Gulyás: A sikeres gyilkossági kísérlet ellenére életben maradtunk

A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

Gulyás Gergely emlékeztetett: 100 évvel ezelőtt kényszerült Magyarország arra, hogy a trianoni békediktátumot aláírja, és ennek következtében az ország elvesztette területeinek kétharmadát és minden harmadik magyar a határon túlra került “anélkül, hogy elköltözött volna”.

“Fejet hajtunk a mögöttünk hagyott évszázad magyar áldozatai előtt, gondolunk azokra, akiket magyarságuk miatt kivégeztek, bebörtönöztek vagy megnyomorítottak. Gondolunk azokra, akiknek az elmúlt évszázadban a hazájukért való hűségért kellett életüket áldozni, mert a hazához való hűség az elmúlt évszázadban a hazát tartotta meg és nem pedig azokat, akik hűek voltak hozzá” – fogalmazott a miniszter.

Gulyás Gergely közölte: a kormány szerdán döntött arról, hogy támogatja a 100. évforduló kapcsán, hogy a Citadellán a magyar szabadság múzeuma jöhessen létre.

Mint elmondta, ez reményeik szerint nemcsak a régóta romos épület megújítását teszi lehetővé, nemcsak egy méltó, a magyar szabadságküzdelmekre és megmaradásra emlékező múzeum létesítését jelenti, hanem a teljes megújítását a Gellért-hegynek. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat nemsokára megjelenik a Magyar Közlönyben.

A program megvalósításáért Fodor Gergely kormánybiztos a felelős – közölte a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, a nemzeti gyásznap tíz éve a Nemzeti összetartozás napja is: tíz évvel ezelőtt tették lehetővé a kettős állampolgárság megszerzését, és eddig majdnem 1 millió 100 ezer magyar élt a lehetőséggel. “Trianon után 90 évvel vált az lehetővé, hogy újra közjogi kötelék jöjjön létre magyar és magyar között, a magyar állam és a magyar állampolgárok között” – fogalmazott. Közölte, csatlakoznak Schmidt Mária kormánybiztos felhívásához, és arra kérnek mindenkit, hogy tegyenek ki egy képet egy számukra kedves területről, ahol magyarok élnek bárhol a világon.

Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án Sátoraljaújhelyen mond beszédet és avat szobrot – mondta el Gulyás Gergely.

A gazdaság stabil

A magyar gazdaság megszenvedte a járványügyi válsághelyzetet, de jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni – mondta Gulyás Gergely. Az idei esetleges gazdasági recessziót, jövőre jelentős növekedéssel tudjuk ellensúlyozni – tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: a munkahelyek megvédése terén is sikerült jelentős lépéseket tenni. A kormány az eddigi és tervezett intézkedéseivel közreműködik összesen 1 millió 144 ezer 125 magyar álláshely védelmében, munkaerő-piaci vagy képzési támogatásában. A miniszter elmondta: a regisztrált álláskeresők közül 175 ezren kaptak pénzbeli ellátást, a támogatási programok megvédtek 302 ezer munkahelyet, alapozó informatikai képzésre 62 ezren jelentkeztek, 12 ezren igényeltek hitelt a diákhitelt plusz keretében, 73 ezer 800 új munkahely létrehozását támogatják a beruházásösztönző programok, és 88 ezer közfoglalkoztatott van, de ez a szám szükség esetén 200 ezerig is felmehet.

Jó hír, hogy egyelőre csak 7 ezer új közfoglalkoztatott van – tette hozzá. A miniszter elmondta, hogy az Országgyűlés adócsökkentésekről is döntött. A szociális hozzájárulási adó július 1-jétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ezzel mérséklődik az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás is szintén 15,5 százalékra, továbbá 12 százalékról 11 százalékra csökken a kisvállalatai adókulcs.

A kormány döntése nyomán a cégek akár teljes nyereségüket is félre tehetik társasági adó mentesen 4 éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, ha az nem haladja meg a 10 milliárd forintot – mondta Gulyás Gergely. A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az állampolgárok véleményét – jegyezte meg a miniszter.

A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról is döntött a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve, melynek célja, hogy a magyar kultúrát olyan helyzetbe hozzák, mintha nem lett volna járvány, és mérsékeljék a kultúrában dolgozókat ért károkat – ismertette Gulyás Gergely.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre