Csak keresztényeket alkalmaznak a csatornatisztítási feladatokra Pakisztánban

A New York Times egészen közelről követte az elnyomásban élő és az éhbérnél is kevesebbért mindenfajta védőfelszerelés nélkül dolgozó keresztények mindennapjait.

A New York Times munkatársa pár napra árnyékként szegődött a pakisztáni Jamshed Eric nyomába, hogy megtudja, milyen körülmények között él és tevékenykedik egy keresztény az életveszélyes munkakörben abban az országban, ami egyébként is sokadrangú állampolgáraiként tekint Krisztus követőire.

A nagyfokú diszkriminációnak és vallási intoleranciának köszönhetően

Pakisztán előszeretettel alkalmazza a keresztény kisebbséghez tartozó embereket azokra a munkákra, amiket jó szívvel egyébként senki nem csinálna meg.

Így a legtöbb ilyen munkakört – melyek közt vannak veszélytelenebbek (utcaseprő vagy portás), de veszélyesek is, mint például a csatornatisztító – 80-90%-ban keresztények töltik be. Az aránytalanság még szembetűnőbb, ha figyelembe vesszük, hogy Pakisztán teljes lakosságának csupán 2%-a keresztény.

A Krisztus-követők felülreprezentáltsága ezekben a szakmákban annak tudható be, hogy bizonyos munkaköröket csak és kizárólag nem-muszlimoknak ajánlanak fel és kizárólag őket alkalmazzák. Ez a megkötés pedig, elnézve Pakisztán vallási megoszlását, tulajdonképpen le is fedi a keresztényeket. (Hinduk élnek még rajtuk kívül nem iszlámhívőkként az országban, nem túl nagy számban.)

A közegészségügyi szektor legalantasabb munkáit kizárólag keresztények számára tartják fenn, akiknek embertelen és életveszélyes körülmények között kell dolgozniuk a mindennapi betevőért.

Az állam a közegészségügyi feladatok ellátását magánvállalkozókra bízta, akik jellemzően csak pár hónapos szerződésekkel foglalkoztatják munkavállalóikat.

„Ez egy nehéz munka” – panaszolta Jamshea Eric a New York Timesnak. Hozzátette: „a csatornában gázolva gyakran csótányok rajai vesznek körül.”

Később elmondta, otthon sem szabadul teljesen a munkájától: „mikor a szám elé veszem a kezem, hogy egyek, a csatornától bűzlik.”

Az olyan munkások, mint amilyen Jamshea Eric, azért felelnek, hogy az a 1750 millió liternyi hulladék, amelyet Karacsi 20 millió lakosa naponta (!!!) produkál, nem tömítse el teljesen a csatornarendszert.

Előfordult, hogy egyetlen nap alatt három csatorna megtisztítására kérték fel Ericet. Mindössze 6 dollárt kapott érte.

Az International Christian Concern beszámolt Perveen Bibiről, aki hasonló munkakörben dolgozik. 

„15 000 rúpiát keresek egy hónapban, amiért napi 12 órát dolgozom. De nem is kapjuk meg a fizetésünket minden hónapban, ez a munkáltatónk hangulatától függ. Néha két hónap után, de volt már, hogy több mint három hónap után fizetett ki”– mesélte az ICC-nek Bibi.

Összehasonlításképpen, a pakisztáni átlagfizetés nettó 35 000 rúpia körül mozog, egy külvárosi egyszobás albérlet 14 000, egy 85 m2-es lakás átlag havi rezsije pedig 11 000 rúpiába kerül.

A megbízatásuk általában 88 napra szól. Legtöbbször újra leszerződtetik őket három hónapra, de mivel kevés pénzt kapnak, nincs esélyük előre lépni, vagy másba belefogni,

nyugdíjjárulékot nem kapnak, munkaszüneti napjuk egyáltalán nincs, még betegszabadságra sem mehetnek el. 

A csatornákban végzett munkához védőfelszerelésre lenne szükség, ezt azonban nem biztosítják számukra, a munkáltató a kormányra mutogat, a kormány rábízta ezt a cégekre, a patthelyzetben pedig semmi nem jut előrébb. 

Jamshea Eric elmondta, hogy a napi szintű csatornamunka, a többórás járkálás az emberi ürülékben és egyéb, mérgező gázok között egészségügyi szempontból sem könnyű.

A szakmából általában kihalnak az emberek; majdnem mindenki elkap valamilyen bőr és/vagy légzőszervi megbetegedést.

Michael Sadiq beszámolt egy halálközeli tapasztalatáról is: egyik nap őt és vele együtt dolgozó rokonait, Rafiq Muradot és Riaz Masihot megkérték, hogy takarítsanak ki egy csatornát. Az 5,5 méter mély csatornába Muradot engedték le elsőként, derekára kötött kötélen. Ahogy a törmelékektől tisztította a járatot, hirtelen beömlő fekete víz és benne homok, kövek, iszap sodorta el őt. Sadiq utána ment a csatornába, hogy megmentse unokatestvérét, ám a beáramló mérgező gázoktól eszméletét vesztette. Ezután Masih is bemászott, a mérges gázoktól azonban szinte azonnal megfulladt.

Sadiqot és Muradot – csodával határos módon – ki tudták menteni, Masih holttestét azonban mélyen beborította a csatorna mocska. A markoló több órán át dolgozott, hogy kiszedjék testét a törmelékek és iszap alól.

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrása a linga.org.