„Egy kapcsolat nem működik magától, azt működtetni kell!” – Példaképünk a Pusztai-házaspár

Fiatalos lendület jellemzi a házaspárt, akik hálásak minden együtt töltött percért.

Mint gyöngyszemek a nyakláncon, úgy sorakoznak a házasságban közösen megélt évek Pusztai Gyöngyi és János mögött. A harmincadik házassági évfordulón, ami hivatalosan a gyöngylakodalom, egy kagylóban 30 szem gyöngy szimbólumával adtak hálát az együtt, szeretetben eltöltött évekért és mindazért, amit ez idő alatt megtapasztaltak. A januárban a Házas Hétvége budapesti tartományfelelőseivé választott pár tagjaival beszélgettünk a közösség erejéről, hitről, a házasság értékéről.

– „Veteránokként” mire hívnátok fel az esküvő előtt álló fiatalok figyelmét?

Gyöngyi: Mindig is fontosnak tartottuk a házassági évfordulóink méltóképpen való megünneplését. Ezeken az alkalmakon szembesülök azzal, hogy bizony jó pár éve tapossuk közösen az utunkat. Idén márciusban, már a 38. évre koccintottunk. Nekem nem tűnik harmincnyolc évnek. Sok tekintetben azt érzem, hogy „nemrég házasodtunk össze” így nem értem a veterán szót! (Nevet.)

Fontosnak tartom, hogy házasságkötés előtt a fiatal pár beszélgessen egymással a céljaikról, vágyaikról, arról, hogyan is képzelik el a közös jövőjüket évek múlva. Osszák meg egymással, mit szeretnek, mit értékelnek a másikban. A harmonikus kapcsolathoz elengedhetetlen a közös értékrend, a családi életről, a gyermekvállalásról való hasonló gondolkodás. Ismerjék meg egymás szeretetnyelvét, mert azáltal úgy tudnak a választottjukhoz közeledni, ami számára a leginkább kifejezi a szeretetüket. 

Egy kapcsolat nem működik magától, azt működtetni kell!

Mint ahogy a virágokat, a növényeket is ápolni, gondozni  kell ahhoz, hogy szépen fejlődjenek, vagy az autót is meg kell tölteni üzemanyaggal, úgy a kapcsolatba is energiát, munkát kell fektetni, minden nap tenni kell érte!

– János: Szeressétek egymást, beszélgessetek sokat! Ismerjétek meg egymást, mielőtt összeházasodtok!

A házasság egy életre szóló elhatározás, nem lehet egy elhamarkodott döntés. Ha tudod a párodat jobban szeretni, mint magadat, akkor nincs mire várni.

Ne csak az esküvőre készüljetek, hanem magára a házasságra is! Fontos, hogy társként támogassátok egymást a közös imában, hobbiban, sportban, az előrehaladásban. Nem a tányércsörrenéssel van baj, hanem azzal, ha nem beszéljük meg a problémákat. 

Kettesben. Fotó: Pusztai házaspár.

– A Házasság hete programsorozatból is kiveszitek a részeteket a Házas Hétvége képviselőiként. Miért érdemes inkább házasságban élni, mintsem élettársként?

János: A házasságban nem csak ketten vagyunk: ez egy szentség, több mint egy aláírt papír. Rossz látni akár azt, amikor csak együtt élnek a párok, vagy anyakönyvileg összeházasodtak ugyan, de nincs meg köztük a szentségi kötelék.

A szentség hatása a problémák idején is erőt tud adni a párnak!

Ha a fiatalok elhatározták, hogy együtt akarnak élni, akkor nem kérdés, hogy egyházilag is összekössék az életüket. Ha nincs meg ez a közös elhatározás, akkor még várjanak, csiszolódjanak. 

– Gyöngyi: Egy élettársi kapcsolatnál felmerül bennem a kérdés: biztos mindketten úgy gondolják, hogy jó ez így nekik és egyikőjük sem akar házassági szövetségben élni? Vajon valóban egyformán úgy gondolják? Nem lehet, hogy az egyik csak elfogadja a helyzetet, attól félve, hogy elveszítheti a másikat, ha megvallja vágyát az elköteleződés iránt?

Úgy hiszem, ha döntöttünk valaki mellett, akkor szóba se jöhet, hogy kipróbáljuk olyan formán élni a másikkal, hogy ha működik, megtartjuk, ha nem, eldobjuk. Attól fogva, hogy döntöttem, felvállalom érte és a kapcsolatunkért a felelősséget az emberek és Isten előtt is. Szerintem nagyon jó érzés kimondani is a „férjem” és hallani a „feleségem” szót. Ennek a szónak varázsa, ereje van. 

A Pusztai család. Fotó: Tiszai Árpád.

– Mi kihívás számotokra a felkészülés idején és hogyan látjátok most annak megoldását?

Gyöngyi: Amikor eldöntöttük, hogy összeházasodunk, Jánost behívták katonának. Így már az esküvő előtt adva volt egy hatalmas távolság, hiszen ő Körmenden, én meg Pesten voltam. Akkoriban nem volt mobiltelefon, internet, hogy halljunk egymásról. Minden áldott nap levelet írtunk. A levél körülbelül egy hét alatt érkezett egyikünkhöz-másikunkhoz, gyakorlatilag mindig egy kicsit fáziskésésben voltunk. Így tudtuk átvészelni azt a másfél évet. Halomnyi levél gyűlt össze, amiket kincsként őrzünk és időnként bele-beleolvasunk, hogy az akkori énünket felelevenítsük. 

Ez segített, hogy ne szakadjunk el egymástól. Mindig izgatottan vártuk a leveleket, a nap fénypontja volt ezeket olvasni. Nem elvárás volt, hogy napi szinten írjunk és egymásnak sem tettünk erre ígéretet, hanem belülről jött az ösztönzés. Egyszerűen elkezdtük és végül minden nap mindketten vittük a postára a szerelmesleveleinket. A későbbiekben ez erőforrássá vált, hiszen segített megismerni egymás érzéseit, lelkivilágát.

A kihívások közös célt adnak. Segítenek a továbbhaladásban, a megoldásban – csak ezt nem mindig könnyű észrevenni. A konfliktus elkerülhetetlen a szeretetkapcsolatokban, de az elhatározás és a közös cél felülírhatja a problémákat.

– János: Amikor még nem szereltem le, de már házasok voltunk, a kihívások közé tartozott a közös lakás. Először Gyöngyike szüleinél laktunk, majd az édesanyámnál. Ez idő alatt edződtünk, úgy a türelem, mint az elfogadás terén. Első közös lakásunk 21 négyzetméter volt. Nagyon örültünk ennek is, hiszen ez a pici hely elég volt a boldogságunkhoz. Nem szomorkodtunk, hogy milyen kicsi a hely, hanem örvendtünk annak, hogy ezt közösen sikerült elérni. Aztán az első gyerek érkezésével már nagyobb lakás kellett, de ez már egy másik kihívás volt. Hálásak voltunk egymásért, és az így töltött boldog évekért.

Az El Camino zarándokúton. Fotó: Pusztai házaspár.

– Mit ad számotokra a közösség, a Házas Hétvége?

János: Pont tíz éve, 2010-ben végigjártuk a El Camino zarándokutat. Az út a csodáival, a 800 km gyaloglással, a megtapasztalásokkal sok változást hozott az életünkbe. A gondolkozásbeli, hitéletbeli váltás, erős hitet, új barátokat és közösségeket adott számunkra. Ennek köszönhetően ismerhettük meg a Házas Hétvégét, aminek azóta aktív tagjai vagyunk. Sokszor sajnálkoztam már, hogy későn talált ránk a közösség, jó lett volna korábban megismerni azt. Addig is gondoztuk a kapcsolatunkat, de a Házas Hétvége által olyan lehetőséget kaptunk, ami még közelebb hoz minket egymáshoz, és ami segít egymás mélyebb megismerésében. 

Olyan ez, mint amikor egy keringőben egy párként csak egymásra figyelve vagyunk részesei a felemelő muzsikának.

El által közösségben vagyunk az Úrral is. A közösségben őszintén beszélhetünk egymásnak az érzéseinkről, felvállalhatjuk, hogy bizony nálunk is voltak problémák, amiket megoldottunk. Jó szembesülni azzal, hogy nem vagyunk egyedül, időnként mások is megküzdenek és találnak megoldást a nehézségek közt – ez ad hitelességet. 

– Gyöngyi: Olyan a Házas Hétvége, mint egy nagy család, ahova befogadtak minket, ahol elfogadottnak érezzük magunkat. Értjük és megértjük egymást, vagyis egy nyelvet beszélünk. 

Számíthatunk a közösségre, támaszkodhatunk egymásra, mint a szék támlájára, ami megtart. Áldás, hogy olyan párok vesznek körül, akik „napsütésben” és „viharban” egyaránt mellettünk állnak!

Nem tudom, hol tartana a kapcsolatunk a Házas Hétvége megismerése nélkül, de azt tudom, hogy nagyon sok nehézség áthidalásában segített a közösség szellemiségének magunkévá tétele. 

Házas Hétvége közben Horváth Zoltán atyával. Fotó: Szirmai Béla.

– Az év elején megválasztottak benneteket a Házas Hétvége Budapesti Tartományának felelősévé. Milyen feladatokkal, kihívásokkal jár ez a megtiszteltetés?

János: A feladatoknak az elején vagyunk, számtalan elképzelésünk, tervünk van a megbízatás három évére. Az átvétel utáni napokban kisebb ijedtség volt bennünk, nem tudtuk, merre és hogyan induljunk. Szinte azonnal jött segítség és feladat. Februárban a Házasság hete záró miséjét a közösségünk tartja immár tizenhárom éve, ezt az első akadályt sikerrel vettük. A megbízatás legfőképp a budapesti szálak összefogásáról, a találkozók megszervezéséről, koordinálásáról szól. Segítségünkre van a szolgálatban az eklézsiás csapat tagja, Horváth Zoltán atya. Emellett megmaradt az online jelentkezőkkel való kapcsolattartás feladata is.

– Gyöngyi: Nagy megtiszteltetés, hogy annyi ember közül minket kértek fel a feladatra. Felemelő érzésként maradt meg bennem, ahogy ott álltunk a Házasság hete záró miséjén és köszöntőt mondtunk. Óriási ajándék volt látni, hogy mennyi házaspárnak fontos a rendezvénysorozat és a kapcsolata, hiszen tele volt a Belvárosi Nagyboldogasszony templom. Sok energiát fektetünk a feladatok megoldásába, mindketten maximalisták vagyunk. De mégis azt érzem, sokkal többet kapunk vissza, mint amit beleteszünk: rengeteg szeretetet, áldást tapasztalunk meg. 

Szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen jó közösségben szolgálhatunk és tehetünk valamit  a házasságokért, kapcsolatokért.

– Mit jelent számotokra a hit a mindennapokban, a Házas Hétvége szolgálatán belül?

János: A Házas Hétvége tüzet gyújtott bennem Gyöngyike, Isten és a közösségünk iránt.

A mindennapjaink egyik legfontosabb tartóeleme a hit és az ima.

Ahogy ez tudatosult bennem, átértékelődött, hogy ide tartozunk. Megerősödött hittel tudjuk egymást szolgálni. 

– Gyöngyi: A hitben is megélhetem a szeretetet, összetartozást és azt, hogy nem vagyok egyedül, mert van, Akihez fordulhatok. 

Gyöngylakodalom. Fotó: Tiszai Árpád.

– Mire vagytok a legbüszkébbek és milyen célok állnak még előttetek?

– Gyöngyi: Elsősorban a három gyermekünkre. Nagyon jó megélni, hogy a karantén idején még mélyebb összetartozás alakult ki a családban és jó ezekben az időkben tapasztalni, hogy mennyire fontosak vagyunk gyermekeinknek és ők is fontosak egymás számára. Ugyanakkor a Házas Hétvégében vállalt szolgálatunkban is támogatnak minket, hiszen időnként kevesebb idő jut rájuk.

Büszkék vagyunk az El Caminon tett zarándokutunkra. Akkoriban még kicsik voltak a gyerekeink, de hálás vagyok, hogy lehetővé tették számunkra, hogy megvalósíthassuk ezt az álmunkat. Olyan erőt mozdított meg bennünk, amit addig nem is gondoltunk. Azóta minden évben a naplónk és az ott készített fényképek segítségével lélekben újra végigjárjuk a zarándoklatot. Ez az út kiszakított a megszokott életünkből. Szoktuk mondani, hogy Camino előtti és Camino utáni életünk. Rengeteg változást indított el bennünk. 

Célunk, hogy a bajba jutott házaspároknak segítséget tudjunk nyújtani, hogy ne a válás legyen az egyetlen megoldás a problémájukra. Jánossal közösen foglalkozunk tanácsadással, képviselve a női és a férfi szempontokat is.

János: Büszke vagyok, hogy honnan és hogyan indultunk, a három gyerekünkre, arra, hogy milyen jó testvérek.

Büszke vagyok az elmúlt 38 évre és a kapcsolatunkra, ez a mi egyszeri, közös és megismételhetetlen utunk.

Több-kevesebb sikerrel, de igyekeztünk egymásnak boldogabbá tenni ezt az időt. Ha már Caminoról is beszéltünk, általa észrevettük életünk fantasztikus csodáit, amik apró ajándékként a mindennapjainkban is jelen vannak. 

Célok értelmében rövidtávon az előttünk álló három év, mely a Házas Hétvégén belüli szolgálatunk, egy kihívás, amit mindenképpen úgy szeretnénk teljesíteni, hogy a végén hiányérzet nélkül mondhassuk magunknak: sikerült úgy tennünk a közösségért, ahogy a megbízásunkkor elterveztük.

A hosszú párkapcsolat is egy cél, hiszen még az elején vagyunk (mosolyog). Komolyra fordítva a szót, bizonyos értelemben valóban fiatal házasok vagyunk, 8 éve megerősítettük a házassági eskünket egymás felé. Zarándokutunk 27. napján Samos-ba értünk, ahol megnéztük a Benedek rendi kolostort. A lenyűgözően szép, fehér virágokkal feldíszített templom adta az ünnepi alkalmat az újbóli lánykéréshez. Az igent még ott Samosban megkaptam, és két év múlva itthon megtartottuk a harminc éves évfordulónkat, a gyöngylakodalmunkat. Természetesen nászútra is elmentünk Sopronba, mint ahogy annak idején, harminc éve is.

Más volt az igent így kimondani mint akkor, a szerelem lila ködjében. A szerelemünk most is megvan, csak gazdagabbak lettünk a megerősödött hitünkkel, és az eltelt évek számával.

 

Gyöngy-Pethő Krisztina

 

Példakép interjúsorozatunk korábbi beszélgetéseit ide kattintva olvashatják.

 

Kiemelt képünk forrása: Pusztai házaspár