Felemelő pillanat: Istennek mondott köszönetet az újraválasztott lengyel elnök

Közép-Európa komolyan vehető politikusai valódi térdhajtásra képesek.

A Jasna Góra-i nemzeti kegyhelyen (amelyet pálos szervezetesek vezetnek) adott hálát vasárnapi újraválasztásáért Lengyelország elnöke. Andrzej Duda Isten előtt hajtott térdet.

Felemelő pillanatok: Lengyelország újraválasztott konzervatív-keresztény elnöke a Jasna Góra-i nemzeti kegyhelyen adott hálát a választások eredményéért. Andrzej Duda vasárnap szoros küzdelemben utasította maga mögé kihívóját, Varsó főpolgármesterét.

A kormányzó Jog és Igazságosság győztes jelöltje megismételte öt évvel ezelőtti cselekedetét, amikor szintén Lengyelország leghíresebb zarándokhelyén, a pálos szerzetesek által vezetett częstochowai templomban mondott köszönetet Istennek.

Duda elnök a világhírű Fekete Madonna kegyképe előtt köszönte meg az égi közbenjárást és mondott magánimádságot egyházi elöljárók és zarándokok jelenlétében, majd a közös rózsafüzér imádságba is bekapcsolódott.