A tatárdúlás eltüntette a muszlimokat az Alföldről
B. Szabó Jánossal, a Budapesti Történeti Múzeum történészével a tatárdúlás nyomába eredtünk. Mi lehetett a magyar seregek vereségének oka? Igaz-e, hogy a magyar katonák elfelejtették a keleti harcmodort? A kővárak vajon biztos menedéket jelentettek eleink számára?
B. Szabó Jánossal készült interjúnk előző része itt olvasható.
– Az ázsiai harcászat mérnöki tudásban és létszámban hol foglalt helyet az európaihoz képest?
– Európában a hadakozást kisüzemi szinten művelték, a középkori európai hadsereg méretei és technikai lehetőségei egyaránt sokkal szerényebbek voltak az ázsiainál. Egy dolog volt, amiben úgy tűnik, hogy kontinensünk lekörözte a keleti világot: a széttagoltság, a széttöredezettség miatt
itt nem egy-egy gigászi méretű centrumra szerveződő birodalmak jöttek létre, hanem sok, a szuverenitás jeleit mutató kisebb szerveződés alakult, erődített központtal.
Azaz Európában számos vár és erődített város várta a mongolokat. Nagyon úgy tűnik, hogy ez már Közép-Európában is – ahol egyébként messze nem volt olyan gyenge az uralkodói hatalom, hogy megengedte volna az alattvalóknak, hogy várakat építsenek, mint ahogy az nyugatabbra jellemző volt – nagyon komoly problémát jelentett a mongoloknak. Túl sok volt a megerődített hely, amit el kellett foglalni. 
– Eszerint önmagában a várak megléte nem jelentett biztonságot?
– Látható, hogy tévedés az a régebbi közvélekedés, mely szerint a mongolok elmaradott nomádok voltak, akik nem tudtak erősségeket elfoglalni!
Éppen az ellenkezője az igaz, hiszen olyan fejlett hadtechnikákkal érkeztek, hogy a korban nem volt olyan erődítmény, amit ne tudtak volna bevenni.
Azonban minden erőforrás véges: nem mindegy ugyanis, hogy hány helyre kell küldeni ostromgépet, mérnököt, gyalogságot, és hogy mennyi ideig tart ott egy harc. Egy kollega kiszámolta, hogy Oroszországban egy faerődítménnyel megerősített város elfoglalása átlagosan három napot vett igénybe. Ami nem sok, de ha ezekből a városokból sok van, akkor az a fajta hódító technika, melyet a mongolok keleten alkalmaztak, Európában csődöt mond. A források alapján úgy tűnik, hogy a közép-európai hadjáratuk egyik tanulsága az volt, hogy ez egy merőben másképpen megerősített terület, mint amikhez ők korábban hozzászoktak. Nem tudtak olyan könnyen előretörni, mint ahogy azt keleten, Ázsiában tették.
– A magyar könnyűlovasság ebben a korban még őrzött valamit a keleti harcászati elemekből, vagy egy teljesen feudális európai hadsereg várta a mongolokat?
– Amikor valamit „feudálisnak” nevezünk, valójában a társadalmi berendezkedésre vagy a hadkiegészítés mikéntjére gondolunk, ám ez a jelző nem mond semmit arról, hogy a katonák hogyan vannak felszerelve. A tatárdúlás utáni forrásokból egyértelműen kiderül, hogy a magyar királyság hadserege még akkor is döntően könnyűlovas tömegekből állt.
Nem az volt a probléma, amit sokan sokszor hangoztattak, hogy a mongol invázió időszakára a középkori magyar állam fegyveresei elfelejtették volna az ősi örökséget.
Nem azon múlt a siker, hogy tudtak-e a magyar katonák is lóhátról nyilazni, hanem a számbeli fölényen, a parancsnoki és a mérnöki, haditechnikai tudáson. 
– IV. Béla magyar király korábban már hírt kapott Julianus baráttól arról, hogy közelegnek a tatárok. Mi lett a keleten maradt magyarokkal?
– Julianus barát életéről nem tudunk semmit, csak azt, hogy egy domonkos szerzetes volt, akit többedmagával elküldtek, hogy keresse meg a keleten maradt magyarokat. Jószerével róluk is csak annyit tudunk, amit az ő tudósításaiból ki tudunk hámozni. Valószínűleg a volgai bolgárok közelében éltek. Kezdetben a bolgárokkal együtt sikeresen harcoltak a mongol seregek ellen.
Egy idő után azonban, úgy tűnik, ellenállásuk megtört, behódoltak – és a mongolok besorozták őket a saját hadseregükbe.
– Ezek szerint elméletileg lehetséges, hogy a keleten maradt magyar csapatok is harcoltak a Magyar Királyság ellen a Kárpát-medencében?
– Igen, akár ez is előfordulhatott. Az azonban biztos, hogy a jóval későbbi források szerint a mongol birodalom utódállamaiban feltűnnek madzsar nevezetű nemzetségek, amelyek részei a 14-16. századi nyugat-szibériai és közép-ázsiai történelemnek.
Keveset tudni erről, de úgy tűnik, hogy a keleten maradt magyarság – amelynek képviselőivel Julianus találkozott – beolvadhatott a török népek tengerébe, és egy sztyeppei nomád népességként élte az életét. 
– Európában az államok mellett az egyház is erősnek volt mondható. Hogyan befolyásolta az egyházi központokat a mongol invázió? Voltak-e keresztényellenes törekvéseik a tatároknak?
– Nem beszélhetünk ilyen mozgatórugókról. Az egyház a középkorban nem az állam mellett élt – az egyház az állam része, vagy – más nézőpont szerint – maga az állam is az egyház része volt. Magyarország mint keresztény királyság felekezeti szerveződésű államként létezett, ennek megfelelően a királyok országuk javaival ajándékozták meg az egyházat – melyért cserébe az egyház köteles volt az ország javáért szolgálatokat végezni.
Többek között katonákat kellett tartania – akiket ebben az időben személyesen a főpapok vezettek a harcba!
A korban az egyházi vagyon a honvédelem tartaléka, az egyházi fegyveres erők pedig a magyar királyság hadseregének a része voltak, ahogy a főpapok is a főtiszti kar részét képezték. Magyarán az, hogy az egyházi központokat támadás érte, mongol szempontból nélkülöz mindenféle vallási célzatosságot. Ők ezekben az esetekben az ellenállás gócpontjait, a magyar fegyveres erőket semmisítették meg. És persze jelentős zsákmányra is számíthattak… 
Pontosan lehet tudni, hogy a muhi csatában meghalt mind az esztergomi, mind a kalocsai érsek, odalett a győri, a nyitrai, valamint az erdélyi püspök is. Azt is tudjuk, hogy az Alföldön az összes püspöki székhelyet feldúlták. Eger, Vác, Csanád, Nagyvárad mind elesik a támadás nyomán… A tatár invázió tehát jelentős veszteségeket okozott az egyházi infrastruktúrában is.
– Pontosan mekkora veszteségről beszélhetünk?
– Ez a kérdés sokszor előkerül, mindenki a számokat keresi. De tudomásul kell vennünk, hogy ebben a korszakban nem léteznek számok! Azt gondolom, hogy fölösleges „számításokba” bonyolódni azt illetően, hogy hányan is lakhatták az akkori Magyar Királyságot, miközben az idősebb történész-generációk becslései milliós mértékben térnek el… Ha nem tudjuk, mennyien lakták az országot, akkor azt sem tudjuk megbecsülni, hogy ennek a lakosságnak mekkora része veszett oda.
A regionális különbségek viszont egyértelműen látszanak. Az Alföldön nagyobb mértékű volt a pusztulás, mint másutt.
A Dunántúl már ekkor sűrűbben lakott vidék volt, az jobban átvészelte a pusztítást. Erdély, illetve a Felvidék ekkor még viszonylag ritkábban lakott terület volt, jobban el is tudtak bújni az emberek. Hogy a lakosság 5 vagy éppen 20 százaléka pusztult-e el a tatárok pusztítása nyomán, azt azonban nem tudjuk. Úgy gondolom, hogy felelősségteljesen már nem is nagyon fogunk tudni erre választ adni, ez nyitott kérdés marad. Azt sem tudjuk, hogy ha valahonnan eltűnt a lakosság, akkor az amiatt volt, mert elhurcolták, mert meggyilkolták, vagy mert elmenekült. Az azonban biztos, hogy a támadás nagy arányú strukturális átalakulást idézett elő a Magyar Királyságban, melynek messze ható nyomai voltak. Jól látszik például, hogy ekkor fejeződött be a korábbi bizánci, ortodox kereszténység „karrierje”. Sorra eltűntek a monostoraik.
– Nem kerülhetett sor az újjáépítésükre?
– Ebben az időszakban már az ortodoxia mögött nincs politikai hatalom, szervezet, ami vissza tudta volna táplálni a pusztítás nyomán megsemmisült helyeket, hiszen a 13. század elejére Bizánc összeomlott. Nagyon hasonló volt a helyzet a magyarországi muszlim közösséggel, amely Kelet-Európából és a Balkánról érkezett ide szép számmal.
A 13. század első felében még tömegesen éltek itt muszlimok – akár nagy, városias településeken, például Orosházán. Az Árpád-korban Magyarország olyan képet mutatott, mint a 19. században Észak-Amerika: egy gazdag, de ritkán lakott ország, ahová bárkit nagyon szívesen látott a mindenkori magyar király, ha elfogadta a játékszabályokat és elismerte az ő fölségét, illetve ha valami hasznot tudott hajtani a királyságnak. Vagy azért, mert ügyes kereskedő, vagy éppen mesterember volt…
A tatárjárás után ezek a muszlim közösségek gyakorlatilag nyom nélkül eltűntek.
– Milyen változtatásokra ösztönözte a magyar uralkodókat a tatárdúlás? – Az épp akkor uralkodó királyt, IV. Bélát például régebbi politikájának megváltoztatására sarkallta: az új nyugati és keleti betelepülők – például a kunok – meghívásán túl feladta az országban egyedül erős királyi hatalom koncepcióját, a várépítések serkentésével, jelentős birtokok adományozásával igen rövid idő alatt egy katonailag potens, de már decentralizált hatalmi rendszert hozott létre, amelynek tagjai – így az Abák, a Kőszegiek vagy a Csákok – már akár az ő utódaival is képesek voltak dacolni. Az addigi, szinte korlátlan királyi hatalom végképp a múlté lett.
Tóth Gábor Kiemelt képünk forrás: IV. Béla menekülése, 1882. (Magyar Nemzeti Galéria) (www.than.rs)
A tatárjárás célja a mongol világuralom elérése volt – B. Szabó János történész a Vasárnapnak
Tudásunk a középkori budai királyi palotáról mindig töredékes marad – vezető régész a Vasárnapnak
