Kirill pátriárka a Hagia Sophia semleges státusának megőrzésére szólított fel

Nyilatkozatban szólította fel Kirill, az orosz ortodox egyház pátriárkája a török vezetést arra, hogy ne alakítsa mecsetté az isztambuli Hagia Sophia-bazilikát, őrizze meg annak semleges státusát, és hagyja meg múzeumnak.

Az egyházfő kifejezte reményét, hogy a török vezetés józanságot tanúsítva megőrzi a keresztény kultúra egyik legjelentősebb remekműve és a világ keresztényeinek milliói számára szimbolikus templom semleges státusát, és ezzel hozzájárul Oroszország és Törökország kapcsolatainak további fejlődéséhez, valamint a vallásközi béke és egyetértés megerősítéséhez. Rámutatott, hogy a 6. században épített szentély különösen sokat jelent mind az egyetemes, mind az orosz ortodox egyház számára, és az orosz nép hagyományosan keserűséggel és felháborodással fogad minden olyan kísérletet, amelynek célja a konstantinápolyi egyház ezeréves lelki örökségének megalázása vagy megtaposása.

A Szent Szófia fenyegetettsége egyúttal fenyegetést jelent az egész keresztény civilizáció, vagyis a szellemiségünk és a történelmünk számára – hangsúlyozta Kirill.

Minden civilizált állam kötelessége, hogy megőrizze az egyensúlyt: hogy összebékítse, ne pedig kiélezze az ellentéteket a társadalomban, hogy összehozza, ne megossza az embereket – tette hozzá.

Ilarion metropolita, a moszkvai patriarkátus egyházközi külügyeinek irányítója vasárnap a Rosszija 24 hírtelevízióban kijelentette: a jelenleg múzeumként működő Hagia Sophia státusának megváltoztatására irányuló minden törekvés a törékeny felekezet- és vallásközi egyensúly megbontásához vezet.

A török legfelsőbb közigazgatási bíróság, az Államtanács (Danistay) csütörtökön kezdte meg az isztambuli Hagia Sophia múzeum mecsetté alakítására vonatkozó kérelem elbírálását, amelynek eredményét az elkövetkező 15 nap folyamán készül kihirdetni. A pert egy konzervatív egyesület indította 2016-ban azzal az igénnyel, hogy a testület minősítse semmisnek azt az 1934. november 24-i minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról rendelkezett.

A jelenleg is kormányzó konzervatív iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002-es hatalomra jutása óta vallásos csoportok időről időre felvetik a szimbolikus Hagia Sophia mecsetté alakításának lehetőségét, amelyet olykor az ország vezető politikusai is megtámogatnak nyilatkozataikkal. Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról dönteni a törökök szuverén joga, és az Államtanács döntése alapján fog eljárni.

A Hagia Sophia, törökül Ayasofya 1935 óta múzeum, és Isztambul egyik vezető turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza, majd az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as oszmán török elfoglalása után dzsámivá alakíttatták át a bazilikát. A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a modern Törökország megalapítója múzeummá alakíttatta át az épületet, amely a fiatal köztársaság világi jellegét volt hivatott hangsúlyozni. A műemlék 1985 óta szerepel az UNESCO világörökségi jegyzékén.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre