Mi a baj az Isztambuli Egyezménnyel?

Az Országgyűlés ma megszavazta az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról szóló politikai nyilatkozatot, amit a KDNP-s Nacsa Lőrinc, Juhász Hajnalka és dr. Vejkey Imre képviselők nyújtottak be.

Az Európa Tanács nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezménye első hallásra fontos, ártalmatlan dokumentumnak tűnhet. A jó célok mellett viszont sajnos több elfogadhatatlan pontot tartalmaz. Az Emberi Méltóság Központ állásfoglalása alapján mutatunk rá néhány aggályos pontra.

Az Isztambuli Egyezményt 2011. április 7-én fogadta el az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága. Az Egyezmény 2014. augusztus 1-jén lépett hatályba, mostanáig az Európa Tanács 47 tagjából 34 ratifikálta azt. Velünk együtt nem ratifikálta többek között az Egyesült Királyság, Csehország, Szlovákia, Lettország, Litvánia és Bulgária sem. Mindeközben az Európai Unió folyamatos nyomást gyakorol az Egyezményt még nem ratifikáló tagállamokra, illetve mint szervezet, az EU is aláírta azt.

Az Európa Tanács egy új egyezményének elfogadásához a Miniszteri Bizottság ülésén a szavazatot leadók kétharmadának, illetve a Bizottságban ülni jogosult képviselők többségének szavazata szükséges. Az Isztambuli Egyezmény

az Európa Tanács egyetlen olyan egyezménye, amely szövegének elfogadása során ez a követelmény nem teljesült – azaz szavazás nélkül fogadták el.

Ez a rövid rendelkezésre álló időnek és sokak szerint a török kormány politikai számításainak köszönhető: Törökország elnöksége a Miniszteri Bizottság élén a végéhez közeledett, ami nyomást gyakorolt vezetőire. Szerették volna, hogy az ő elnökségük alatt fogadják el az Egyezményt, mivel ez azt a politikai üzenetet hordozta, hogy Törökország elkötelezett a női egyenjogúság mellett, ami pozitívan befolyásolhatja az ország európai uniós csatlakozásának ügyét.

De mi is a baj az Isztambuli Egyezménnyel?

1. Az Egyezmény célul tűzte ki az ellentmondásos, konszenzussal nem rendelkező fogalom, a „gender” kodifikálását

Az Isztambuli Egyezmény definíciója szerint a „nem: azok a társadalmilag kialakult szerepek, viselkedési formák, tevékenységek és jellegzetes tulajdonságok, amelyeket egy adott társadalom a nők és a férfiak tekintetében helyesnek tekint.” E definíció alapján a nem egy szociális konstrukció, amely változó lehet, és amely lényegében független a biológiai valóságtól (attól, hogy valaki férfi-e vagy nő). Az Egyezmény különválasztja a biológiai és a társadalmi nem fogalmát, ezzel azt sugallva, hogy a kettő teljesen különböző, egymástól független dolog.

E definíció elfogadása magával hozhatja a férfiak és a nők közti természetes különbségek tagadását.

2. Férfiakkal és fiúgyermekekkel szembeni diszkrimináció

Az Egyezmény nem védi egyenlően és negatívan diszkriminálja a társadalom férfi és fiúgyermek tagjait, mivel az Egyezmény alapján más megítélés alá esnek a bántalmazott férfiak és nők. Míg a nőkkel szembeni erőszak minden formájára alkalmazni kell a részes feleknek az Egyezményt, az csupán ösztönzi őket arra, hogy a kapcsolati erőszak minden áldozata tekintetében is alkalmazzák, tehát az érintett fiúkra és férfiakra.

Ha egy férfi bántalmaz egy lánygyermeket, az az Egyezmény alapján „nőkkel szembeni nemi alapú erőszak”, amellyel kapcsolatban a részes államnak kötelessége fellépni. Ha viszont egy nő teszi ezt egy fiúgyermekkel, az „csupán” kapcsolati erőszak az Egyezmény szempontjából, amellyel összefüggésben nem ír elő kötelező lépéseket a részes állam számára.

Az Egyezmény egyes pontjaiban a férfi áldozatokról teljesen megfeledkezik, pedig őket is érheti kapcsolati erőszak: „a részes felek külön szolgáltatásokat nyújtanak az erőszakos cselekmények női áldozatai és azok gyermekei számára, vagy gondoskodnak ezek nyújtásáról.”

Nem foglalkozik továbbá más veszélyeztetett csoportokkal sem, például az idősekkel vagy a fogyatékos személyekkel, akik szintén nagy arányban vannak kitéve a kapcsolati erőszaknak. Ezzel

azt a helyzetet idézi elő, hogy azok, akik az adott csoportnak nem tagjai, nem kapnak egyenlő védelmet

az államtól a kapcsolati erőszak tekintetében. Így sérül az Alaptörvényben lefektetett nők és férfiak egyenjogúságának, illetve a törvény előtti egyenlőségnek a követelménye.

3. Az Egyezmény a férfiakat és a fiúkat is potenciális erőszak-elkövetőknek állítja be

„A részes felek megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy arra ösztönözzék a társadalom minden tagját, különösen a férfiakat és a fiúkat, hogy aktívan járuljanak hozzá a jelen Egyezmény hatálya alá tartozó erőszak minden formájának megelőzéséhez.”

4. Oktatás

A szülők a gyermekek elsődleges nevelői, ez alapvető jog, amit nem lehet elvenni tőlük. Ez a jog számos nemzetközi emberi jogi egyezményben megtalálható. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata egyértelművé teszi, hogy a szülőknek elsődleges joguk kiválasztani gyermekeik számára a megfelelő oktatást. Az Isztambuli Egyezmény sérti ezt a jogot.

Amint egy ország ratifikálja, a gender mint a társadalmi nem definíciója kötelező érvényűvé válik.

Ez korlátozhatja a szülők jogát, hogy visszautasítsanak olyan iskolai órákat, és tanterveket, melyben a genderről, a szexuális orientációkról vagy a transzneműségről (ezen belül akár nem átalakító műtétekről) tanítják gyermekeiket.

Az Egyezmény meg kívánja szüntetni „mindazon előítéleteket, szokásokat, hagyományt és más gyakorlatokat, amelyek (…) a sztereotip női és férfi szerepeken alapulnak”. Azt viszont már nem fejti ki, hogy mik ezek a sztereotip női és férfi szerepek. Az egyetemek gender szakjain oktatott tananyag nagy része szerint például beletartozik ebbe a családi életre nevelés és a hagyományos nemi szerepek átadása is, melyet már csak amiatt is sztereotipnak minősítenek, mivel céljuk, hogy a lányok megismerjék az anyai, a fiúk pedig az apai szerepeket. Akár egy néptáncverseny is sztereotip lehet eszerint, hiszen megjelennek benne a lányok és a fiúk hagyományos szerepei.

5. Vallásszabadság

Az Egyezmény megbélyegzi a legnagyobb vallások házasság- és emberfogalmát, mint egy olyan hagyományt, ami a hagyományos nemi szerepeken, sztereotípiákon alapul, és amiket cáfolni „kell” az iskolai tananyagokban.

Az Egyezmény alapján az egyházi iskolák nem vonhatják ki magukat a kötelező tananyagok oktatása alól.

Az Emberi Méltóság Központ szerint ezért a Kormánynak fel kell lépnie az erőszakkal szemben, de nem az Isztambuli Egyezmény ratifikálásával, hanem prevencióval, az áldozatokat segítő ellátórendszer fejlesztésével, a kapcsolati kultúra javításával, például a családi életre neveléssel, illetve szakemberek képzésével. Így a szervezet örömmel üdvözli az Országgyűlés mai döntését az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának elutasításáról.

Schittl Eszter