Tihanyi Dániel zeneszerző éneke minden érző szívű magyart megérint, képes reményt és hitet adni bármilyen helyzetben. A koronavírus-járvány elleni küzdelmeinkben pedig különösen is nagy aktualitással bír. Ám a dal nem áll meg ezen a ponton – hiszen a megmaradásunkat ezerszer jobban veszélyezteti a hitetlenség, amelynek ellenszere egyedül az Istenbe vetett bizalom lehet!
„Reméld a holnapot! Reméld az új napot, világ! Magyarország, ne félj, lépj tovább!” – hangzik a vissza-visszatérő biztatás a dalban. A magyar himnusz „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” felkiáltásának parafrázisa sejlik elő a „szenvedtünk már eleget” kijelentés mögött. A boldogságunk feltétele, ha megtesszük a Teremtő akaratát.
Ezen a ponton kettős értelmet kap a „Szükségünk van rád” cím és a sokszor megismétlődő mondat: vissza kell térnünk Istenhez és az ő törvényeihez, amely felfedezhető a tízparancsolatban és a Megváltó élete által is példázott, egymás iránti szeretetben. „Nemzetünk s a világ minden viharon át, tovább már csak így léphet” – hangzik ellentmondást nem ismerő erővel az üzenet.
A természet megújul, a napfény ránk ragyog, ha ezen az Isten által kijelölt úton haladunk tovább. És joggal reménykedhetünk, hogy a magyarság így fennmarad a következő ezer évben is: „Jön még ezer új idő, bármi lesz a jövendő, világ,
Magyarország! Szükségünk van rád!”
A dalt illusztráló videoklip minden egyes kockája ettől az elszántságtól itatódott át; egyértelmű jelek utalnak a dalban megfogalmazott értékekre.
hirdetésA rózsfüzér és a nemzeti lobogó
mint mindent legyőző fegyverek tűnnek fel. Jézus Krisztus értünk vállalt keresztje pedig az egymás iránti szeretetre és bizalomra indít minket.
A táncosok, a népi motívumokat ontó hegedű, az énekes beénekelt hangtartománya mind-mind növelik a zene szívdobogtató dinamizmusát. Ám amellett, hogy felébreszti bennünk az érzést, hogy jó magyarnak lenni, arra sarkall, hogy bízzunk az életben és tegyünk is érte. Talán ezt fejezi ki legjobban az „anyáinknak öle – mint szeretetnek öve” – gyönyörű utalás.
De nemcsak hálásnak kell lennünk, hogy a születendő életet minden szenvedés vagy kiszolgáltatottság ellenére vállalták a szüleink és az őseink. Ugyanis a vitalitást megtestesítő táncosok vállát a záró képek egyikében beborító nemzeti lobogó egyértelműen üzeni: most rajtunk a sor,
el kell indulnunk őseink példáján, és fennmarad ez a nemzet, a világ bármely részén is éljenek éppen annak fiai!
