Az uniós intézményekben egyedül a néppárti vallásközi munkacsoport foglalkozik a járvány alatti egyházi szerepvállalás és szociális tanítás bemutatásával, ami az Európai Néppárt egyik legrégebbi hagyománya. Ezzel kapcsolatban Hölvényi György elmondta, most a munkacsoport állandó tagjai, a különböző keresztény felekezetek – katolikus, protestáns, ortodox – szakértői beszéltek arról, hogyan élték meg a koronavírust, milyen válaszaik vannak a válságra.

„A munkacsoport társelnökeként számomra is rendkívül fontos volt, hogy ebben a bizonytalan időszakban mi az egyházak álláspontja. Hiszen egyértelmű, hogy a járvány számukra is óriási kihívást jelentett. A szentmisékhez és istentiszteletekhez csak virtuálisan lehetett csatlakozni. A személyes részvétel dimenziójának megváltozása nemcsak az egyházi szereplőket, hanem a polgárok millióit is súlyosan érintette. Ráadásul az állam több helyen meghatározta, milyen feltételekkel lehet szentmisét tartani. Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy ebbe az állam bármilyen formában beleszóljon. Ez mindenképpen új, karakterisztikus jelenség, ami sok vitát szült.”

Az új helyzet új felismeréseket is hozott magával, ezekről szólva a a Fidesz-KDNP EP-képviselője a digitalizációt emelte ki, ami a lezárás hónapjaiban azt jelentette, hogy online terek és lehetőségek nyíltak meg előttünk, amelyeket később is hasznosíthatunk. “Azonban a járvány rádöbbentett minket önmagunk törékenységére. Bár hatalmas tudással rendelkezünk, egy vírus az egész világunkat alapvetően megrázza és felforgatja. Manuel Barrios Prieto atya, a COMECE (Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága – a szerk.) főtitkára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a vészhelyzetben az emberiség képes volt arra, hogy leálljon az élet megvédése érdekében. Szinte senki sem támogatta, hogy menjünk tovább, és aki eltávozik, attól majd elbúcsúzunk. Ez mindenképpen pozitív.”

Hölvényi szerint kiemelendő az is, hogy ebben a helyzetben sokan eljutottak hivatásuk legmagasabb csúcsaira. Orvosok, ápolók, tanárok, papok, a mindennapi ellátást biztosító vállalkozók – sorolta hozzátéve, hogy a szülők helytállását is maga is többször kiemelte.

„Érdekes, hogy róluk csak nagyon keveset beszélünk, pedig fantasztikus munkát végeztek. Miközben élt bennük a félelem, hogy esetleg elvesztik az állásukat, vagy éppen dolgozniuk kellett otthon, abban a szobában, amelyben a gyerekük tanult, csodálatosan helytálltak. Vészhelyzetben tehát az emberiség, minden korlátoltsága ellenére is, bizonyított.”

hirdetés

A képviselő szólt arról is, hogy a járvány véleménye szerint önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az emberiség megváltozzon, de mégis fontos volt ez az időszak, mert sokakat elindított a változás útján.

„A mi tanácskozásunkon is szóba került egy újfajta szolidaritás lehetősége, illetve egyre többen sürgették az ökológiai, fogyasztási és életviteli változásokat. A beszélgetések során többször felmerült az is, mit akarunk az elmúlt hónapokból megőrizni. Egyhangúan a vírus csendjében megszületett hitbeli, életviteli felismeréseket emelték ki a résztvevők.”

Jørgen Skov Sørensen, a nemzetközi protestáns-ortodox szervezet főtitkára (CEC) pedig azt hangsúlyozta, hogy a járvány idején megerősödött a hit, intenzívebbé vált az imaélet.

„Az egyházaknak a remény és a fény hordozóivá kell válniuk. Ez eddig is tudható volt, de a vírus idején még egyértelműbbé vált. Az ember teremtett lény, léte az Istentől függ, erről pedig nem szabadna megfeledkeznünk.”

George Valcu, az ortodox egyház uniós képviseletének főtitkára arról beszélt, hogy a gazdasági élet fokozatos újraindításával párhuzamosan a hitélet gyakorlását is teljesen szabaddá kell tenni, a korlátozásokat minél előbb fel kell számolni. Hangsúlyozta azt is, hogy az egyházaknak most különleges a felelősségük a bizonytalanokkal, a szenvedőkkel szemben – idézte szavait Hölvényi, aki szerint a szolidaritás csak akkor ér valamit, ha felelősséget vállalok valakiért.

„A dolgoknak azonban sorrendjük van. Felelősséggel tartozom a környezetemben élő családtagom, utána a tágabb családom, majd a közösségem, régióm, országom iránt. Mindenki a saját környezetéből kiindulva tud felelősséget vállalni, erről az alapról épülhet valós, cselekvő szolidaritás. Ezeket azonban nem lehet átugrani. Nem tehetem meg azt, hogy a mellettem lévővel nem foglalkozom, de keblemre ölelem az egész világot. Az Európai Unió akkor tud valóban nagyot alkotni, ha alapjaiban erős. Ha én otthon gyenge vagyok, tehetetlen a rászorulókkal szemben, akkor hogyan tudnék segíteni a világ túlsó felén szenvedő gyerekeknek?”

A teljes interjút a Magyar Kurír oldalán olvashatja el.