Újraépült a Hagia Sophia Lengyelországban

Nevében és alakjában a nemrég mecsetté alakított isztambuli Hagia Sophia-bazilikára emlékeztet, száz év óta az első új ortodox templom a lengyel fővárosban.

A közel 22 méter magas kupolájú, 1225 négyzetméteres, bizánci stílust utánzó épületet sajtójelentések szerint a lengyelországi ortodox egyház feje, Sawa érsek szentelte fel, aki kiemelte: a templom mintájául a Hagia Sophia szolgált, amely „a kereszténység egész történetében nagy szellemi és építészeti kincset jelentett”.

Az érsek mély fájdalmának adott hangot amiatt, hogy a keresztény szentélyként épített Hagia Sophiát július óta Recep Tayyip Erdogan török elnök utasítására mecsetként használják. Hozzátette, hogy ez az intézkedés különös aktualitást adott a hasonló nevű új varsói ortodox templom felszentelésének.

Az új szentély hálaadásként épült a Lengyelországban 1989 után bekövetkezett demokratikus átalakulásért, az országban évszázadokon át élő ortodox keresztények emlékére, különösen azokéra, akik „Keleten és Nyugaton a lágerekben pusztultak el, és életüket áldozták az 1944-es náciellenes varsói felkelésben” – mondta Sawa érsek. 

A többségében katolikus, 38 milliós Lengyelországban mintegy félmillióra teszik az ortodox hívek számát, zömük az ország keleti területein él. Varsóban eddig két, a 19. század második felében, illetve a 20. század elején, vagyis a Lengyelország hármas felosztása következtében akkor Oroszországhoz tartozó lengyel területen, az ország függetlenségének 1918-as visszaszerzése előtt épült ortodox templom működött.

 

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció. Forrása: Pixabay.com.

Iratkozzon fel hírlevelünkre