„Valóban föltámadott!” – Szőnyi Szilárd Föltámadott a gender című könyvéről

Bár a nemek – sőt az ember állítólagos „hűlt helyén” áradó szabadság posztmodern kreatívjainak köszönhetően „a mindenek” – forradalma nyilvánvalóan jelen van, és egyre erőteljesebb hatást gyakorol mindennapjainkra, rendszeres, komolyan vehető (érték)konzervatív kritikája mostanáig mindössze néhány könyvben mutatkozott meg Magyarországon. Szilvay Gergely minden tekintetben kiváló művén[1], valamint Gabriele Kuby[2] és Marguerite A. Peeters[3] munkáin kívül gyakorlatilag egyetlen jelentősebb alkotást sem találunk ezen a vonalon. A bírálat – e köteteken túl – jellemzően rövid cikkekben, blogbejegyzésekben fogalmazódik meg, és általában kimerül az elutasítás puszta rögzítésében, közhírré tételében.

Szőnyi Szilárd nemrég megjelent, Föltámadott a gender – Családbarát megfontolások a nemek forradalmáról című kötete ebből a sajátos helyzetből adódóan tehát már eleve fontos. Másfelől, mondjuk ki mindjárt, oly rendkívül ügyesen (vagy szerencsésen?) érkezik meg a többi magyar nyelven hozzáférhető mű közé, hogy azt mondhatnánk, szinte karikába kapcsolódik velük. Ha Szilvay célja az átható, tudós kritika magyar nyelvű megalapozása, Peetersé és Kubyé pedig az elemzés kvázi harciassá tétele, „kihegyezése” – egy nem feltétlenül negatív értelemben vett hangulatkeltés –, akkor a Szőnyi-írásoké leginkább a megfelelő beszédmód, az „alkalmas nyelv” (illetve stílus és modor) megtalálása, vagy legalább valamelyes „kitapogatása”. Ez a magyar nyelvű kritika új fázisaként is felfogható törekvés természetesen rendkívül fontos, hiszen „a forradalom” ma már nem(csak) viszonylag tiszta formákban – az ilyen-olyan radikális feminizmusokként, a leszbikus feminista mozgalomként, a genderelméletekként, a queerelméletként stb. –, hanem a reflexek világába mind jobban beépülő újabb és újabb „érzékenységeken”, napról napra falánkabb „minimumokon”, sőt még félreértéseken és „félreértő kisajátításokon” át is rendkívül hatékonyan terjed (magyarán félő, hogy ha nem ragadjuk meg rögtön, egy idő után egyáltalán nem fogunk tudni beszélni róla); másfelől pedig azért, mert nem utolsósorban épp a nyelvet, szavainkat-fogalmainkat forgatja fel. Ennek megfelelően a Föltámadott…-ban immár nemcsak a közvetlen, alapos kritika illetve a hagyományos értékek és a hagyományos család(felfogás) védelme lényeges, hanem az elmélet köréből ki-kilépő eleven „restaurációs munka”, az alkalmi és így egészen konkrét nyelvi-fogalmi „visszatalálások” is. Például a „biztonságos szex” újbeszél szószörnyetegétől a „gyermekáldás” fogalmáig, valóságáig – hogy egy egyszerű, ugyanakkor manapság felettébb merésznek számító ötletet említsünk.

A kötet borítóján egy már-már geometrikusan, avagy (társadalom)mérnökien áttetsző, félig férfi/félig nő alakot látunk, pontosabban két, vélhetően egybetartozó (rajzolt) lábat, amint rendületlenül halad(nak) előre – a háttérszín tanúsága szerint nagyjából a megható emberi jogi „egyedi eset” hirtelenpinkje felől az antropológiai forradalmi vörös irányába. Nagyszerűen, mintegy közelkép formájában megmutatva a „nemek (és a mindenek) forradalma” rafinált, gyakran érzelem és értelem teljes összemosódásával járó stratégiáját, egyben rászedetésünk várható forgatókönyvét. Itt rögtön jegyezzük is meg, mert eddig inkább csak céloztunk rá, hogy Szőnyi Szilárd könyve nem annyira a (radikális) feminizmus, a gender, a queer, az LMBTQIA-mozgalom, a PC- és safe space-divatok, netán parádék úgynevezett „külső programjain” elhangzott előadások és hasonlók megsemmisítő kritikáját akarja előadni, sokkal inkább a hagyományos családra és a hozzá kötődő értékekre, szavakra, fogalmakra – és ezeken keresztül úgy általában a hagyományosságra – kíván igent mondani, mégpedig itt és most. Vagyis csak annyiban figyel oda a különféle radikális „felszabadító” elméletekre és gyakorlatokra, amennyiben azok a család megélt valóságát, az attól elválaszthatatlannak vélt értékeket, identitásokat és szerepeket épp’ szervezetten támadják. Mert természetesen nagyon is lehet támadásokról, támadássorozatokról beszélni. Annamarie Jagose Bevezetés a queer-elméletbe című könyvében a meleg felszabadítási mozgalom egy korábbi, nagyjából a ’70-es évekre tehető fázisával kapcsolatban például a következő szívmelengető sorokat olvashatjuk[4] (bele a jelen világunkba és a mai napba): „A meleg felszabadítás a társadalmi értékek radikális megváltoztatásának szükségességét hirdette. Azzal érvelt, hogy a melegek felszabadítása csak akkor lenne lehetséges és tartós, ha eltörölnék a biológiai és társadalmi nemi kategóriákat. Bár a társadalmi átalakulásnak más értékrendszerét és útját hirdették, a leszbikus feministák klasszikus szövegei is a felszabadítás ideáját hangsúlyozták.”

A Föltámadott… első fejezete (Feminizmus és familizmus) egy szellemes „kiskátéval” indul, amelyben Szőnyi rögtön egy szép nagy csokor fogalmat-valóságot „de-problematizál”, mégpedig igen rokonszenves, premodern zavartalansággal, keresetlenséggel. Egyebek között így ír:

„Ha a mai világ szívszorító problémáit kellene rangsorolni, az elsők között az állna, hogy sokan nem ismerik azt a páratlan élményt, sőt kalandot, amit egy életre szóló kapcsolat, illetve a sok gyerek nyújthat. A radikális feminizmus hívei ellenben a nőben csak jogfosztott lényt láttatnak. A hagyományos házasság válsága vagy a katasztrofális 1,3-as demográfiai mutató viszont számunkra sokkal fontosabb, mint az, hogy egy Femen-aktivista félmeztelenül milyen hülyeségeket kiabál egy templomban. Jelszavunk ezért nem a feminizmus, hanem a familizmus” (Kiskáté a feminizmusról).

Ezután a családi élet szépségéről, fontosságáról, A Házasság Hete nevű programsorozat körül kialakult nevezetes botrányról, az apaság-atyaság fontosságáról, az „áldozathibáztatás” messze nem oly magától értetődően sötét jelenségéről, valamint konzervatívként is elfogadható feminizmusokról olvashatunk. Illetve megismerkedhetünk az egész kötet egyik kiemelkedően fontos, visszatérő elemével: a hosszú, és mintegy magukat a szövegeket is közösségivé – és teljesen görcsmentessé – tévő idézetekkel. Szőnyi ugyanis nagyon szeret, és nagyon tud is idézni; ami azt illeti, könyve talán legszebb, sőt bizonyos értelemben legmélyebb momentumai pontosan azok, amelyekben egyszerre csak hosszú oldalakra „átadja a gyeplőt”. Az viszont némileg különös, hogy ebben a legelső fejezetben anyaság és értékvilága csak meglehetősen közvetetten kerül szóba (Néhány szó a korai kötődésről, Légy a tejben). Annál is inkább furcsa – és jelen sorok írója szerint némi kompozíciós problémát is okozó – jelenség ez, mivel a lépten-nyomon elnyomást orrontó „nemek forradalma” szélsőséges híveinek az anyaság klasszikus képeivel, az anyasághoz kötődő szerepekkel és értékekkel köztudottan számos nagyon-nagyon súlyos gondja van… Elisabeth Badinter magyar nyelven is hozzáférhető anyaságtörténeti könyvében[5] például fontosnak tartja elmondani nekünk, hogy „az anyai érzés nem ösztön”, hanem „olyan, mint bármely más szeretet: változó és feltételekhez kötött”. Szerinte ugyanis „az anyai viselkedésnek nem annyira biológiai, mint történelmi-ideológiai gyökerei vannak; olyan, sokfelől megtámogatott normarendszer áll mögötte, melyet moralisták, teológusok, orvosok és közigazgatási szakemberek fogalmaztak meg, különösen a 18. századtól kezdve. Ennek a diskurzusnak része az anyai felelősség, pótolhatatlanság és áldozathozatal képzete, amely felmagasztalja, s egyben az otthon falai közé korlátozza a nőket.”[6]

Az „anyaság dicsérete” persze nem marad el – még ha némileg késve érkezik is. Nádasi Katalin vallomása a könyv egyik fénypontja, egyúttal kiváló példa az imént említett hosszú, „szőnyis” idézetekre, azok kötetbeli jelentőségére és jelentésességére. Szépek a levelet felvezető sorok is: Szőnyinek zsebkendőnyi területen sikerül a vendégszöveg szerzőjét nemcsak szó-, hanem test-közelbe is hoznia:

„Noha nem gondoljuk úgy, hogy férfiak ügyében kizárólag férfiak, a nőkében meg csak nők szólalhassanak meg, belátjuk: hitelesebb, ha az anyaságról nem mi mondjuk meg a frankót. Sőt valljuk, hogy a tutit nem annyira megmondani, mint inkább hitelesen élni érdemes – hiszen minden gyakorló szülő tudja: nevelni előbb lehet a jó (vagy éppen rossz) példával, mint dörgedelmes intelmekkel” (Vallomás az anyaságról).

Ha valóban úgy van, ahogyan azt fentebb feltételeztük, és Szőnyi legfontosabb célja az „alkalmas nyelv” megtalálása, akkor az Egy s más a női princípiumról könyve kulcsfejezetének tekinthető. Itt ugyanis – egyetlen kivételtől eltekintve – kizárólag megszólalásokról, a közéletben felkapott, elhíresült beszédekről és írásokról, pontosabban alkalmas és alkalmatlan – legalábbis eddig ilyenekként elkönyvelt – beszédmódokról, nyelvekről esik szó… A fejezet Kovács Ákos hírhedtté vált, „többemeletnyi, szűnni nem akaró hullámokat” vert tv-s interjúja brutális hatástörténetének rövid ismertetésével indul; hogy aztán a „női princípiumról” tett „botrányos kijelentések” szöveg- és hangulati összefüggéseit felidézve megkísérlje „az igazi jelentést” rekonstruálni. Ha nem is válik teljesen bizonyossá, hogy Ákosnál van az (egyik) „alkalmas nyelv”, az ezután következő írások egyvalamire legalábbis nagyon meggyőzően rávilágítanak. Tudniillik arra, hogy a beszédmódot jellemzően kifogásolók talán bizony egyáltalán nem is ismernek (el) semmilyen „alkalmas nyelvet” – csupán teljes egyetértést; ha pedig valaki „nyilvánvalóan szexista” ugyan, ám „a tág értelemben vett kontextusok” (leginkább persze a politikaiak-világnézetiek) azért mégiscsak gyanúsan stimmelnek nála, akkor egy ideig még várakozni is hajlandók reá. Valahogy úgy, mint a cipőjüket fűző kisgyermekekre szokás (Nem mi mondtuk, A pszichológusok visszavágnak).

Szőnyi Szilárd köztudottan katolikus szellemű szerző, Kuby, Peeters és Szilvay – társai a bajban – szintén azok. Ugyanakkor feltétlenül érdemes kiemelnünk, hogy a „genderkritikus négyes” tagjai, bár nyilvánvalóan ebben a pontban is találkoznak, valójában igen jelentősen mást gondolnak a hit, az egyház (és hivatalos tanítása) nyilvános képviseletéről, pontosabban e képviselet mikéntjéről[7]. Míg Peetersnél és – főleg – Kubynál a katolikus hit és rendszeres tanítás – kis túlzással – könnyen „harci eszközzé” is változhat, avagy a többé-kevésbé folytonos, jóllehet egyáltalán nem föltétlenül haszontalan botrányt kiáltás stabil és megbízható (mert „isteni”) alapjává, addig Szilvay Gergely és Szőnyi Szilárd írásaiban ebben a vonatkozásban – komoly hitbéli elkötelezettségük ellenére, vagy épp amiatt – inkább egyfajta „tapintat” működik. Jóllehet Szilvaynál ez a bizonyos „tapintatosság” nagyon erősen kötődik könyve tudományos igényességéhez és részben ebből fakadó centrális kérdéséhez – lehet-e szekuláris alapon hatékonyan érvelni a melegházasság ideájával szemben? -, véleményünk szerint ettől még távolról sem számolódik fel. Szőnyinél viszont teljesen egyértelműen az írások egyik fő szervezőelvévé válik – és mindvégig az is marad, még az igazán rázós (így például az abortusszal kapcsolatos) kérdések „családbarát megfontolásakor” is (Halál az élet előtt, Magzatvízzel a gyereket). A Föltámadott… szerzője a katolikus tanítást szinte minden esetben a kultúra szintjén – maradványszerűen bár, de – jelen lévő keresztény elemek felől lépteti be a szövegekbe, és innen „mondja tovább” (ha szükséges). Erre a józan ész felől induló, gyakran egészen egyszerű kérdésekkel közeledő, majd a hagyományon és a kultúrán át a Bibliához, a hithez és annak rendszeres tartalmaihoz vezető, többnyire rendkívül érzékeny – és a látszat ellenére nagyon is „fölülről” történő – építkezésre egy különösen szép példát találunk a Kiscsaládok és nagycsaládok című fejezetben. Érdemes nagyon odafigyelve olvasni:

„Miért van, hogy az emberiség történelmében sosem volt – és talán nem is lesz – olyan korszak, amelyben az úgynevezett nyitott házasság valamely társadalom kultúrájának szerves része lett volna? (…) Hogyan lehetséges, hogy posztmodern társadalmunkban hiába erősödnek a családellenes törekvések, a hűséges párkapcsolat eszméje ellen fenekedők nem tudják végérvényesen megnyerni a lelkek felett vívott csatát? Nos, azért, mert az egymást követő nemzedékekből még mindig nem sikerült kitörölni egy több ezer éve átörökített tulajdonságot. Nevezetesen, hogy a szerelem, illetve az ebből fakadó házasság kizárólagosságot és örökérvényűséget feltételez. (…) Az embernek erről az ősi, kiirthatatlan reflexéről beszél az Újszövetség is” (A házasság dicsérete).

Szilvay és Szőnyi művei között ugyanakkor nemcsak attitűdbeli közelséget, „rokonságot” érdemes felfedeznünk, hanem egyfajta komplementaritást is. Jóllehet Szilvayhoz hasonlóan természetesen Szőnyi is érvel, kimutat, összevet stb., intelligenciája végül mégsem annyira a felszínen, sokkal inkább a szövegeket a háttérből szervező, olykor hallatlanul finom döntésekben, a hogyanokban, mikéntekben, a személyességben – szinte azt mondhatnánk, „a mimika” szintjén szállásolódik el; nem annyira az elbeszélésben vagy a kimondásban, mint inkább magában a beszédmódban. Kissé leegyszerűsítően – talán – úgy is fogalmazhatunk: ha Szilvay „átgondol”, akkor Szőnyi „átérez”. Ami persze messze nem azt jelenti, hogy A melegházasságról bármilyen értelemben is rideg és távoli, vagy hogy a Föltámadott… kizárólag „intuitív” volna. Az ember gondolkodó – de olykor „felrázandó lény” is.

A Föltámadott a gender – leszámítva A test ördöge című, elég egyértelműen baklövést jelentő írást – minden tekintetben kiemelkedően értékes könyvnek mondható; egyes vonásairól, „tulajdonságairól” külön tanulmányok születhetnének. Mi több: úgy véljük, Szőnyi Szilárdnak azt a bizonyos „alkalmas nyelvet” is sikerült megtalálnia. Talán csak az illusztrációkkal nem lehetünk egészen kibékülve. Gróf Ágnes fejezeteket megnyitó rajzai önmagukban kedvesek, még tartalmasak is, végső soron azonban egy olyan „cicaharcos”, már-már a bagatellizálás felé mutató hangulatot árasztanak magukból, ami a Szőnyi-szövegeknek egyáltalán nem sajátja. De hát – ez legyen ma a legnagyobb bajunk.

Kemenes Tamás

Szőnyi Szilárd: Föltámadott a gender. Családbarát megfontolások a nemek forradalmáról. Heti Válasz Kiadó, Budapest, 2017, 199 oldal

Az írás eredetileg a KOMMENTÁR FOLYÓIRAT 2017/4. számában jelent meg

Kapcsolódó szöveg: Megjegyzések a metoo-mozgalomról

„A kereszténység nem ideológia” – beszélgetés Szőnyi Szilárddal

Sex, gender, sajtos omlett – beszélgetés A melegházasságról című könyv szerzőjével

Székely János: Ne kényszerítsék arra a társadalmat, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését!

[1] SZILVAY Gergely: A melegházasságról. Kritika a klasszikus gondolkodás fényében, Századvég Kiadó, Budapest, 2016
[2] Gabriele KUBY: Globális szexuális forradalom. A szabadság elpusztítása a szabadság nevében, Kairosz Kiadó, Budapest, 2013
[3] Marguerite A. PEETERS: A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja. Kulcsfogalmak, működési mechanizmusok, John Henry Newman Oktatási Központ Kft., Jövőegyetem könyvek, 2015; Uő: A.: A nemek forradalma. Globális terv. Segédeszköz a megkülönböztetéshez, John Henry Newman Oktatási Központ Kft., Jövőegyetem könyvek, 2015
[4] Annamarie JAGOSE: Bevezetés a queer-elméletbe, ford. Sándor Bea, Új Mandátum Könyvkiadó, Nemiség és társadalom, Budapest, 2003, 64
[5] Elisabeth BADINTER: A szerető anya. Az anyai érzés története a 17-20. században, ford. SZEKERES András, Csokonai Kiadó, Artemisz könyvek, Debrecen, 1999
[6] BORGOS Anna: Nemek között. Nőtörténet, szexualitástörténet, Noran Libro, Budapest, 2013, 71
[7] Itt érdemes közbevetni, hogy bár a katolikus egyháznak természetesen mindmáig létezik hivatalos, a „nemek forradalma” eszméit és követeléseit határozottan elutasító tanítása, a „nem hivatalos tanítások” között jóformán az összes modern és posztmodern elmélet alkalmazása megjelenik. Bizonyos progresszív teológusok szerint a gender-szemlélet bevetésére különösen is égetően nagy szükség van, mivel a teológiát, s így az egyház kétezer évét, jelenlegi életét – ezek folyományaként pedig nyilván a Szentlélek Úristen működését is – mélységesen „áthatják a nemiség kategóriái”. A témába pazar bevezetőt nyújt: NEMek között. Társadalmi nemek sokszínű vallási megközelítésben, szerk. Jutta Hausmann – Móricz Nikolett – Szent-Iványi Ilona – Verebics Éva Petra, Luther Kiadó, Budapest, 2016