Volt sarló és volt kalapács, na meg vörös csillag is a Parlament tetején, mindeközben azonban Szent Gellért hegyen álló hatalmas szobra rendíthetetlenül mutatta a kereszt reménységet és jövőt jelentő alternatíváját. A velencei születésű, ám ízig-vérig magyarrá lett szerzetes példája azt is jelzi, hogy a krisztusi út feltétlenül áldozattal, valamilyen fajta vértanúsággal jár. Vajon ma mit hallunk meg ebből az üzenetből?
A sok „fogadjuk el a másikat úgy, ahogy van” toleranciaszöveg között alig hallható a kereszténység örök üzenete. Az igazság felvállalása, talán nem meglepő módon, ma is Jézus Krisztus oldalára sodor bennünket. Éppen a keresztre – még akkor is, ha végül csak latrokként ismerjük fel az értünk szeretetből halt Messiást.
Amennyiben az evangélium örök értékeit védők eleven kapcsolatban vannak a Mindenhatóval, akkor személyes életükkel ma is felmutatják a keresztet. Éppen úgy, mint az LMBTQ-tüntetőkkel szemben tette az a lengyel srác, akit végül a rendőrök – állítólag a saját testi épsége érdekében – szereltek le, majd vittek el a helyszínről.
A pogányság új, magukat teljesen szabadnak hirdető hívei nem viselik el a keresztet; se magukon, se maguk fölött. Mindent elfogadnak, csak ezt ne kelljen. Sőt, a keresztet felemelőket a régi sarlókkal kaszálják el, a már jól bevált kalapáccsal döngölik a földbe – vagy szegezik a keresztre. Ne legyenek ábrándjaink: az istentelen utódok ma újra kétkerekű taligára kényszerítenék a Krisztus mellett (ki)állókat, hogy velük együtt a Dunába fojtsák az örök igazságot! De a Duna-parton továbbra is fecsegnek a habok…
hirdetésGável András
További olvasásra ajánlott írásunk:
Jakub Baryla: A tettem után Nyugat-Európában nem lennék biztonságban
Kiemelt képünk forrása: MTI, Szigetváry Zsolt.
