Az ellenzéki képviselőnők legutóbbi performanszai és az Isztambuli Egyezmény körüli vita nyomán a felületes külső szemlélő könnyen felháborodhatott: ebben az országban cinikus macsók mást se tesznek, mint „porig alázzák” a nőket. Akik egy ratifikálásnyira voltak a felszabadulástól, de most otrombán vissza lettek zavarva a konyhába és a kiszolgáltatottságba.

Ha azonban megkarcolgatjuk kissé ezt a narratívát, különös dolgokra bukkanunk.

Ellenzéki vélemények szerint a KDNP női politikusát megszégyenítették azzal, hogy vele „nyújttatták be” az Isztambuli Egyezmény elutasításáról szóló javaslatot. Nyújttatták be, értjük. Juhász Hajnalkát tehát liberális értelmiségiek egy naiv, irányítható nőnek tekintik, akivel csak úgy be lehet nyújttatni bármit. Ő nem előterjeszt, mint Bangóné egy-egy jeles opuszt, nem, ő bizonyára csak végrehajt. „Hajnalka, te ezt nem tudhatod” – körülbelül ez a véleménye a nőjogokért harcoló ellenzékinek a női politikusokról, amennyiben nem azt a nótát fújják, amit a mainstream fehérsapkás különítmény.

A konzervatív nő, aki nincs permanensen felháborodva, és aki már azt se egészen értette, hogy miért lenne a másik méhében turkálás az, ha olcsóbbá teszik a gyerekvállalást (az akciós parizer láttán se sikolt fel senki, hogy „ne kényszerítsenek engem párizsivásárlásra”), nos tehát, a konzervatív nő ebben a liberális koordinátarendszerben egy butácska lúzer.

Aki nem ismeri fel annak fontosságát, hogy egy salátaegyezmény elfogadásával vállaljuk például a „sztereotip nemi szerepeken alapuló hagyományok” megszüntetését.

Pedig milyen veszélyes is az, húsvéthétfőn mindenféle termékenységrítusokkal mérgezni a felnövekvő ifjúság romlatlanul gendersemleges lelkét.

Persze itt következhet az ellenérv: jó, jó, de a lényeg, hogy az egyezmény megvédené a nőket az erőszak minden formájával szemben. Igaz, hogy a Btk. már most tételesen szankcionál minden idevágó tényállást, de az nem az igazi. A ratifikálás a kulcsszó, attól elmúlna minden aberrált agresszió, és tulipáncsokrok szökkennének szárba a helyén. Az elképzelések szerint.

Sajnos azonban az egyezményt alkalmazó országok statisztikáit elnézve kételyeink támadhatnak. Franciaország ratifikált, mint a kisangyal, ehhez képest semmiféle szignifikáns változást nem látunk a gyilkosságok számában; Ausztriában kifejezetten romlott a helyzet. Sőt, tömeges kényszerházasságokról, a női nemi szervek egyre gyakoribb megcsonkításáról olvashatunk nyugat-európai mintaállamok sajtójában, és a feministáik is rendre felvonulnak a „patriarchális elnyomó hatalom” ellen tiltakozva, pedig már évek óta totálisan része jogrendjüknek az Isztambuli Egyezmény. Nem lettek tőle boldogabbak és felszabadultabbak, a jelek szerint.

Ezért hiába háborognak most az ellenzéki képviselőnők erős szavakkal, és hiába vizionálják „a teljes női nem”(!) Fidesz-KDNP általi rabszolgasorsba taszítását, félő, hogy ezzel legfeljebb

a hisztis nőkkel kapcsolatos sztereotípiákra erősítenek rá, mérhetetlenül kontraproduktív módon.

Lehet gúnyolódni a „női princípiumot beteljesítő” konzervatív nőkön, de az a szülő, aki biztonságos családi hátteret nyújtva „elééli” és megtanítja gyerekeinek a körültekintő párválasztás fontosságát, a másik nemmel való tisztességes bánásmódot, valamint a frusztráció levezetésének megfelelő módjait, adott esetben egymaga többet tesz az erőszak újratermelődése ellen, mint az Isztambuli Egyezmény bármely, messiásként várt cikke.

Francesca Rivafinoli

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.