Szolidaritás balliberális módra
A koronavírus-járvány beköszöntekor feléledt bennem a remény, hogy a baj, amely minden embert egyaránt fenyeget, segít majd minket abban, hogy mindenki rossz tulajdonságait és egyéni érdekeit félretéve a védekezés közös ügye mellé áll. Ez a világ túlnyomó részén így is volt, ám hazánk politikai szereplőinek egy részét ez a lelkület nem érintette meg.
A szolidaritás egy évezredek óta létező keresztény eszmény, amelyet a világon szinte mindenki elfogad. Ennek lényegét talán legjobban egy magyar mondás foglalja össze: „Együtt sírunk, együtt nevetünk”. Tehát ha jól mennek a dolgok, akkor az eredményekből mindenki részeltetik, a gondok, veszélyek elhárításának feladatából pedig mindenki kiveszi a részét.
Éppen ezért nem tudom hová tenni azt az akciót, amelynek során
balliberális polgármesterek tiltakoznak az ellen, hogy a gépjármű-súlyadó központi költségvetésbe való befizetése által nekik is hozzá kell járulni a vírus elleni védekezéshez.
Csak a példa kedvéért: az egyik fővárosi kerület összköltségvetésének 0,7 százalékát teszi ki ez az adóbevétel, vagyis a teljes költségvetés több mint 99 százaléka marad a kerületnél. Ehhez képest a magyar kormány már több mint 2000 milliárd forintot csoportosított át a járványügyi és a gazdaságmegerősítő intézkedések céljára. Ráadásul a bankoknak és a multicégeknek is súlyos milliárdokkal kell hozzájárulni a védekezéshez.
A fent említett településvezetők abban a tényben, hogy – ugyan minimális mértékben, de – nekik is hozzá kell járulniuk a járvány elleni védekezéshez, a demokrácia halálát és az önkormányzatiság felszámolását vizionálják. Fő érvük pedig az, hogy mi alapján szól bele az állam az önkormányzat pénzügyeibe. Érdekes módon évekkel ezelőtt, amikor a magyar kormány valamennyi önkormányzat (az ellenzéki vezetésűekét is!) összes adósságát átvállalta (ez az 1000 milliárd forintot is bőven meghaladta), akkor senki sem tiltakozott ez ellen.
„A harcokban elbújtok, s osztásnál tolongtok egymás előtt” –
fakadt ki szent királyunk az István, a király című rockoperában.
Hogy ez miért jutott eszembe…?
Tarnai Richárd
