Miképpen mi is megbocsátunk…

Hazafias szívünk elsőre bizonyára nem tud Isten dicsőítésébe kezdeni egy akkora veszteség és igazságtalanság után, mint amit a trianoni békediktátum következtében szenvedett el a magyarság. Mégsincsen más út, ha követni akarjuk a Mestert.

Jézus Krisztus példája arra hív, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben is adjunk meg minden dicsőséget az Atyaistennek. Többen éppen a megváltói szenvedéssel állították párhuzamba Magyarország brutális megcsonkítását.

„A latrok osztoznak a megfeszített köpönyegén”

írta Krúdy Gyula kifejezően.

Éppen ez a messiási azonosulás hív arra bennünket, hogy annak minden mozzanatát életre váltsuk. Jézus az őt megfeszítőket nem átkozta vagy szidalmazta. Nem hívta segítségül az angyali seregeket, hogy a gyalázatos haláltól megmentsék őt, az emberré lett Isten fiát. Ezzel szemben

imádkozott a gyilkosaiért.

Tőlünk is ezt kérte, amikor imádkozni tanított bennünket. A vétkeink elengedését ahhoz kötötte, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek. Jóllehet minden sejtünk tiltakozik az ellen, hogy a minket megcsonkítókért és az üldözőinkért imádkozzunk, velük kiengesztelődjünk. Még akkor is, ha ez csak a mi oldalunkról történik meg, és látszólag semmi pozitív hatása nincsen.

A feltámadás azonban nem késik.

A szeretet diadala határtalan.

A kereszt, a szenvedés és az igazságtalanság elviselése megdicsőíti Istent. A Megfeszített értünk szeretetből vállalt haláltusájában a 22. zsoltár szavaival fejezte ki feltétlen bizalmát az ő Atyja iránt.

„Éli, Éli, lamma szabaktani!” – ez minden keresztény és magyar ember alapzsoltárának első mondata.

Trianon évfordulóján sem alakulhat ez másképp.

Gável András

A kiemelt képet a Vasárnap.hu készítette. 

További olvasásra ajánlott írásunk:

Meg kell tanulnunk dicsőíteni Istent a szenvedésben is