Kirill pátriárka szerint egyes ukrajnai egyházmegyék elindulhatnak az egyházszakadás felé vezető úton
Észtország kitiltotta a területéről Kirill orosz pátriárkát A tallinni külügyminisztérium szerint a listájukon szereplők bűnrészesek az emberi jogok komoly megsértésében.
A háború egész világra leselkedő veszélyeire figyelmeztetett Kirill pátriárka az ortodox Vízkereszt ünnepén Arra kért mindenkit, hogy imádkozzanak azért, hogy együtt dolgozhassanak azon, hogy a világ jobbá váljon.
Karácsonyi fegyvernyugvásra hívott fel Kirill orosz pátriárka Kirill orosz pátriárka felhívását csütörtökön az orosz ortodox egyház honlapján tették közzé.
Kirill pátriárka is a béke pártján áll A pátriárka az Egyházak Világtanácsának vezetőjével találkozott.
Ferenc pápa Ukrajna vatikáni nagykövete szerint Kijevbe látogathat Azt szeretnék, ha az egyházfő még Kirill pátriárkával történő, szeptemberre tervezett találkozója előtt keresné fel őket.
Ferenc pápa Kirill pátriárka közeli munkatársával találkozott Ez volt az első személyes találkozó a katolikus egyházfő és a moszkvai patriarkátus képviselői között.
Eretnekséggel vádolják Kirill moszkvai pátriárkát? L'viv metropolitája az Ukrán Ortodox Egyház helyzetéről beszélt a Die Tagespostnak.
London szankciókat léptetett érvénybe Kirill pátriárka ellen A büntetés vagyonzárlatot és beutazási tilalmat tartalmaz.
Ferenc pápa: a konfliktust nem szabad „a jó és a rossz” összecsapására leegyszerűsíteni A katolikus egyházfő szerint az ukrajnai helyzet nem fekete-fehér.