalóan nem lehet minden egyes alkalommal ezt megtagadni, és szükség van arra is, hogy időnként mindenki lássa: nocsak, hát ebben is hazudnak – de párbeszédet folytatni azzal, aki abban érdekelt, hogy te mindenfajta szempontból elpusztulj, megszűnj létezni és soha, senki ne gondolja többé azt, amit te, nem túl kifizetődő.

Aztán persze látványosan hiányolják a párbeszédet, mintha nem lenne teljesen nyilvánvaló, hogy

a legenyhébb párbeszéd, amit sikeresnek tudnának ítélni, az az, ha személyesen mindegyiküket felhívná Orbán Viktor és értesítené őket a lemondásáról.

Párbeszédnek hívják a teljes önfeladást, épp a legutóbb beszéltünk eufemizmusba és műszavakba burkolózó hazugságaikról, beetetéseikről.

A fő probléma itt az, hogy a baloldali gondolkodás velejéhez tartozik a szabályok gumiként való kezelése. A legnagyobb demokraták például pontosan addig meggyőződéssel a nép szavában bízók, ameddig a nép pont azt akarja, amit ők. Akkor semmi gond sincs a minél szélesebb körű népuralommal, sőt, ha az úgy biztosabb, legyen akár bázisdemokrácia is. Ám amint kiderül, hogy a nép nem érdekelt a kísérleteikben, átveszik a lefitymálóan fejét csóváló Szakértő szerepét. Ejnye, hát a nép megszavazta a Brexitet, nem ártana egy újabb népszavazást kiírni. Aztán esetleg még egyet, meg még egyet, amíg az események nem alakulnak számukra megfelelően.

A fiatalok körében felülreprezentáltak? Ideje lenne kizárni a voksolásból az idősebbeket, de legalábbis érjük el, hogy ne menjenek el választani. Trump győz? A vidékkel van a probléma, a városi elmék tudják a frankót. Meg eleve, bajos ez az egész részvételi demokrácia, egy kicsit irányítottabb módszer kéne, amint arról az amerikai haladó sajtóban több alkalommal is olvashattunk.

Évekkel ezelőtt a Jobbik azon javaslatát, hogy legyen bizonyos cenzus a választásokon, élén sikolyok fogadták haladóéknál is, de később a HVG megengedően értekezett róla, mondván – talán mégiscsak lehet ebben ráció…

Ilyenek a mi ellenfeleink. Ezért amikor Jourova beteg demokráciának nevezi Magyarországot és tájékozódásra képtelennek a polgárait, akkor valójában azt állítja, hogy csak az az egészséges demokrácia, ami liberális, és csak azok az öntudatos választópolgárok, akik megbízhatóan szavaznak baloldali pártokra. Semmi más nincs a kijelentések hátterében, csak és kizárólag ez a meggyőződés.

Soha, de soha nem fogunk megfelelni a brüsszeli irányítóknak, mert valójában nem a döntéseink zavarják őket, hanem a sikereink. Nem tudunk megegyezni velük, hiszen már a puszta létünk is jelent veszélyt rájuk és az irányelveikre nézve. Nincs lehetőség még párbeszédre sem, mivel csak utasításokban és azok szolgai végrehajtásában hisznek. Pontosan ezért érdekük az, hogy végül olyan pártokat támogassanak a tagállamokban, amelyek osztoznak velük az „európai álom” gondolatában. Akiktől nem kell ellenállást várni, hanem mosolyogva, igazukról meggyőződve engedik magukat kirabolni és a nemzeti gondolatokat örökre ellehetetleníteni az újbeszél szabályai szerint. Sőt, legyen inkább újgondol.

Nos, nekünk ezekkel az elemekkel nem kiegyezni kell – hanem legyőzni őket.

 

Trombitás Kristóf

A szerző további cikkei ide kattintva olvashatók.