A pápa római helynöke is megfertőződött

„Felajánlom imámat a szenvedőkért”

Néhány gyanús tünetet követően, mint például a hőemelkedés, hétfőn este megerősítést nyert, hogy Angelo De Donatis bíboros elkapta a koronavírust. A pápa római helynöke az eredményt követően a Gemelli-kórházba került. A láz ellenére jól van és megkezdte a gyógykezelést - tájékoztatott kedd este a Vatican News.

A megelőzés céljából munkatársai karanténban vannak. A Ferenc pápa által 2017-ben kinevezett De Donatis bíboros az elmúlt napokban a személyzet néhány tagjával találkozott csak nagyon ritkán a Lateráni-palotában. A bíboros kijelentette, hogy nem járt a Vatikánban az elmúlt időszakban, csak telefonon tartotta a kapcsolatot a pápával. 

„Nyugodtan és bizalommal élem meg ezt a próbatételt” – nyilatkozta De Donatis bíboros. „Az Úrra és a római egyház híveinek imájára bízom magam.” „Ezt a pillanatot a Gondviselés alkalmaként élem meg, hogy osztozzam testvéreim szenvedésében. Értük,

az egész egyházmegyei közösségért és Róma lakóiért ajánlom fel imámat.”

Március 11-től kezdve De Donatis bíboros mutatott be szentmisét minden este 7 órakor az Isteni Szeretet római kegyhelyen, amelyet a TV2000 csatornán és az egyházmegye Facebook oldalán lehetett követni élőben. A római Mária-kegyhelyen március 11-én bemutatott szentmiséjén a bíboros hangsúlyozta: „a jelenlegi pillanat ellenszere és az aggodalom elleni terápia az, hogy Isten oltalmába bízzuk magunkat.

Kezében vagyunk és senki nem választhat el Tőle minket”. 

 

Forrás és kép: Vatican News.

Iratkozzon fel hírlevelünkre