A tatárjárás célja a mongol világuralom elérése volt – B. Szabó János történész a Vasárnapnak
– A néphagyomány bőségesen szól a tatárdúlásról. Mennyire tekinthetők megbízhatónak ezek a források? – A több évszázadon keresztül élő történeti hagyomány képzetét mára meghaladta a tudomány, s azt tudjuk mondani, hogy a fennmaradt emlékek nem igazán a 13. századi tatárjárásról számolnak be, hanem a jóval későbbi, a törökkori tatár jelenlétről. A néphagyomány történelmi eseményeket összemosó időérzéke nem úgy működik, mint a történészeké.
Mára sikerült tisztázni, hogy a fennmaradt folklóranyag a hódoltság korából maradt ránk, amikor is a törökök krími tatár segédcsapatokat is bevetettek a Magyar Királyság területén.
Ebben az időszakban a tatárok szinte a Kárpát-medence minden pontjára eljutottak és valóban nagyon maradandó nyomokat hagytak maguk után. 
– Mit tudhatunk ma a 13. századi tatárdúlásról?
– A középkori magyar krónikáshagyományunk meglehetősen keveset írt erről az időszakról, amíg a 15. században a Thuróczi-krónika mellékleteként meg nem jelentették Rogerius váradi kanonok személyes élménybeszámolóját a tatárjárásról. Rogerius egy itáliai származású személy volt, aki a pápa diplomáciai szervezete tagjaként került Magyarországra és kapott hivatalt. Igen kiművelt, a politika boszorkánykonyhájában járatos ember visszaemlékezése az övé.
Óriási méretű pusztításról tudósít azokon a helyeken, ahol ő maga előfordult, elsősorban az Alföldön, a Tiszántúlon és Erdélyben.
Rogerius írása a mai napig megdöbbentően modern, friss szemléletű mű. Olyannyira átütő erejű a szövege, hogy sokáig úgy tűnt, nem tudnak már mit hozzátenni a történészek.
– Mi okozott változást ebben?
Az autópályaásatások, melyeknek köszönhetően mára sokkal többet megtudhattunk a tatárdúlásról. Olyan mennyiségű területet tártak fel Magyarországon a régészek, amilyenre korábban nem volt példa az ország történetében. Így az írott források mellé felzárkóztak a régészeti eredmények is. Megtaláltak elpusztult falvakat, illetve tömegsírokat, melyekbe a tatárok által legyilkolt lakók holttestei kerültek.
Ennyi évszázad után is megrázó erejűek a Muhi közelében, vagy Cegléd határában előkerült leletek.
2005-ben Cegléd mellett találtak rá a régészek egy felgyújtott középkori ház maradványaira, melynek kemencéje sütőfelületében két összebújt gyermek és egy fiatal nő próbált menedéket találni a rájuk gyújtott épületben… 
A feltárások során kiderült, hogy a tatárjárás előtt az Alföldön több, mára elpusztult városias település állhatott, melyek hasonló méretűek lehettek, mint az ország akkori legnagyobb települései.
De ki gondolta volna a homokbuckás Bugacról, hogy ott az Árpád-kor első felében egy ilyen jelentőségű várost kellene keresnünk?
A régészeti leletek által igazolást nyert számos olyan esemény, amelyről Rogerius is említést tesz munkájában. Ma még csak a régészeti anyag feldolgozásának elején járunk, de máris bizonyos, hogy a tudásunk sok finom részlettel fog gazdagodni a tatárok pusztításáról és az Árpád-kor ezen szeletéről.
Az elmúlt évek ásatásai abban is segíthetnek, hogy megismerjük azokat a területeket, ahová Rogerius már nem jutott el. A régészeti leletek alapján úgy tűnik, jóval több megerődített település és ellenállási központ volt az Alföldön, mint amennyiről ő írt.
A nehézséget az adja, hogy nincs egy biztos várkataszter a 13. századból. A korábbi okleveles forrásaink ugyanis éppen ekkor, a tatárdúlás következtében semmisülnek meg.
Rengeteg vár (a legtöbbször kis vár, lakótorony vagy megerősített nemesi udvarház) létezett, amelynek keletkezéséről nincs adatolható forrásunk. A mostanában előkerült leletek viszont egyértelműen a tatárdúláshoz kapcsolódnak és sokat fognak segíteni abban, hogy az Alföld pusztulását illetően pontosabbak legyenek az ismereteink.
Azonban az már most is látszik, hogy sok regionális különbség tapintható ki. Egyértelmű, hogy a tatárjárás legjobban az Alföldet érintette. A többi országrész, így a Dunántúl, Szlavónia, Horvátország, vagy éppen a Felvidék kevesebbet szenvedett.
Az Alföld volt az, ahová Batu kán seregei igyekeztek eljutni, itt töltötték a legtöbb időt, és minden forrás azt mutatja, hogy itt végezték a legmódszeresebb pusztítást is.
– Mi motiválta a tatárokat a nyugati terjeszkedésben?
– Volt egy ideológiai céljuk: erősen élt bennük az a meggyőződés, hogy ők Isten választott népe – amely a világuralom elérésére hivatott. A birodalmat alapító Dzsingisz kán ezt tűzte ki célul számukra. Azt, hogy „végső tenger” alatt ők Németország, Franciaország, vagy éppen Spanyolország végeit értették, nem tudjuk. Dzsingisz kán nyomán azonban a tatárok gyakorlatilag mind a négy égtáj irányába elindultak hódító útjukra. Az összes célpontnak kötelessége volt behódolni – aki ezt nem tette meg, azt elpusztították.
– Egyesek rablóhadjáratként értelmezik a mongol inváziót.
– A hadjáratoknak köszönhetően nyilván jelentős zsákmányra tettek szert. Viszont ezek nyomán kialakult egy olyan birodalmi rendszer, ami a maga biztonságával és kiszámíthatóságával felélénkítette a távolsági kereskedelmet, a mongolok vámbevételei megnőttek, ahogyan az adóztatott lakosság száma is. Hódításaik mögött meghúzódnak gazdasági várakozások is, de úgy vélem, ezek csak a világuralmi szándék hozadékai.
Az elsődleges cél maga a hódítás volt, hiszen az Ég Dzsingisz kánra – és népére – hagyományozta a világ birtoklását.
A mongolok ebben a hitben éltek – és ennek megfelelően kommunikálták a külvilággal. 
– Mi volt a mongolok sikerének titka a feudális Európával szemben?
– Mire a mongol haderő elérte Közép-Európát, Lengyelországot, vagy éppen Magyarországot, már meghódította az ismert ázsiai világ jelentős részét. Nem létezett még egy ilyen hatalom a világon, mint amilyen akkor az övék volt, s ennek megfelelő méretű hadsereggel is rendelkeztek. Továbbá a több évtizedes katonáskodás következtében egy rendkívül tapasztalt katonaanyaggal, parancsnoki karral rendelkeztek.
A korban Ázsiában akár több százezres hadseregeket mozgattak az uralkodók.
Sőt, Kínában a milliós nagyságrendet is elérhette a katonaság létszáma. Mindehhez óriási mérnöki tudás is társult, elsősorban a kínaiaknak és a muszlimoknak köszönhetően. A hadsereget – így a létszámot, a technikát, a mérnöki tudást – egyszerűen „megörökölték” a mongolok.
Egyértelmű, hogy azokat a kőhajító ostromgépeket, amelyekkel elkergették a magyar őrséget a Sajó hídjától – s ezzel tulajdonképpen megnyerték a Muhi csatát a Magyar Királyság seregeivel szemben – nem a mongolok találták fel, hanem kínai vagy iszlám mérnökök. Ehhez képest Európában a hadakozást kisüzemi szinten művelték. A középkori európai hadsereg méretei, technikai lehetőségei sokkal szerényebbek voltak.
Egy dolog volt, amiben kontinensünk lekörözte a keleti világot…
Interjúnk a válasszal augusztus 8-án, szombaton folytatódik, melyből az is kiderül, hogy megmaradt-e az „ősi örökség” a magyar katonai hadi praktikák között.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Wikipedia.hu
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
Történelemszemlélete nem államoknak, hanem kutatóknak van – Font Márta a Vasárnapnak
