A Kommentár folyóirat néhány nappal ezelőtt megjelent új (2020/1-es) számában egyebek közt egy izgalmas ökokonzervatív kiskönyvtár is szerepel. Nem véletlenül, nem is futó érdekességként – ugyanis a meglehetősen hatékonyan terjesztett és sokakban erősen rögzült elképzeléssel szemben a zöld gondolat – valamint a természet óvására irányuló gyakorlat – messze nem a baloldal kizárólagos felségterülete, sőt: a teremtett környezet védelme, tisztelete, szeretete (illetve a természet eredeti állapotának külső-belső helyreállítása, kvázi-megvalósítása) mintegy principiálisan a jobboldalisághoz, a jobboldali attitűdhöz tartozik.
A kiskönyvtár egy Konrad Lorenz bemutatását célzó, tömörségében is pontos, lexikonszócikk-szerű írással indul (Békés Márton: Konrad Lorenz magyarul). Mint olvassuk, jóllehet „a modern etológia és természetvédelem atyja” az összehasonlító magatartáskutatás bevezetőjeként tudományterületét kezdetben „állatpszichológiának” nevezte,
az állatvilág kutatása közben felfedezett törvényszerűségeket egyre inkább az emberek közötti viszonyokra is vonatkoztatta – ezért joggal nevezhető az emberi viselkedéslélektan alapítójának is.
Megfigyeléseit Lorenz összesen 19 olvasmányos – messze nem csupán a szakma (avagy szakmák) képviselői által befogadható – könyvben összegezte; ezek túlnyomó többsége magyar nyelven is hozzáférhető. Fő művének A tükör hátoldala című könyvét tartotta, amely a genetikai örökség és a civilizáció emberi tudatra, viselkedésre és együttélésre gyakorolt hatásával foglalkozik.
A ’70-es években megjelent, civilizálódással szembeni vádiratként is értelmezhető A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című (magyarul 6 alkalommal is megjelent!) kötetében sorrendben a túlnépesedést, a szerves élettér elpusztítását, az „önmagunkkal való versenyfutást”, az „érzelmek fagyhalálát”, a genetikai hanyatlást, a hagyományok szándékos lerombolását, a dogmák erejét s végül az atomfegyverek kifejlesztését-fenyegetését felsoroló bűnlajstrom szerepel – ez a műve gyakorlatilag a 20. század során fokozatosan és egyre drámaibban érvényesülő civilizálódás negatív katalógusa.
hirdetésKonrad Lorenz a természetvédelmi mozgalmakban is tevékenyen részt vett: annak a sikeres népszavazásnak a vezéralakjává vált, amely 1978-ban megakadályozta a zwentendorfi atomerőmű üzembe helyezését, 1985-ben pedig a Donau-Auen Nemzeti Park területén épülő vízi erőmű ellen kampányolt.
Halála előtt két évvel úgy fogalmazott, hogy „minél jobban öregszem, annál jobban közeledem a zöldekhez” – mely program alatt „a természet ismeretét és tiszteletét” értette.
***
„Érezz lokálisan, gondolkodj nemzeti szinten!” – cseréli fel Roger Scruton a zöldek jól ismert „gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan” jelszavát – indul a kiskönyvtár második, Roger Scruton Zöld filozófia című, tavaly megjelent könyvét bemutató írása (Szilvay Gergely: Roger Scruton Zöld filozófiája).
A nemrégiben elhunyt világhírű brit filozófus-gondolkodó alaptétele szerint
a zöld gondolat természetes helye a jobboldalon van;
a Zöld filozófia c. kötet egyrészt ennek bizonyítását-érzékeltetését tűzi ki célul, másrészt „a baloldali indoklás és cselekvési terv helyett egy konzervatív magyarázatot és cselekvési tervet igyekszik felvázolni a környezetvédelem és klímaváltozás kérdés(ei)t illetően”. Leszögezi: a konzervativizmus nem a szabad piac és a homo oeconomicus gazdasági ideológiája, valamint rámutat, hogy nem szabad összekeverni a konzervativizmust azzal a szabadpiaci liberalizmussal, amely mindent gazdasági szempontból értelmez, beleértve magát az embert is. („A piac mindent megold” jellegzetesen/emblematikusan liberális elképzelése végül pontosan ugyanolyan utópiába torkollik, mint a marxizmus – írja.)
A környezetvédelem Scruton szerint legelsősorban morális kérdés;
a környezetvédelemnek az egyenlőség és egyéni szabadság kérdéséhez nem sok köze van, a fenntarthatóság és a társadalmi igazságosság pedig nem feltétlenül egyeztethető össze.
Scruton úgy véli,
az ember érdekeltségének megteremtése, valamint a rugalmatlan és visszaütő túlszabályozások ellenszere, egyben rugalmas helyettesítője az oikofília – vagyis az otthon szeretetére apellál.
Az otthon ugyanis az az emberi léptékű, átlátható és szerethető hely, amelyért az itt-ott pufogtatott jelszavakon jócskán túl, tehát valóságosan is tenni tudunk (és akarhatunk). Az otthonnak, az otthon szeretetének ebbe a fogalmába természetesen környezetünk esztétikája és hagyományaink – illetve hagyományaink tisztelete, ápolása – is beletartoznak. Ezeket pedig több minden fenyegeti: a nagyvállalatok, az állam által ránk kényszerített várostervek, valamint a nemzetközi nem kormányzati szervezetek, amelyek ignoráns, beszűkült, önző népességnek tekintik az otthonukért aggódó hétköznapi embereket.
Az oikofóbia (otthonellenesség) mind közül legnyilvánvalóbb megnyilvánulása azonban a multikulturalizmus ideológiája.
A megoldás a mérsékelt állami szabályozás, az NGO-k és nagyvállalatok zöld témától való távoltartása és a helyi közösségekbe vetett bizalom megerősítése – valamint a felelősségre vonás biztosítása és a nemzetállamok vonatkozó szerepének elismerése.
„A konzervatívok ahelyett, hogy a környezeti és társadalmi problémákat globális szinten igyekeznének orvosolni, arra törekednek, hogy újra megerősítsék a már ismert és az ember által átalakított környezet feletti lokális szuverenitást” – írja Scruton.
***
A harmadik kiskönyvtár-szövegben Lányi András (eddigi) életművének összegzését találjuk (Uri Dénes Mihály: Lányi András művei).
Lányit sokan (köztük Uri Dénes Mihály is) a zöld filozófia egyik hazai alapító atyjának tekintik; számos ökofilozófiai összefoglaló és alapozó kötetet írt és szerkesztett – az ELTE humánökológia képzésének elindítója, valamint meghatározó szerepet tölt(ött) be valamennyi hazai ökopolitikai formáció létrejöttében (Védegylet, Élőlánc Magyarországért, Lehet Más a Politika).
Lányi könyveiben úgy ad átfogó képet az ökofilozófia, a „zöld” gondolatiság mibenlétéről, hogy
miközben egyaránt felvázolja annak bal- és jobboldali gyökereit, érveléséből minduntalan kiérezhető egy alapvetően konzervatív habitus.
Konzervatív szerzők szellemében eljárva fogalmazza meg a történetiség elsőbbségét a logikával, valamint az ízlés, az érzület, a magatartás igenlését a rendszeres politikai ideológiákkal szemben. Bármely írását tekintjük is, abból rendre a természeti környezet, benne a társlétezők védelme iránti mély elköteleződés, az élet védelmének erkölcsi maximája bontakozik ki.
Lányi András ökológiai etikája ember és környezet elveszett, de nyomokban még fellelhető harmóniájából táplálkozik, amelyre a legszebb példát a lapp halász történetén keresztül adja meg, aki „folyóját” azért akarta megvédelmezni, mert az része a lényének – aki a folyón gátat emel, vele szemben követ el erőszakot. Érveinek rendre visszatérő eleme, a „minden élők falugyűlése” olyan elv, amely azt mondja ki, hogy
döntéseinket csak úgy hozhatjuk meg felelősséggel, ha azokban valamennyi létező szót kap: az élő mellett a holt és a még meg nem született, az ember mellett az állat és a növény is.
***
A Kommentár folyóiratban megjelent Ökokonzervatív kiskönyvtár negyedik írását (Kemenes Tamás: „A gép rossz barát, zsákutcába terel” – Békés Márton Az utolsó felkelés című könyvéről) a lap megjelenése előtt szűk két héttel teljes egészében közöltük:
„A gép rossz barát, zsákutcába terel” – Békés Márton Az utolsó felkelés című könyvéről
