Fekete Jézust festettek az Utolsó vacsorára – így támogatja az anglikán egyház a BLM-et

A festményt az oltár felett helyezik majd el oly módon, hogy eltakarja a „Szűz Mária a gyermekkel” képet.

A hétvégétől egy fekete Jézust ábrázoló oltárkép fogadja majd a híveket a St. Albans katedrálisban. Így támogatja az anglikán egyház a Black Lives Matter mozgalmat, és ez az, amiről a Canterbury érsek néhány napja beszélt – adta hírül a V4NA.com.

Jézus Krisztus nem fehér, hanem „közel-keleti” ember volt – ezt Canterbury érseke, Justin Welby nyilatkozta a BBC Radionak adott hétvégi interjújában. Szerinte van fekete, kínai, közel-keleti és fidzsi Jézus is, így normális, ha az emberek a templomba belépve nem csak fehér Jézust láthatnak a szentképeken.

Az érsek minden bizonnyal már a fentiek elmondásakor tudott róla, hogy e hét szombattól meg is jelenik a fekete Jézus, mégpedig a St. Albans katedrálisban, Hertfordshire-ben. „A körülbelül három méteres festmény Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című remekművét utánozza, de oly módon, hogy azon Jézus alakja egy fekete ember.

Ezt az oltár felett helyezik majd el oly módon, hogy eltakarja az ott – még szombatig – látható „Szűz Mária a gyermekkel” képet

– számolt be a V4NA.

Hasonlóan vélekedik Dr. Jeffrey John tiszteletes, a St. Albans dékánja is, aki a szentek és történelmi személyiségek szobrait is döntögető Black Lives Matter (BLM) iránti szolidaritást jelképező fekete Jézussal kapcsolatban azt mondta: „Az egyház nincs olyan helyzetben, hogy az igazságosságról, faji vagy egyéb alapokról prédikáljon”.

A képet Lorna May Wadsworth festette, aki Krisztust a jamaikai születésű Tafari Hinds modellről mintázta meg. Szerinte az ő ábrázolása ugyanolyan pontos, mint a hagyományos Jézus-ábrázolások.

Forrás: V4NA

A Jézus-szobrokat is ledöntené a BLM befolyásos aktivistája

Eszeveszetten rongálnak a BLM „harcosai”, San Franciscóban ledöntötték a városalapító szent szobrát

Rasszista komolyzene, avagy dögöljön meg minden fehér ember?