1534. augusztus 15-én hat társával (köztük Xavéri Szent Ferenccel) Párizsban, a montmartre-i templomban szegénységi és tisztasági fogadalmat tettek. Azt is megfogadták, hogy a Szentföldre utaznak téríteni, vagy ha ez nem lehetséges, kérdés nélkül bárhová, ahová a pápa küldi őket. Zarándoklatukat a török háborúk megakadályozták, így Róma felé indultak.

A pápai engedéllyel pappá szentelt Ignác és társai 1538 októberében nyújtották be rendjük szabályzatának tervezetét, amit III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én Regimini militantis Ecclesiae elnevezésű bullájában jóváhagyott.

Az alapítók a legfontosabbnak a Jézussal való személyes kapcsolatot tartották, ezért lett a rend neve Jézus Társasága (Societas Jesu – SJ), a címerben szereplő IHS Jézus nevének görög rövidítéséből származik (a latinizált feloldás Iesus habemus socium – Jézus a mi társunk).

Első rendfőnöknek Ignácot választották meg, ő dolgozta ki a szervezeti kereteket megszabó, 1554-ben elfogadott Konstitúciót. A szabályok megalkotásakor az imádság közben kapott sugallatok mellett tapasztalatait, társai véleményét és más rendek hasonló dokumentumait is figyelembe vette. A jezsuita rend fő célja a katolikus hit védelme, megerősítése, terjesztése és a katolikus nevelés, emellett foglalkoznak a szegényekkel, látogatják a börtönök és kórházak lakóit, betegeket gondoznak. A rend élén az élethosszig választott rendfőnök (generális) áll, a területi alapon rendtartományokra (provincia) és régiókra osztott rend tagjai nem kolostorokban, hanem rendházakban élnek.

Mivel az alapítók inkább kevés, de kiváló tagból álló közösséget képzeltek el, a jezsuitának készülőkre hosszú képzési és felkészülési időszak vár. A két év újoncidő, noviciátus után teszik le első fogadalmukat, majd filozófiai tanulmányokat folytatnak, ezt a magisztérium, gyakorlati-lelkipásztori időszak követi. Újabb teológiai tanulmányok után pappá szentelik őket, majd több éves apostoli munka után posztgraduális tanulmányokat folytatnak. A gyakran 10-12 évig tartó képzés végén a harmadik probációs év, a tercia letelte után ünnepélyes fogadalommal kötelezik el magukat a rend mellett, s teszik le a szokásos három fogadalom (szegénység, szüzesség, engedelmesség) mellett a negyediket, feltétlen engedelmességet fogadva a pápának.

hirdetés

„Az egyház harcos rendjének” tagjai az ellenreformáció idején prédikálva járták a városokat, falvakat, hogy visszatérítsék a protestánssá vált híveket, emellett távoli földrészeken, Ázsiában, Amerikában is térítettek. A missziós szolgálat során több százan vesztették életüket, ők a rend vértanúi. A jezsuiták tisztában voltak az oktatásban rejlő evangelizációs lehetőségekkel, így iskolákat, kollégiumokat, egyetemeket, papi szemináriumokat létesítettek, ezeket az 1599-es tanulmányi szabályzat, a Ratio Studiorum fogta egybe.

A fénykorában, a 18. század elején 20 ezer tagot számláló jezsuita rend kulcsszerepet játszott az ellenreformációban, de egyre nagyobb befolyása miatt összeütközésbe került az államhatalommal. Működését a katolikus Portugáliában, majd Spanyolországban és Franciaországban is be kellett szüntetnie, majd 1773-ban XIV. Kelemen pápa francia nyomásra feloszlatta a rendet, jezsuita tartományok csak a protestáns Poroszországban és az ortodox Oroszországban maradtak meg (Oroszországból 1820-ban űzték ki a jezsuitákat). A rend újbóli működését VII. Piusz pápa 1814. augusztus 7-i Sollicitudo Omnium Ecclesiasticum kezdetű bullájával engedélyezte újra.

A II. vatikáni zsinat (1962-1965) utáni időszakot a jezsuita rendben is a megújulás és útkeresés jellemezte.

A nehézségektől sem mentes folyamat lezárulása után a Jézus Társasága hagyományos küldetésének megerősítése mellett különös hangsúlyt helyez a társadalmi igazságosságért folyó munkára, a párbeszédre az ateistákkal, más egyházakkal és kultúrákkal, a társadalom peremén élőkkel való foglalkozásra. A Jézus Társasága közel 16 ezer tagjával a legnagyobb szerzetesrend és a legnagyobb oktatási hálózatot fenntartó szerzetesi közösség. Ferenc pápa személyében 2013-ban először lett jezsuita a katolikus egyház feje, a konklávéban ő volt az egyetlen jezsuita, de a bíborosok fele jezsuita egyetemeken tanult.

A rend Magyarországon az 1550-es évektől ténykedik. Jezsuita volt a magyarországi ellenreformáció vezéralakja, Pázmány Péter esztergomi érsek is, aki 1635-ben Nagyszombaton megalapította a jezsuiták vezette egyetemet, a mai ELTE elődjét. A jezsuiták rendkívül nagy hatással voltak a magyar kulturális életre és a tudományok fejlődésére. A rendet feloszlató pápai bullát 1773-ban hirdette ki Mária Terézia királynő, a jezsuiták csak 1814-ben láthattak ismét munkához, de vagyonukat nem kapták vissza. A magyar rendtartomány 1909-ben lett független provincia, védőszentjei az 1619-ben kivégzett kassai vértanúk. A kommunista vezetés 1950-ben a jezsuita rendet is feloszlatta, intézményeit államosította, tagjainak többsége külföldre menekült, az itthon maradottak közül többeket bebörtönöztek. A külföldi és hazai részre szakadt provincia egyesítésére a rendszerváltozás adott lehetőséget. 2019-es adatok szerint a Jézus Társasága Magyar Rendtartományhoz közel hatvan jezsuita tartozik, a rend rendházakat, templomokat és oktatási intézményeket működtet, számos kezdeményezést indított vagy karolt fel a magyar társadalom kérdéseire, kihívásaira adott válaszként.

(MTVA Sajtóadatbank)

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia.org